fbpx

BUDAPEST LIGA 2018 ŐSZ – I. Osztály

Hétfői bajnokságunk I. Osztályának mezőnye a következőképpen változott: Tavaszról-őszre feljutott három csapat a II. Osztályból, Malév, E-sense és Szudor-Művek sorrendben. Mivel a Kőbánya Orange nem vállalta az I. Osztályt (ezzel a bajnokságot sem ősszel), így 13 csapattal rajtolt el a elit mezőny. Sajnálatos módon a Szudor-Művek pedig 4 forduló után feladta a további küzdelmeket, így eredményeiket törölnünk kellett és ezzel együtt az első kiesőként könyveltük el őket. Na, de lássuk hogyan teljesített a maradék 12 játszó csapat:

Talán enyhén fogalmazunk ha azt írjuk, hogy a Legalja pocsék szezont futott. A csapat kerete őszre megváltozott és hiába játszottak egész jó és szoros meccseket akár a legjobb csapatokkal is (pl. a Nekünk Mindegytől csak 5 góllal kaptak ki) nyerni, vagy egyáltalán pontot szerezni a bajnokság során nem sikerült nekik, így nevük ezúttal a tabellán elfoglalt pozíciójukat tükrözte, téltől a II. Osztályban folytatják. A szebb napokat is megélt KE-KI Duna SK ugyan 8 pontot is összeszedett, de így is 11.-ként végeztek, ezzel harmadik kiesőkként kerülnek a II. Osztályba. A csapat nagyon elfogyott ebben a szezonban, Kern Mátéék az állandó keretproblémák és csere nélküli mérkőzések ellenére is rengeteg jó és szoros meccset vívtak szinte mindenkivel, igazságtalanok lennénk, ha nem fognánk kicsit a szerencse hiányára is ezt a borzasztó végeredményt. Ügyesen összekapta magát a végére és ezzel bent maradt 10.-ként a rutinos UFC, amit az alattuk végzők és a Black-Tesók elleni bravúrgyőzelemnek köszönhetnek. Reméljük, télre már csapatvezetőjük, Koncsik Tibi is visszatér hosszú sérüléséből a pályára és jövőre még jobb eredménnyel menetelhet tovább az “ős cageballos” csapat. Ezzel a jelzővel a 9.-ként végzett E-sense csapatát is illethetnénk, hiszen ők is kezdetek óta játszanak bajnokságainkban. Sokszor képesek voltak már a meglepetésekre, mint ahogy tavasszal a II. Osztályban is, de erre a szezonra ez most nem annyira volt jellemző. Ám a lényeg, hogy ennek ellenére helytálltak és 10 ponttal továbbra is az élvonalban maradtak.  Ugyanennyi ponttal de az egymás (E-sense) elleni győzelemnek köszönhetően nyolcadik lett a Duracell, akik szintén sovány kerettel álltak neki az új szezonnak és mivel a II. Osztályban idén a Hálátlanok nem indult, így onnan kölcsönzött játékosokkal tudták le az őszi bajnokságot. A tavaszi 5. helyük után ez nyilván eredményben visszalépésnek számít, ám a csapat valódi és reális célja az I. Osztályban maradás volt, ami viszont maradéktalanul sikerült.

Hetedik pozícióban az az FC Kóma végzett, akikről mindig az a hír járja, hogy nehéz őket megverni, hiszen egy nagy rutinú, taktikusan játszó csapat. Ezt idén néha bizonyították, néha nem teljesen. Jó példa erre, hogy simán pontot lophattak volna második héten a Szőr(ny)RT-től és a végén csak 1 góllal kaptak ki, de a Nekünk Mindeggyel is jó derbijük volt (5-8), viszont a Legjobbkocsma.hu és a Malév elleni vereséget biztosan fájónak élték meg. A tavaszról bent maradt Tesókat őszre kiegészítették Molnár Feriék, így lettek ők a Black-Tesók, akik hektikus játékkal és egy FC Kóma és Duracell elleni döntetlenekkel lettek hatodikak. Ők sem bővelkedtek játékoskeretben, így is játszottak emlékezetes meccseket, sőt az előttük végző Legjobbkocsmát is rendesen elverték, szóval nem rossz eredmény ez összességében, de a védekezésen mindenképp javítaniuk kell, mivel most negatív mérleggel zártak. Pláne ha még hozzátesszük, hogy Molnár Ferenc zsínorban másodszor lett az I. Osztály GÓLKIRÁLYA és hetedszer nyerte el ezt a címet cageball bajnokságban, amivel idén bebizonyította, hogy nem kell még csak dobogó közelben sem lenni ahhoz, hogy valaki kiérdemelje ezt a különdíjat! A tavaszi szezon negyedik helyét az ötödikre cserélte a Legjobbkocsma.hu, pedig ők közben a Nekünk Mindegyet és a Szőr(ny)RT-t is felülmúlva megnyerték a nem osztályrendszerű Nyári Ligát. Mivel ősszel a csapat minden rangadóját elbukta, így most teljesen reális ez a pozíció. Abszolút pozitív meglepetés viszont az előző II. Osztályt megnyerő és onnan feljutó MALÉV negyedik helye, akik csak a KE-KI és az E-sense ellen kótyavetyéltek el 5 pontot, ám ami sokáig emlékezetes marad, hogy bajnoki mérkőzésen egyedüliként a mezőnyből verték meg a Nekünk Mindegyet! A szépen fejlődő csapat számára remek eredménynek számít ez a szezon és mindenképp számolni kell velük jövőre is.

A dobogón pedig maradt ugyanaz a 3 csapat, akik legutoljára tavasszal büszkélkedhettek ezzel, ám most teljesen más sorrendben! Ezúttal a Chicago lett a bronzérmes. A bajnokság végére sajnos több játékosuk sérülésekkel küzdött és mivel rangadóik pont erre az időszakra estek, nem sok esélyük volt az előttük végző két csapat ellen, érdekes, hogy a Szőr(ny)RT-től és a Nekünk Mindegytől is pont 16-6-ra kaptak ki, ám más botlásuk nem volt, így egy jó szezont zártak így is. A bajnokság első két pozíciója pedig az utolsó fordulóban dőlt el, ahol egy 3 pont veszteséggel érkező Nekünk Mindegy és egy hibátlan mérlegű Szőr(ny)RT. csapott össze. Ahogyan nemrég egy rövid interjúban írta le nekünk az utóbbiak csapatvezetője, Szalay Márk: “egy óriási taktikai párharcba sikerült egy nem túl gól gazdag döntetlent játszaniuk” ami viszont a piros mezes fiataloknak elég volt a megérdemelt végső győzelemhez! A sokszoros és tavaszi I. Osztály bajnok Nekünk Mindegynek az utolsó meccsre Dudás Lacit is nélkülözniük kellett, ami nyilvánvalóan rányomta a bélyegét, így nekik most be kellett érniük az ezüstéremmel, de valószínűleg ezzel az eredménnyel is sok csapat cserélne velük.

Címvédés tehát nem történt, a Szőr(ny)RT. másfél év aktív cageballozás után felért a csúcsra, a kérdés már csak az, hogy a 2019-es téli-tavaszi bajnokságra ezt meg tudja-e tartani. Az I. Osztály minden mérkőzését élmény nézni és játszani is benne, reméljük Ti is így éltétek meg és mindenkivel találkozunk jövőre, ugyanis január 7-én folytatódik a BUDAPEST LIGA! Gratulálunk minden dobogósnak és bent maradónak egyaránt!

 

 

További fotókért IDE KATTINTS!

 

 

EREDMÉNYEK:

 

Tabella:

 

Góllövő lista:

Név / Csapat Gólok száma
Molnár Ferenc (Black Tesók) 90
Ujfalusi Roland (Chicago) 80
Takács László (Legjobbkocsma.hu) 67
Kovács Dániel (Szőr(ny) Rt.) 58
Pribék István (Chicago) 57
Oláh Márk (MALÉV) 54
Szabó Ferenc Ákos (Duracell) 48
Kern Máté (Ke-Ki Duna SK) 47
Fahmy Ahmed (Nekünk Mindegy) 46
Szalay Márk (Szőr(ny) Rt.) 46
Borsos Gábor (Szőr(ny) Rt.) 45
Lájer István (E-sense) 45
Monir Radwan (Legjobbkocsma.hu) 45
Bagó István (Nekünk Mindegy) 41
Baranyi Péter (E-sense) 34
Augusztin Norbert (FC Kóma) 33
Jónás Gergő (UFC) 33
Faragó Imre (UFC) 31
Dudás László (Nekünk Mindegy) 30
Schrötter László (E-sense) 28
Bezzegh Attila (Ke-Ki Duna SK) 27
Márkus Roland (Legjobbkocsma.hu) 25
Gulyás Csaba (UFC) 24
Hegedűs Gábor (Legalja) 24
Vajs Ábrahám (FC Kóma) 24
Molnár Bertalan (MALÉV) 23
Molnár Tibor (Black Tesók) 23
Bagó Józserf (Nekünk Mindegy) 22
Ábrahám Gábor (MALÉV) 21
Manulek István (Legalja) 21
Lesti Balázs (Legalja) 20
Aradi Áron (E-sense) 19
Légrádi Dávid (Szőr(ny) Rt.) 19
Müller György (UFC) 19
Osvalda Róbert (Legalja) 19
Veres Attila (FC Kóma) 19
Bernáth György (Ke-Ki Duna SK) 18
Pacsirta György (Legalja) 18
Pfeffer Péter (Ke-Ki Duna SK) 18
Senyviczky Zsolt (Black Tesók) 18
Váradi Kolos (Duracell) 18
Román Krisztián (MALÉV) 17
Tóth Attila (FC Kóma) 17
Szabó Dávid (Duracell) 16
Ács György (Duracell) 12
Szőke Pál (Duracell) 12
Tagányi Tamás (UFC) 12
Cserjés Dániel (Ke-Ki Duna SK) 11
Ponczok Tamás (Chicago) 11
Vincze Tamás (Nekünk Mindegy) 11
Gergely Adrián (Black Tesók) 10
Pál Máté (Chicago) 10
Balatoni László (FC Kóma) 9
Durázi Dániel (Ke-Ki Duna SK) 9
Sebastian Bonica (Legjobbkocsma.hu) 9
Tóth Krisztián (Chicago) 9
Molnár Tamás (Ke-Ki Duna SK) 8
Szabó Levente (Legalja) 8
Varga Gábor (Black Tesók) 7
Dobrócsi Levente (Black Tesók) 6
Gelniczki László (Chicago) 5
Peszmeg Dávid (FC Kóma) 5
Szépe Szilárd (Ke-Ki Duna SK) 5
Czövek Roland (Legalja) 3
Hörcsöki Tamás (Ke-Ki Duna SK) 3
Kerekes Ádám (Ke-Ki Duna SK) 3
Oszlánszki Gábor (FC Kóma) 3
Sárán Tamás (Legalja) 3
Selmeczy Döme (Ke-Ki Duna SK) 3
Huszti Dániel (Legjobbkocsma.hu) 2
Koncsik Tibor (UFC) 2
Molnár Róbert (Black Tesók) 2
Orosz Csaba (Ke-Ki Duna SK) 2
Zsákai Attila (Legjobbkocsma.hu) 1

 

Eredmények:

1. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.09.03.
18:30 FC Kóma – Legalja 20-3
19:15 KE-KI Duna SK – Szudor-Művek 12-10
20:00 Chicago – Malév 13-8
20:45 Black Tesók – E-sense 16-15
20:45 Nekünk Mindegy – UFC 17-7
21:30 Szőr(ny) RT. – Legjobbkocsma.hu 14-11
szabadnapos: Duracell
II. OSZTÁLY
18:30 Sűrű Bocsok – Piskóták 7-12
19:15 KÖBE Gólbiztosítók – Atletrico 11-10
20:00 FC Dinamo Partizánok – Angels 14-11
21:3021:30 Kispest FC – Champion SheepsStarbalm Hungary – Footgolf Team 10-912 – 18

 

2. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.09.10.
18:30 FC Kóma – Szőr(ny) RT. 5 – 6
19:15 Duracell – Nekünk Mindegy 10-21
20:00 KE-KI Duna SK – Chicago 13-20
20:45 Malév – Legjobbkocsma.hu 11-8
20:45 Szudor-Művek – E-sense 13-4
21:30 Legalja – Black Tesók 16-20
szabadnapos: UFC
II. OSZTÁLY
18:30 Starbalm Hungary – Piskóták 9-13
19:15 Footgolf Team – FC Dinamo Partizánok 14-9
20:00 Champion Sheeps – K.Ö.B.E Gólbiztosítók 28-4
21:30 Kispest FC – Angels 14-6
21:30 Sűrű Bocsok – Atletrico 12 – 8

 

3. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.09.17.
18:30 Szudor-Művek – FC Kóma  7 – 17
19:15 KE-KI Duna SK – Szőr(ny) RT.  8 – 13
20:00 Legjobbkocsma.hu – Nekünk Mindegy 10 – 18
20:45 E-sense – UFC 13 – 6
20:45 Chicago – Duracell 22 – 7
21:30 Black Tesók – Szőr(ny) RT. 15 – 23
szabadnapos: Legalja
II. OSZTÁLY
18:30 Sűrű Bocsok – Angels 11 – 8
19:15 FC Dinamo Partizánok – Starbalm Hungary 12 -15
20:00 Champion Sheeps – Footgolf Team 11 – 20
21:30 Piskóták – Atletrico 14 – 5
21:30 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – Kispest FC 8 – 17

 

4. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.09.24.
18:30 Legalja – Legjobbkocsma.hu 17 – 27
19:15 Black Tesók – Duracell 12 – 12
20:00 FC Kóma – KE-KI Duna SK 14 – 9
20:45 E-sense – Chicago 8 – 19
20:45 Szudor-Művek – Malév 0 – 6 j.n
21:30 Szőr(ny) RT. – UFC 25 – 11
szabadnapos: Nekünk Mindegy  –
II. OSZTÁLY
18:30 Piskóták – Angels 8 – 7
19:15 Sűrű Bocsok – Starbalm Hungary 5 – 11
20:00 Atletrico  – Kispest FC 7 – 23
21:30 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – Footgolf Team 12 – 26
21:30 Fc Dinamo Partizánok – Champion Sheeps  7 – 7

 

5. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.10.01.
19:15 Szőr(ny)RT. – Legalja 17 – 8
20:00 Nekünk Mindegy – Malév 12 – 13
20:45 UFC – Duracell 7 – 12
21:30 E-sense – FC Kóma 7 – 18
21:30 Black Tesók – Chicago  –
Legjobbkocsma.hu – Szudor-Művek Törölve
szabadnapos: KE-KI Duna SK  –
II. OSZTÁLY
18:30 Angels – Starbalm Hungary 13 – 12
18:30 Atletrico  – Footgolf Team 8 – 35
19:15 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – FC Dinamo Partizánok 6 – 18
20:00 Sűrű Bocsok – Champion Sheeps 6 – 9
20:45 Piskóták – Kispest FC 9 – 8

 

A Szudor-Művek feladta a bajnokságot, így eredményeiket töröltük!

Figyeljetek, mert a sorsolásban aki innentől ellenük játszana, az szintén “szabadnapos”!

 

6. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.10.08.
18:30 FC Kóma – Malév 7 – 10
19:15 Legalja – KE-KI Duna SK 15 – 21
20:00 Chicago – UFC 21 – 10
20:45 Black Tesók – Nekünk Mindegy 7 – 23
20:45 Legjobbkocsma.hu – E-sense 18 – 10
Szudor-Művek – Duracell törölve
szabadnapos: Szőr(ny) RT.
II. OSZTÁLY
18:30 Footgolf Team – Angels 14 – 15
19:15 Kispest FC – Starbalm Hungary 14 – 12
20:00 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – Piskóták 9 – 13
21:30 FC Dinamo Partizánok – Sűrű Bocsok 6 – 8
21:30 Champion Sheeps – Atletrico 24 – 4

 

A Szudor-Művek feladta a bajnokságot, így eredményeiket töröltük!

Figyeljetek, mert a sorsolásban aki innentől ellenük játszana, az szintén szabadnapos!

 

7. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.10.15.
18:30 FC Kóma – Legjobbkocsma.hu 6 – 16
19:15 UFC – Malév 8 – 13
20:00 Duracell – Legalja 15 – 11
20:45 Nekünk Mindegy – E-sense 6 – 0
21:30 KE-KI Duna SK – Black Tesók 15 – 19
Szudor-Művek – Szőr(ny) RT. törölve
szabadnapos: Chicago
II. OSZTÁLY
18:30 Angels – Atletrico 20 – 7
19:15 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – Sűrű Bocsok 7 – 9
20:00 Piskóták – FC Dinamo Partizánok 6 – 8
20:45 Starbalm Hungary – Champion Sheeps 17 – 29
21:30 Kispest FC – Footgolf Team 11 – 18

 

8. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.10.29.
18:30 UFC – FC Kóma 6 – 9
19:15 Malév – Szőr(ny) RT 8 – 18
20:00 KE-KI Duna SK – Nekünk Mindegy 10 – 17
20:45 Duracell – E-sense 12 – 11
21:30 Chicago – Legjobbkocsma.hu 18 – 16
Szudor-Művek – Legalja törölve
szabadnapos: Black Tesók
II. OSZTÁLY
18:30 Angels – K.Ö.B.E Gólbiztosítók 17 – 6
19:15 Starbalm Hungary – Atletrico 21 – 8
20:00 Piskóták – Champion Sheeps 6 – 0 j.n.
20:45 Sűrű Bocsok – Footgolf Team 9 – 8
21:30 Kispest Fc – Fc Dinamo Partizánok 12 – 6

 

9. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.11.05.
18:30 FC Kóma – Nekünk Mindegy 5 – 8
19:15 Black Tesók – UFC 9 – 18
20:00 Szőr(ny) RT. – Duracell 12 – 9
20:45 Malév – KE-KI Duna SK 15 – 15
21:30 Legalja – E-sense 15 – 19
Szudor-Művek – Chicago törölve
szabadnapos: Legjobbkocsma.hu
II. OSZTÁLY
18:30 Angels – Champion Sheeps 6 – 0 j.n.
19:15 Starbalm Hungary – K.Ö.B.E Gólbiztósítók 18 – 10
20:00 Piskóták – Footgolf Team 9 – 17
20:45 Atletrico – FC Dinamo Partizánok 8 – 16
21:30 Kispest FC – Sűrű Bocsok 11 – 6

 

A II. Osztály alapszakasza után a bajnokság alsó-felső házas rájátszással folytatódik:

 

10.FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.11.12.
18:30 Legalja – Nekünk Mindegy 10 – 15
19:15 KE-KI Duna SK – Duracell 19 – 13
20:00 Szőr(ny) RT – Chicago 16 – 6
20:45 E-sense – Malév 12 – 11
21:30 Legjobbkocsma.hu – Black Tesók 6 – 17
Szudor-Művek – UFC törölve
szabadnapos: FC Kóma
II. OSZTÁLY Alsó-felső ház 1. forduló
18:30 Angels – Sűrű Bocsok 15 – 7
19:15 Champion Sheeps – Atletrico 16 – 14
20:00 Footgolf Team – Piskóták 11 – 8
20:45 Starbalm Hungary – FC Dinamo Partizánok 14 – 10
szabadnaposok: Kispest FC,  K.Ö.B.E. Gólbiztosítók

 

11.FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.11.19.
18:30 Malév – Legalja 15 – 9
19:15 Duracell – FC Kóma 7 – 11
20:00 Legjobbkocsma.hu – UFC 13 – 8
21:30 KE-KI Duna SK – E-sense 20 – 20
21:30 Nekünk Mindegy – Chicago 16-6
szabadnapos: Szudor-Művek
II. OSZTÁLY Alsó-felső ház 2. forduló
18:30 Angels – Footgolf Team 14 – 14
19:15 Champion Sheeps – K.Ö.B.E. Gólbiztosítók 34 – 11
19:15 FC Dinamo Partizánok – Atletrico 12 – 8
20:45 Kispest FC – Sűrű Bocsok 17 – 6
szabadnaposok: Piskóták, Starbalm Hungary

 

12.FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.11.26.
18:30 Chicago – Legalja 17 – 9
19:15 FC Kóma – Black Tesók 10 – 10
20:00 E-sense – Szőr(ny) RT. 12 – 22
20:45 KE-KI Duna SK – UFC 13 – 21
21:30 Legjobbkocsma.hu – Duracell 17 – 10
szabadnapos: Malév
II. OSZTÁLY Alsó-felső ház 3. forduló
18:30 Starbalm Hungary – Atletrico 19 – 10
19:15 Sűrű Bocsok – Piskóták 7 – 4
20:00 Angels – Kispest FC 10 – 10
21:30 K.Ö.B.E. Gólbiztosítók – FC Dinamo Partizánok 0 – 6 j.n.
szabadnaposok: Footgolf Team, Champion Sheeps

 

13.FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.12.03. – PÓTFORDULÓ
19:15 Szőr(ny)RT – Chicago 16 – 6
19:15 Legjobbkocsma.hu – Black Tesók 6 – 17
20:00
20:45 Chicago – Black Tesók 23 – 13
21:30
II. OSZTÁLY Alsó-felső ház 4. forduló
18:30 Atletrico – K.Ö.B.E. Gólbiztosítók 10 – 6
18:30 Footgolf Team – Sűrű Bocsok 19 – 5
20:00 Starbalm Hungary – Champion Sheeps 16 – 12
20:45 Kispest FC – Piskóták 13 – 9
szabadnaposok: Angels, FC Dinamo Partizánok

 

14.FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.12.10.
18:30 Legalja – UFC 5-19
19:15 Duracell – Malév 0 – 6 j.n.
20:00 Legjobbkocsma.hu – KE-KI Duna SK 12-11
20:00 Chicago – FC Kóma 9-5
20:45 Nekünk Mindegy – Szőr(ny) RT. 3-3
Szudor-Művek – Black Tesók törölve
szabadnapos: E-sense
II. OSZTÁLY Alsó-felső ház 5. forduló
18:30 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – Starbalm Hungary 14-23
19:15 Piskóták – Angels 1-3
20:45 Footgolf Team – Kispest FC 6 – 0 j.n.
21:30 FC Dinamo Partizánok – Champion Sheeps 9-14
szabadnaposok: Sűrű Bocsok, Atletrico