fbpx

ARËNA Törökbálint Ingyenes Nyitótorna

A Chicago meghódította Törökbálintot is!

Megnyílt az ARËNA Törökbálint, egy igazi futball paradicsom, ahol a műfüves kispályák, futsal pálya és poolball asztalok mellett két cageball pálya is várja a focizni vágyókat. IMG_7515A Cageball Szövetség (az Arena Törökbálint segítségével) ezt egy ingyenes tornával igyekezte emlékezetessé tenni. A 25 benevezett Csapatból 22 várta vasárnap délelőtt a sorsolást, ami után egy ötórás tornán derült ki, hogy ki is lesz Törökbálint első győztese.
Két ötfős és három négyes csoportba kerültek a csapatok. Az A-jelű csoportban jó nagy küzdelem volt a minél jobb helyekért. Az első tornáján résztvevő Komisz FC meg is nyerte a csoportját, megelőzve az Elvertont és a kiemelt Kaminokupát is. A Legjobbkocsma.hu csupán negyedik lett, de szerencséjükre az összes csoportot figyelembe véve ők voltak a legjobban szereplő negyedikek, így ők is továbbjutottak. A többi csoportban az első három helyezett folytathatta a küzdelmet. IMG_7555A B-csoportban a Kőbánya Orange lett a csoportgyőztes a Tesók előtt. A C-csoport a Chicagóé lett, a D-ben a Hálátlanok végeztek az élen, míg az E-csoport négyesében egy körbeverés után a Zéró végzett az élen.
A nyolcaddöntők legnagyobb összecsapását a Kaminokupa és a Zéró párharca hozta, ami büntetőkkel dőlt el a zöld-fekete mezes Pinkóczi Tibi vezette Csapat javára. A Legjobbkocsma.hu csoportnegyedikként megtréfálta a Komisz FC-t, és bejutott a negyeddöntőbe. A többi továbbjutó csapat: Elverton, Chicago, Tesók, Kőbánya Orange, Hálátlanok, Bolyhos Mamuszok.
IMG_7699A negyeddöntőben a Hálátlanok állították meg a Kaminokupát .rutinosabb cageball játékukkal A Kőbánya Orange háromgólos hátrányból fordította meg az Elverton elleni meccset. A Chicago és a Tesók könnyebben jutották tovább. Az elődöntő egy mindig izgalmas Chicago-Tesók meccset hozott. A mérkőzés a felénél még 1-1-re állt, de utána már csak a Chicago szerzett gólt, 4-1 lett a vége. A másik ágon a Kőbánya Orange csere nélkül már elkészült az erejével, és nem bírtak a Hálátlanokkal.
A bronzmeccs hozta a torna leggólgazdagabb találkozóját, 6-6 lett a végeredmény. A büntetőket is nagyon pontosan lőtték a játékosok, 5-4 lett a Tesóknak. A döntőben a Chicago hozta az addigi magabiztos teljesítményt és legyőzte az egyébként végig jó és kiegyensúlyozott formában játszó Hálátlanokat. IMG_7700A torna játékosa a minden mérkőzésen nagyot játszó Cseri Gergő (Chicago) lett, a nyereménye pedig nem csekélység, ugyanis ő vehette át a 10.000 Ft-os Törökbálinti Auchan vásárlási utalványt. A szép kupán és érmeken kívül a dobogósok pályabérléssel és nem kevés sörrel is gazdagodtak az Arena Törökbálint kupán! Köszönjük a csapatoknak részvételt, reméljük jól éreztétek magatokat és sok rendezvényünkön részt vesztek még itt, szövetségünk legújabb tagpályáján!

 

További fotók a facebook galériánkban, KATT IDE!

 

Eredmények:

A-csoport
Kaminokupa – Elverton 1-1
Komisz FC – Nicotin 2-0
Komisz FC – Elverton 2-1
Kaminokupa – Legjobbkocsma.hu 5-4
Kaminokupa – Nicotin 5-4
Elverton – Legjobbkocsma.hu 4-1
Komisz FC – Kaminokupa 5-4
Legjobbkocsma.hu – Nicotin 5-0
Elverton – Nicotin 4-1
Legjobbkocsma.hu – Komisz FC 4-3
B-csoport
Tesók – Móricz 7-1
Senkiháziak – Kobold FC 6-0
Kobold Söröző – Móricz 7-0
Kőbánya Orange – Tesók 3-2
Tesók – Senkiháziak 5-1
Kőbánya Orange – Móricz 7-1
Tesók – Kobold Söröző 5-2
Kőbánya Orange – Senkiháziak 3-2
Kobold Söröző – Kőbánya Orange 3-2
Senkiháziak – Móricz 7-0
C-csoport
Chicago – Gólvágók SE 5-0
Raiders – Molináró FC 5-1
Chicago – Molináró FC 6-1
Raiders – Gólvágók SE 3-2
Chicago – Raiders 5-0
Molináró FC – Gólvágók SE 4-2
D-csoport
Hálátlanok – Grund FC 7-3
Bolyhos Mamuszok – AS Kóma 6-2
Hálátlanok – AS Kóma 5-2
Grund FC – Bolyhos Mamuszok 3-1
Hálátlanok – Bolyhos Mamuszok 2-2
AS Kóma – Grund FC 8-4
E-csoport
Zéró – Poccak FC 7-2
Say No To Racism – Fészekrablók 6-3
Zéró – Fészekrablók 5-0
Pocak FC – Say No To Racism 4-3
Say No To Racism – Zéró 6-4
Pocak FC – Fészekrablók 3-2
Nyolcaddöntő
Legjobbkocsma.hu – Komisz FC 2-1
Tesók – Raiders 3-0
Bolyhos Mamuszok – Say No To Racism 6-0
Chicago – AS Kóma 7-2
Elverton – Senkiháziak 8-4
Kőbánya Orange – Molináró FC 6-3
Kaminokupa – Zéró 4-4 (büntetőkkel: 4-3)
Hálátlanok – Pocak FC 4-1
 
Negyeddöntő
Tesók – Legjobbkocsma.hu 4-2
Chicago – Bolyhos Mamuszok 7-1
Kőbánya Orange -Elverton 5-4
Hálátlanok – Kaminokupa 4-1
Elődöntő
Chicago – Tesók 4-1
Hálátlanok – Kőbánya Orange 4-1
Bronzmeccs
Tesók – Kőbánya Orange 6-6 (büntetőkkel: 5-4)
 
Döntő
Chicago – Hálátlanok 4-1