fbpx

Farsang Kupa 2017

A Nekünk Mindegy vitte el a Farsang Kupát is!

Nagy örömünkre három új csapat is benevezett a február 11-én megrendezésre került Farsang Kupánkra a már többször itt járt hét mellett, így tíz csapattal vágtunk neki a tornának. Sajnos, csak a Tesók csapata vette komolyan a felhívást, hogy aki maszkban vagy beöltözve érkezik a farsang hagyományait ápolva, annak kedvezményes lesz a nevezési díja.IMG_2121
Az A-csoport ötöséből az Ágyúsoknak nem sikerült meccset nyerniük, így ők búcsúztak leghamarabb. Negyedikként végzett az újonc Ady FC, a több csapat fúziójából keletkezett Liget FC zárt harmadikként. Egy vereségének köszönhetően szorult a második helyre a Legjobbkocsma.hu csapata. A csoportot veretlenül a Nekünk Mindegy nyerte. A B-csoportban a Chicagónak jött össze a 100%-os mérleg. Mögöttük az idén először induló Tesók zártak. Az FC Paskál két győzelem és két verességgel harmadikként végzett. A két újonc közül pedig az ABS formáció végzett a még továbbjutó pozícióban, a Snowkids nem szerzett pontot.
IMG_2177A negyeddöntőkben, ahogy várható volt, a két csoportelsőnek könnyű dolga akadt, ám a másodikak és a harmadikak egymás elleni csatája kiélezett meccseket hozott. A Tesók egygólos győzelemmel jutottak tovább, a Legjobbkocsma.hu – FC Paskál mérkőzésen pedig csak a büntetők hoztak döntést. Meglepetésre a rutinos csapat mindhárom büntetőjét kihagyta, így a B-csoport harmadikjának egy értékesített büntetője is elődöntőt ért. Az elődöntőben a Nekünk Mindegy – Tesók csata sok izgalmat hozott, de a negyedik Nekünk Mindegy találatra már nem érkezett válasz, így a Tesók 4-3-as vereséget szenvedtek. A másik ágon a Chicago háromgólos győzelemmel jutott a fináléba.IMG_2379
A bronzmeccsen nagy iram ugyan nem, de sok gól az viszont akadt, a Tesók szereztek belőle többet és állhattak fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. A döntőben a Nekünk Mindegy szinte végig kézben tartotta a vezetést, és a győzelmük megérdemelt volt a Chicago felett. A torna játékosa a győztes csapatból került ki, Bagó József (Sügi) személyében.
Március első szombatján folytatjuk hétvégi kupáinkat, egy igazán különleges rendezvénnyel, ahová akár még nézőnek is érdemes lesz eljönni… Részletek hamarosan…

 

 

TOVÁBBI FOTÓK A FACEBOOK GALÉRIÁNKBAN, ITT!

 

 

Eredmények:

A-csoport
NM1- Ágyúsok 6-2
Liget FC – Ady 7-1
Legjobbkocsma.hu – Ágyúsok 7-2
NM1 – Liget FC 2-2
NM1 – Legjobbkocsma.hu 2-0
Ady – Ágyúsok 7-4
Liget FC – Ágyúsok 6-1
Legjobbkocsma.hu – Ady 12-3
NM1 – Ady 12-2
Legjobbkocsma.hu – Liget FC 2-1
B-csoport
Chicago – ABS 11-1
FC Paskál – Snowkids 8-0
Chicago – Tesók 7-5
FC Paskál – ABS 10-1
Tesók – ABS 6-3
Chicago – Snowkids 10-2
Chicago – FC Paskál 4-3
Tesók – Snowkids 11-2
ABS – Snowkids 5-3
Tesók – FC Paskál 8-3
Negyeddöntők
NM1 – ABS 7-2
Tesók – Liget FC 4-3
Chicago – Ady 6-3
Legjobbkocsma.hu – FC Paskál 2-2 (büntetőkkel: 1-0)
Elődöntők
NM1 – Tesók 4-3
Chicago – FC Paskál 5-2
Bronzmeccs
Tesók – FC Paskál 7-4
Döntő
NM1 – Chicago 5-3