fbpx

ARËNA Törökbálint Májusi Cageball Kupa

Az újonc Juló FC nyert a második törökbálinti kupán!

Tíz csapat részvételével indult útnak a labda immáron másodjára az ARËNA Törökbálint sportlétesítményének „iker” cageballpályáin. A négy cageball rutinnal rendelkező csapat mellett 3 teljesen új, és 3,IMG_3295 az ARËNA megépülése óta cageballozó csapat nevezett be, így egy izgalmas tornán vagyunk túl.
Az A-csoportban a Nekünk Mindegy (NM1) 100%-os teljesítménnyel és magabiztos játékkal hozta a csoportot. Mögöttük az E-sense lett a második (3-0-1 mérleggel). A Meglepetés két győzelemmel és két vereséggel harmadikként zárt. A negyedik, még továbbjutó helyre a Juló FC ért oda. Az újonc Nicoflex sajnos nem szerzett pontot. A B-csoportban, (mint utólag kiderült) csoportrangadóval – Gépállat-Zéró – kezdtünk, melyen döntetlen született. Mivel mindkét csapat megnyerte a hátralévő három mérkőzését, ezért a gólkülönbségnek kellett volna döntenie, de ez is azonos volt, így a több lőtt gólnak köszönhette a Gépállat az elsőséget. 50%-os mérleggel lett harmadik a Dühöngő, a negyedik hely a törökbálinti bajnokságban I. helyen álló Izgilandé lett. A Generalinak nem jött össze a pontszerzés.
A kiesés szakaszban a Nekünk Mindegy 11-0-val ment tovább. IMG_3246A többi mérkőzés nagyobb izgalmakat hozott. A Zéró 5-3-ra verte a Meglepetést. Ugyanilyen végeredményt hozott a Gépállat – Juló FC is, de nagy meglepetésre, nem a csoportgyőztes, hanem a negyedikként végző fekete mezes csapat jutott az elődöntőbe. Az E-sense-Dühöngő mérkőzés döntetlent hozott, a büntetőket pedig a dühöngő végezte el pontosabban. A legjobb négyben egyaránt a büntetőrúgások döntöttek a döntőbe jutásról. Az NM1 így múlta felül a Zérót, a Juló FC pedig a Dühöngőt.
A bronzmeccsen a Dühöngő kontrajátékra alapozva nyert a Zéró ellenében. IMG_3397A döntőben váratlan módon újfent a büntetőké volt a főszerep, amin 2-0-ra nyert a Juló FC a sokszoros tornagyőztes Nekünk Mindegy ellen. Az első cageball  indulásukat így emlékezetessé tették, mert úgy nyerték meg a tornát, hogy majdnem kiestek a csoportból. A torna játékosa a Dühöngő csapat gólfelelőse, Szűcs Róbert lett. Az Aréna Törökbálint pályabérlési lehetőségén felül, kupával, érmekkel, focilabdával, üdítővel és csokoládécsomaggal gazdagodtak a dobogósok. Gratulálunk minden résztvevőnek, várunk benneteket legközelebb is!

 

 

TOVÁBBI FOTÓK A FACEBOOK GALÉRIÁNKBAN, ITT!

 

Eredmények:

A-csoport
Meglepetés – Julo FC 5-1
NM1 – Nicoflex 10-1
E-sense – Julo FC 7-2
NM1 – Meglepetés 4-1
E-sense – Meglepetés 4-2
Julo FC – Nicoflex 4-3
E-sense – Nicoflex 8-4
NM1 – Julo FC 4-3
Meglepetés – Nicoflex 6-0
NM1 – E-sense 3-1

 

A-csoport
1 NM1 4 4 0 0 21-6 12
2 E-sense 4 3 0 1 20-11 9
3 Meglepetés 4 2 0 2 14-9 6
4 Julo FC 4 1 0 3 10-19 6
5 Nicoflex 4 0 0 4 8-28 0

 

B-csoport
Dühöngő – Generali 7-3
Zéró – Gépállat 3-3
Izgiland – Generali 3-2
Zéró – Dühöngő 5-4
Gépállat – Generali 8-2
Dühöngő – Izgiland 7-3
Zéró – Generali 7-0
Gépállat – Izgiland 7-4
Gépállat – Dühöngő 3-0
Zéró – Izgiland 5-1

 

B-csoport
1 Gépállat 4 3 1 0 21-9 10
2 Zéró 4 3 1 0 20-8 10
3 Dühöngő 4 2 0 2 18-14 6
4 Izgiland 4 1 0 3 11-21 3
5 Generali 4 0 0 4 7-25 0
* azonos pontszám és gólkülönbség esetén a több rúgott gól döntött

 

Negyeddöntők
NM1 – Izgiland 11-0
Zéró – Meglepetés 5-3
Gépállat – Julo FC 3-5
E-sense – Dühöngő 4-4, büntetőkkel: 1-2
Elődöntők
NM1 – Zéró 2-2, büntetőkkel: 3-1
Julo FC – Dühöngő 4-4, büntetőkkel: 3-2
Bronzmérkőzés
Zéró – Dühöngő 3-5
Döntő
Julo FC – NM1 1-1, büntetőkkel: 2-0