fbpx

Cageball PEPSI LIGA Téli-Tavaszi bajnokság 2016

Újra bajnokok a „Hülyék”!

Tizennégy csapat nevezett be a kőbányai Cageball Centerben, hétfői játéknapokon zajló PEPSI LIGA  Téli-Tavaszi bajnokság idei szezonjába. Pár forduló alatt kiderült, hogy a győzelemért folyó harc háromesélyes lesz, ugyanis a Nekünk Mindegy, a Hülye Haverok és a Chicago, sokáig veretlenül állt a tabella élén, de erről egy kicsit később…

A bajnoki szünetben átalakuló Caesar FC, egy győzelem és egy döntetlen után csak vereséget szenvedett. A sok sérülés hátráltatta csapat nem is tudta befejezni a szezont, így ki kellett zárnunk őket a bajnokságból. IMG_1113Mint minden bajnokságban, így most is nevezett be újonc csapat, most az Outlaw nevű csupa fiatalból álló formáció mutatta meg tudását. És ezt vegyük szó szerint, hiszen a srácok igen látványosan játszottak, cseleik és kötényeik élményszámba mentek, ám ez ritkán párosult eredményes játékkal, így 13. helyen végeztek. Az AC Villám egy fokkal jobb szezont tudhat le maguk mögött, mint amilyen a korábbi volt. A hét begyűjtött pont mellett a góllövőlista címért végig versenyben lévő (ám lemaradó) Tar Zsolti góljai miatt maradt emlékezetes a szezonjuk. A 11. pozíció az E-sense csapatáé. A hétvégi kupákon rendre érmet szerző Lájer Pisti, ebben a bajnokságban saját csapatával már nem ilyen eredményes, mindössze háromszor hagyhatták el győztesen a pályát. IMG_1939Csak jobb egymáselleni eredményének köszönhetően lett tízedik az előző bajnokság meglepetéscsapata az NCT Akadémia. Nagyon rosszul kezdték a szezont, első győzelmüket csak a hetedik fordulóban szerezték meg. A Caesar FC kizárása viszont nekik jött a legjobbkor, mivel eltörlődött vereségük miatt előnybe kerültek a többiekkel szemben. Az FC Kóma szereplése igencsak hektikusra sikeredett. Az előző két szezonban dobogón végeztek, most azonban váratlan vereségeket szenvedtek az eddig mögöttük lévő csapatoktól, ugyanakkor az első három csapatot megszorongatták, mi több a Ke-Kit le is győzték, ez most a nyolcadik helyre volt elég. A Raiders legjobb szezonján van túl, öt meccsből négyet hoztak az elején, amivel már akkor túlteljesítették az eddigi legeredményesebb bajnokságukat. IMG_1988A folytatásban a játékuk egy kicsit szétesett és a szerencsével is hadilábon álltak, így nyolcadikként zártak. Már-már szokásos középmezőny szereplését megismételte a Dinamo Duracel a hetedik helyével. A fekete mezesek sokgólos vereségekbe ugyan nem szaladtak bele, de mégis hétszer kellett gratulálniuk ellenfeleiknek. A győzelmeik többsége viszont igen magabiztos volt a rutinos csapatnak. Az Alibi gyors, futós játéka a középmezőny elejéhez volt elég. Általában öten-hatan jöttek el egy mérkőzésre, és ha nem is a helyzetkihasználásuknak, inkább a futómennyiségnek köszönhetően sok csapatnak megoldhatatlan feladatot jelentetett a játékuk. A Legjobbkocsma.hu is egy újonc volt csapatnevét tekintve, ám korántsem újonc játékosokkal érték el az 5. helyezést. IMG_2125A Caesartól különváló csapat első szezonjában csupán csak négy meccset nem nyert meg, ami remek teljesítmény és döntetlent játszottak a negyedik helyen záró Ke-Kivel is. A bajnokság elejét elrontó fehér mezes csapat bármennyire jól játszott a szezon két harmadában, így is a legrosszabb eredményüket érték el a bajnokságok történetében. Szégyenkezni azonban nincs okuk, hiszen nagyon erős mezőny jött most össze hétfőre, és az ezzel párhuzamosan futó Ősztől-tavaszig tartó pénteki bajnokságban aranyérmesként zártak.

IMG_2126A cageballban nagyon ritka eredmény a döntetlen. Most a három dobogós, az egymás elleni három meccsen „körbedöntetlenezte” egymást, méghozzá mindegyik olyan meccs volt, ami a találkozók után hetekig is témát szolgáltatott mindenkinek, aki látta! Így közöttük az döntött, hogy melyik csapat mennyi pontot hullajtott a többiek ellen. A Nekünk Mindegy hármat, belefutottak egy csúnya vereségbe a Ke-Ki ellen. A Chicago kettőt, szintén a Ke-Kit nem sikerült legyőzniük. A Hülye Haverok nem vesztett több pontot, legyőzték az összes nem dobogósat IMG_2130és így ők nyerték meg a bajnokságot. A Chicago úgy lett ezüstérmes, hogy nem kaptak ki (háromszor döntetleneztek), ilyenre még nem volt példa. A Nekünk Mindegy bronzérme mellé még bezsebeltek egy díjat, mert csapatuk meghatározó játékosa, Dudás László lett újfent a gólkirály. A Hülye Haverok a harmadik szezonjukban a második győzelmüket aratták, így ismét boldogan vehették át a Pepsi Liga első helyéért járó díjakat. Nyáron folytatjuk természetesen, várunk Titeket!

 

További fotók a facebook galériánkban, ITT!

 

Tabella:

1 Hülye Haverok 12 10 2 0 212-120 +92 32
2 Chicago 12 9 3 0 177-74 +103 30
3 Nekünk Mindegy 12 9 2 1 169-121 +48 29
4 Ke-Ki 12 8 2 2 204-113 +91 26
5 Legjobbkocsma.hu 12 8 1 3 151-98 +53 25
6 Alibi 12 6 0 6 165-168 -3 18
7 Dinamo Duracel 12 5 0 7 130-120 +10 15
8 Raiders 12 4 0 8 114-129 -15 12
9 FC Kóma 12 4 0 8 118-154 -36 12
10 NCT Akadémia 12 3 0 9 131-190 -59 9
11 E-sense 12 3 0 9 120-163 -43 9
12 AC Villám 12 2 1 9 163-267 -104 7
13 Outlaw FC 12 1 1 10 100-226 -126 4
14 Caesar FC

 

Góllövőlista:

Név / Csapat Gólok száma
Dudás László (Nekünk Mindegy) 80
Tar Zsolt (AC Villám) 76
Bernáth György ‘Muki’ (Ke-Ki) 74
Sebestyén Dávid (Hülye Haverok) 59
Ötvös Roland (Hülye Haverok) 58
Márkus Roland (Legjobbkocsma.hu) 53
Miklósvári Tamás (Raiders) 52
Takács Gábor (Hülye Haverok) 52
Blázsovics Ádám (Alibi) 51
Kern Máté (Ke-Ki) 51
Augusztin Norbert (FC Kóma) 50
Pribék István ‘Törő’ (Chicago) 50
Fahmy Ahmed (Nekünk Mindegy) 48
Guti Dávid (AC Villám) 47
Takács László (Legjobbkocsma.hu) 45
Budavári Dániel (Alibi) 43
Szabó Dávid (Dinamo Duracel) 43
Ács György (Dinamo Duracel) 39
Roca Róbert (Outlaw) 38
Radwan Monir (Legjobbkocsma.hu) 35
Senyviczky Zsolt (Nekünk Mindegy) 35
Lévai Roland (NCT Akadémia) 34
Cserjés Dániel (Ke-Ki) 33
Baranyi Péter (E-sense) 32
Cseri Gergő (Chicago) 32
Böröczky Bánk (Alibi) 31
Halászi Dániel (Hülye Haverok) 31
Ujfalusi Roland (Chicago) 31
Dranka Róbert (NCT Akadémia) 30
Hubai Martin (Raiders) 30
Nap Sándor (Ke-Ki) 30
Petrányi Sándor (Dinamo Duracel) 30
Bányik Csaba (Alibi) 29
Szegedi István (NCT Akadémia) 26
Szemerics Dávid (Outlaw) 26
Lájer István (E-sense) 25
Váradi Kolos (Dinamo Duracel) 25
Vajs Ábrahám (FC Kóma) 24
Páj Gergő (Chicago) 23
Falus Félix (Caesar FC) 22
Szabados György (NCT Akadémia) 22
Nagy Krisztián (Hülye Haverok) 21
Schrötter László (E-sense) 21
Flőgl Attila (Raiders) 17
Szudor Tamás (Raiders) 17
Kulcsár Szabolcs (Outlaw) 16
Simon Balázs (Legjobbkocsma.hu) 16
Kocsis Zoltán (FC Kóma) 15
Kovács Péter (Outlaw) 15
Szarka Zoltán (FC Kóma) 15
Aradi Áron (E-sense) 14
Tóth Csaba (Caesar FC) 14
Wenglarz Zoltán (AC Villám) 14
Papp Tibor ‘Titi’ (FC Kóma) 13
Seres Richárd (Caesar FC) 13
Lipcsei Vktor (NCT Akadémia) 12
Tóth Krisztián (Chicago) 12
Sajó Péter (Caesar FC) 11
Selmeczy Döme (Ke-Ki) 11
Tímár Róbert (AC Villám) 11
Kovács Krisztián (Hülye Haverok) 10
Zsákai Attila (Legjobbkocsma.hu) 10
Gál Zoltán (Alibi) 9
Kulcsár Péter (Outlaw) 9
Mészáros Dániel (Caesar FC) 8
Balatoni László (FC Kóma) 7
Farkas Zoltán (Chicago) 7
Szekeres Róbert (AC Villám) 7
Gyenes Szabolcs (Alibi) 6
Bagó József ‘Sügi’ (Nekünk Mindegy) 5
Bakos József (Alibi) 5
Boldizsár Balázs (Raiders) 5
Csizmadia Zoltán (NCT Akadémia) 5
Orbán Levente (Chicago) 5
Puskás Gábor (E-sense) 5
Steiner Erik (Outlaw) 5
Tótok András (NCT Akadémia) 5
Cseresznyés László (Chicago) 4
Galbos Áron (Alibi) 4
Gergő (Caesar FC) 4
Kovács Gábor (Outlaw) 4
Kuczor Richárd (E-sense) 4
Pohánka Zsolt (AC Villám) 4
Halbrecht György (Caesar FC) 3
Hargitai Konrád (NCT Akadémia) 3
Molnár Ferenc (Legjobbkocsma.hu) 3
Paár Marcell (AC Villám) 3
Szűcs Balázs (Legjobbkocsma.hu) 3
Bagó István (Dinamo Duracel) 2
Bogdán László ‘ Beás’ (Outlaw) 2
Metzler Róbert (Raiders) 2
Nagy Richárd (Alibi) 2
Novák Attila (FC Kóma) 2
Schiller Norbert (Chicago) 2
Szabó Máté (Caesar FC) 2
Szudor Gergő (Raiders) 2
Töreky Valentin (Chicago) 2
Venglázz Bence (AC Villám) 2
Farkas Márió (Outlaw) 1
Gyarmati László (Raiders) 1
Kovács Gergő (Outlaw) 1
Kovács István ‘Koko’ (Chicago) 1
Kovács Máté (Raiders) 1
Rozalek Tamás (Raiders) 1

 

Sorsolás:

1. forduló
01.18. 18.30 Outlaw FC – FC Kóma 9-13
01.18. 19.15 Chicago – Alibi 22-14
01.18. 20.00 Hülye Haverok – Dinamo Duracel 12-11
01.18. 20.45 E-sense – Raiders 8-10
01.18. 21.00 NCT Akadémia – Caesar FC TÖRÖLVE 9-10
01.18. 21.30 Ke-Ki – Legjobbkocsma.hu 4-4
01.20. 21.00 AC Villám – Nekünk Mindegy 15-27
2. forduló
01.25. 18.30 FC Kóma – Raiders 11-12
01.25. 19.15 Caesar FC – Dinamo Duracel TÖRÖLVE 11-11
01.25. 20.00 Nekünk Mindegy – NCT Akadémia 14-9
01.25. 20.45 Legjobbkocsma.hu – Chicago 3-21
01.25. 21.00 E-sense – Alibi 6-0 (j.n.)
01.25. 21.30 Ke-Ki – Hülye Haverok 17-22
01.27. 21.00 Outlaw – AC Villám 16-16
3. forduló
02.01. 18.30 FC Kóma – Nekünk Mindegy  4-6
02.01. 19.15 Raiders – Caesar FC TÖRÖLVE  15-10
02.01. 20.00 Ke-Ki – Dinamo Durcael  9-8
02.01. 20.45 Hülye Haverok – Alibi  37-7
02.01. 21.00 Chicago – NCT Akadémia  17-7
02.01. 21.30 Outlaw – Legjobbkocsma.hu  4-21
02.03. 21.00 E-sense – AC Villám  15-10
4. forduló
02.08. 18.30 Nekünk Mindegy – Caesar FC TÖRÖLVE  6-0 j.n.
02.08. 19.15 FC Kóma – Chicago  5-12
02.08. 20.00 Alibi – Dinamo Duracel  12-7
02.08. 20.45 Ke-Ki – Raiders  19-11
02.08. 21.00 NCT – Legjobbkocsma.hu  7-16
02.08. 21.30 Outlaw – E-sense  6-8
02.10. 21.00 Hülye Haverok – AC Villám  34-9
5. forduló
02.15. 18.30 FC Kóma – NCT Akadémia  19-14
02.15. 19.15 Alibi – Nekünk Mindegy  11-17
02.15. 20.00 Dinamo Duracel – E-sense  18-11
02.15. 20.45 Caesar FC – Legjobbkocsma.hu TÖRÖLVE  10-13
02.15. 21.00 Outlaw – Hülye Haverok  10-17
02.15. 21.30 Chicago – Ke-Ki  5-5
02.17. 21.00 AC Villám – Raiders  8-15
6. forduló
02.22. 18.30 Alibi – NCT Akadémia  20-13
02.22. 19.15 Raiders – Dinamo Duracel  4-5
02.22. 20.00 E-sense – Chicago  5-11
02.22. 20.45 Ke-Ki – FC Kóma  10-11
02.22. 21.00 Outlaw – Caesar FC TÖRÖLVE  17-16
02.22. 21.30 Nekünk Mindegy – Hülye Haverok  11-11
02.24. 21.00 Legjobbkocsma.hu – AC Villám  24-11
7. forduló
02.29. 18.30 FC Kóma – Legjobbkocsma.hu  6-10
02.29. 19.15 Outlaw – NCT Akadémia  10-14
02.29. 20.00 Chicago – Caesar FC TÖRÖLVE  6-0 j.n.
02.29. 20.45 Hülye Haverok – E-sense  15-9
02.29. 21.00 Alibi – Raiders  19-7
02.29. 21.30 Ke-Ki – Nekünk Mindegy  16-3
03.02. 21.00 Dinamo Duracel – AC Villám  16-14
8. forduló
03.07. 18.30 Alibi  – Caesar FC TÖRÖLVE  15-10
03.07. 19.15 Nekünk Mindegy – Raiders  11-9
03.07. 20.00 Chicago – Dinamo Duracel  6-0 j.n.
03.07. 20.45 Hülye Haverok – Legjobbkocsma.hu  12-10
03.07. 21.00 Outlaw – Ke-Ki  8-18
03.07. 21.30 NCT Akadémia – E-sense  12-10
03.09. 21.00 FC Kóma – AC Villám  13-23
9. forduló
03.21. 18.30 Raiders – NCT Akadémia  20-5
03.21. 19.15 Caesar FC – Hülye Haverok TÖRÖLVE  12-23
03.21. 20.00 FC Kóma – Dinamo Duracel  7-17
03.21. 20.45 Outlaw – Chicago  7-28
03.21. 21.00 E-sense – Ke-Ki  7-28
03.21. 21.30 Legjobbkocsma.hu – Nekünk Mindegy  7-10
03.23. 21.00 AC Villám – Alibi  13-20
10. forduló
04.04. 18.30 FC Kóma – Caesar FC TÖRÖLVE  6-0 j.n.
04.04. 19.15 Raiders – Hülye Haverok  6-13
04.04. 20.00 Outlaw – Dinamo Duracel  3-19
04.04. 20.45 Ke-Ki – NCT Akadémia  19-10
04.04. 21.00 Nekünk Mindegy – E-sense  14-8
04.04. 21.30 Legjobbkocsma.hu – Alibi  19-6
04.06. 21.00 AC Villám – Chicago  6-30
11. forduló
04.11. 18.30 Outlaw – Nekünk Mindegy  8-29
04.11. 19.15 Dinamo Duracel – Legjobbkocsma.hu  5-9
04.11. 20.00 FC Kóma – E-sense  18-16
04.11. 20.45 Chicago – Raiders  9-6
04.11. 21.00 Hülye Haverok – NCT Akadémia  14-10
04.11. 21.30 Alibi – Ke-Ki  9-19
04.13. 21.00 AC Villám – Caesar FC TÖRÖLVE  6-0 j.n.
12. forduló
04.18. 18.30 Legjobbkocsma.hu – Raiders  10-5
04.18. 19.15 Dinamo Duracel – NCT Akadémia  8-13
04.18. 20.00 Chicago – Nekünk Mindegy  7-7
04.18. 20.45 FC Kóma – Hülye Haverok  11-16
04.18. 21.00 Outlaw – Alibi  8-35
04.18. 21.30 Caesar FC – E-sense TÖRÖLVE  0-6 j.n.
04.20. 21.00 AC Villám – Ke-Ki  16-40
13. forduló
04.27. 21.00 SZERDA NCT Akadémia – AC Villám  17-23
05.02. 18.30 Alibi – FC Kóma  12-10
05.02. 19.15 E-sense – Legjobbkocsma.hu  7-18
05.02. 20.00 Ke-Ki – Caesar FC TÖRÖLVE  6-0 j.n.
05.02. 20.45 Nekünk Mindegy – Dinamo Duracel  20-16
05.02. 21.00 Outlaw – Raiders  11-9
05.02. 21.30 Hülye Haverok – Chicago  9-9