IX. Last Minute Kupa

Eddigi legnépesebb Last Minute Kupa!

Már kilencedik alkalommal rendeztük meg az olcsóbb nevezési díjú Last Minute kupát, de először a Cageball Pontban. Nagy örömünkre 17 csapat is elindult a tornán a rövidebb nevezési idő ellenére.

Az A-csoportban a Chicago könnyedén hozta le mind a négy meccsét. A második helyre a Shoot N Go-ból ismert fiatalokból (is) álló Gyömrői Sasok értek oda. Az újonc Hungarokatalánok a harmadik pozícióban zártak, míg a Budapest Bikái a még továbbjutó negyedik helyezést csípték el. A Fly Emiratesnek most sem jött össze a pontszerzés, búcsúztak a tornától.

A B-csoportban az ABC három meccsből hármat nyert, így övék lett a csoport elsőség. A további helyezéseket igen szoros eredmények döntötték el. A Tripla E négy ponttal lett második. Érdekesség, hogy a Budapest Liga II. osztályában is szereplő Colosseum FC nem tudott csoportjában győzni, ám két ponttal így is a harmadik hely az övék. Egy régi visszatérő csapat a Gunners, egy ponttal a csoport utolsó helyéről várhatta a folytatást. A C-csoport ugyan halálcsoportnak nem volt nevezhető, ám kétségkívül ennek a sorsolása sikeredett a legerősebbre. A Kis-Barca lett ennek az „áldozata”, ők nem szereztek pontot. A harmadik helyen az alap összeállításától egy helyen eltérő Vegyesfelvágott végzett. Csak csoportmásodik lett a két régi Zéró-tagot és két Tesót tartalmazó Black Team. A Kőbánya Orange rutinos játékkal húzta be csoportját. A D-csoportban a Nekünk Mindegy dominált, csupán egy kapott góllal végeztek csoportjuk élén. Az egyetlen szoros meccsüket a második helyen végző E-sense-szel vívták. Egy újonc brigád, a Manchester Hunited egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik, míg a csoport negyedik helye a pénteki bajnokságunkban, a Legjobbkocsma-Ligában szereplő Anonim csapatáé lett.

A nyolcaddöntő legizgalmasabb összecsapását kétségkívül a csoportelső ABC és az éppen továbbjutó Budapest Bikái találkozó hozta. A mérkőzést igen könnyedén vevő ABC majdnem ráfázott, csupán büntetőkkel tudtak a legjobb nyolcba kerülni. A Vegyesfelvágott – E-sense mérkőzésen is csak a büntetőpárbaj hozott döntést, amit az előbb említett csapat rúgott jobban. A csoportjában csupán két gólt szerző Anonim már három góllal is vezetett a Kőbánya Orange ellen, de a narancs mezüket ezúttal pirosra cserélő csapat gondoskodott róla, hogy ne ők szállítsák a torna legnagyobb meglepetését, és megfordították az összecsapást. A negyeddöntőben a Nekünk Mindegy és az ABC könnyedén győzött, ám az Orange csak öt kör büntetővel tudta kiejteni a Colosseum FC-t. A slágermeccset a Black Team – Chicago hozta. Mivel az előbbiek nem tudták megnyerni a csoportjukat, így már a legjobb nyolcban összetalálkozott a három nagy esélyes közül kettő. A végeredmény pedig sokaknak meglepetés lehetett, mert a fekete mezesek kiejtették a Chicagót. Bizony, nem sűrűn fordult elő ilyen Kokóékkal, hogy ne jussanak be a legjobb négy közé. A döntőbe a Nekünk Mindegynek a Kőbánya Orange-on, a Black Teamnek az ABC-n keresztül vezetett az útja. A harmadik helyért zajló találkozón a Kőbánya Orange nagy előnyt kidolgozva, de csak egy gólt megtartva zsebelte be a bronzot. A döntőben pedig ezúttal sem sikerült megfogni az NM1-et, 7-4-re győzték le ellenfelüket, a Black Teamet. A díjátadón a győztesek az érmek és a kupa mellé a Sportinvázió szponzori ajándékát is átvehették. A torna játékosa díjat ezúttal Nagy Tamás (Kőbánya Orange) érdemelte ki.

Nyílt tornáinkon legutóbb a nyár közepén megrendezett éjszakai MINI BL-en sikerült olyan kupagyőztest avatnunk, akik nem a Nekünk Mindegy névre hallgatnak. Az akkor csupán a legjobb nyolcig jutó NM1 azóta mind a hét tornánkat megnyerte. Ugyan, ezeken a tornákon kaptak ki nem egyszer, de a döntőig mindig eljutottak és hol simán, hol egy kicsit szerencsésen, de megnyerték azt. Mi is kíváncsian várjuk, ki lesz az a csapat, aki van olyan jó, hogy le tudja taszítani őket a trónról. Legközelebb erre február 10-én lesz lehetőségetek a Farsang Kupán! 🙂

 

TOVÁBBI FOTÓK A FACEBOOK GALÉRIÁNKBAN, ITT!

 

EREDMÉNYEK:

A-csoport
Budapest Bikái – Fly Emirates 7-2
Gyömrői Sasok – Hungarokatalánok 6-5
Chicago – Budapest Bikái 8-2
Gyömrői Sasok – Fly Emirates 12-4
Chicago – Fly Emirates 9-2
Hungarokatalánok – Budapest Bikái 7-1
Gyömrői Sasok – Budapest Bikái 13-7
Chicago – Hungarokatalánok 4-0
Hungarokatalánok – Fly Emirates 9-2
Chicago – Gyömrői Sasok 4-1
——————————————
B-csoport
ABC – Colosseum FC 7-3
Tripla E – Gunners 5-2
Colosseum FC – Tripla E 2-2
ABC – Gunners 2-1
Colosseum FC – Gunners 1-1
ABC – Tripla E 3-2
 ——————————————
C-csoport
Black Team – Kis-Barca 9-1
Kőbánya Orange – Vegyesfelvágott 4-1
Vegyesfelvágott – Kis-Barca 6-4
Kőbánya Orange – Black Team 9-5
Black Team – Vegyesfelvágott 7-2
Kőbánya Orange – Kis-Barca 10-5
——————————————
D-csoport
Nekünk Mindegy – Manchester Hunited 10-0
E-sense – Anonim 1-0
Nekünk Mindegy – Anonim 7-0
E-sense – Manchester Hunited 5-3
Nekünk Mindegy – E-sense 2-1
Manchester Hunited – Anonim 4-2
 ——————————————
Nyolcaddöntő
Chicago – Gunners 6-3
Black Team – Manchester Hunited 7-5
ABC – Budapest Bikái 3-3 (büntetőkkel: 2-1)
Vegyesfelvágott – E-sense 1-1 (büntetőkkel: 2-1)
Kőbánya Orange – Anonim 6-4
Colosseum FC – Gyömrői Sasok 4-2
Nekünk Mindegy – Kis-Barca 8-1
Tripla E – Hungarokatalánok 3-1
 ——————————————
Negyeddöntő
Black Team – Chicago 3-2
ABC – Vegyesfelvágott 6-2
Kőbánya Orange – Colosseum FC 2-2 (büntetőkkel: 3-2)
Nekünk Mindegy – Tripla E 7-0
 ——————————————
Elődöntő
Black Team – ABC 5-2
Nekünk Mindegy – Kőbánya Orange 5-3
 ——————————————
Bronzmeccs
Kőbánya Orange – ABC 5-4
 ——————————————
Döntő
Nekünk Mindegy – Black Team 7-4