fbpx

BUDAPEST LIGA 2018 ŐSZ – II. Osztály

Az idén tavasszal véget ért első többosztályos bajnokságunk élvonalából három csapat esett ki és került be az őszi szezon II. Osztályába: A Piskóták, a Sűrű Bocsok és a Légió brigádjai voltak ezek, ám utóbbiak sajnos nem vállalták az őszi pontvadászatot, több más II. Osztályú csapattal együtt. Viszont négy újoncot is köszönthettünk a mezőnyben, akik közül egy rögtön fel is ért a csúcsra, na de erről majd kicsit később… Mivel ebbe az osztályba idén 10 csapat nevezett be, így az elegendő meccs szám érdekében az alapszakasz után alsó-felső házra osztottuk a mezőnyt, hogy a még izgalmasabb utolsó 4 forduló dönthesse el a végső helyezéseket:

Tizedik és kilencedik helyeken végeztek a K.Ö.B.E. Gólbiztosítók és az Atletrico. A két szimpatikus és lelkes csapatnak egymástól sikerült 3-3 pontot ellopniuk, ám az Atletrico az utolsó fordulóra hagyta ezt a csavart és mivel több góllal győztek, mint amennyivel kikaptak, elkerülték a 10. pozíciót. A K.Ö.B.E. sem lógott ki túlságosan lefelé a mezőnyből, több ellenfelüknek nehezítették meg a dolgukat a pályán, de talán pont a nevükben is található gólok biztosításán kell majd jövőre javítaniuk, hiszen ők rúgták a második legkevesebbet a II. Osztályban. Összesítettben 8.-ként és alsó-ház harmadikként végzett a kupákon egyre jobb eredményeket elérő FC Dinamo Partizánok. Nagy Petiéknek ez bizonyosan csalódás, hiszen a rutinjuk és lelkesedésük minimum a felső-házba kívánta őket, de volt pár fájó vereségük, amivel nem számoltak. A Champion Sheeps újoncként csatlakozott a cageball mezőnyéhez és remekül is rajtoltak. Jól fociztak, rengeteg gólt lőttek, még úgy is a harmadik legtöbbet az osztályban, hogy két mérkőzésre ki sem tudtak állni. Nagyjából az előbb említettek miatt maradtak végül csak alsó-házasok, ami nagy kár, csak remélni tudjuk, hogy a lelkesedésük nem szállt el és majd viszont látjuk őket pályáinkon! Az alsó-ház győztese, azaz a 6. csapat pedig a Hungarokatalánok néven ismert Starbalm Hungary.

Támogatónkat ők képviselték ebben a bajnokságban, mint nyereménycsapat és nem is vallottak szégyent, sőt hétről-hétre lehetett látni rajtuk ahogyan egyre jobban veszik fel a bajnokság ritmusát: Ez a második legtöbb rúgott gólt és a II. Osztály GÓLKIRÁLYI CÍMÉT jelentette a csapatnak, ugyanis Keresztes Dávid az utolsó fordulóban lőtt 16 góljával megelőzte a végig listavezető, Footgolf-os Balán Gábort, amihez gratulálunk Neki! 🙂

A Sűrű Bocsoké a felső-ház utolsó pozíciója, azaz ötödikek lettek. A mondhatni „ős cageballos” csapat nevéhez most is fűződött pár bravúrgyőzelem, ebből is kiemelendő, hogy épp a későbbi bajnokot kapták el egyszer az alapszakaszban. A negyedik Piskóták pedig sokáig toronymagas esélyesei voltak a dobogónak, sőt a bajnoki címnek is, de talán joggal kijelenthetjük, hogy a felső-ház nekik nagyon nem jött jól, ugyanis ott az összes meccsüket elvesztették, az alapszakasszal ellentétben. A legdrámaibbra ebből is éppen az utolsó héten került sor, amikor még ők is meg az Angels is esélyesek voltak bronzérem megszerzésére, egyben az I. Osztályba jutásra:


Ez a mérkőzés igencsak nem várt kiélezettséget hozott, félidős eredményrekord is született, először volt ekkor egy cageball bajnokiban 0-0 az állás. A második félidőben sem állítanánk, hogy nagyon kiszakadt a gólzsák, a végletekig izgalmas utolsó percekig 1-1-nél állt a játékvezető lőlapja, ám az Angels addig hajtott míg sikerült begyűrnie még 1 gólt, ezzel átvéve a pszichológiai előnyt, a lefújás előtti másodpercekben szerzett harmadik találatuk pedig már csak jutalomjáték volt a végére. Megérdemelten lett így első ízben bajnoki dobogós és bronzérmes a lelkes fehérmezes csapat, akik minden bizonnyal már nagyon várják az I. Osztályt.


Az ezüstérem azé a Kispest FC-é lett, akik a tavaszi szezonban is éppen csak lecsúsztak a dobogóról.  A három vereségükből kettőt az előttük végző bajnoktól szenvedtek el, ám sajnos pont az utolsó fordulóra várt bajnoki döntőnek beillőt játék nélkül. A csapat sajnos nem fizette be az utolsó fordulóig a teljes nevezési díj összegét, ami a szabályok értelmében azt jelentette nekik, hogy azon a meccsen már nem léphetnek pályára, amivel a bajnoki cím esélye elúszott. Kár ezért a helyzetért, minket szervezőket is rosszul érintett (nem anyagilag értve), hiszen egy végig stabilan jól játszó, szimpatikus csapatról beszélünk. Reméljük rendezik a csapaton belüli vitákat és viszontlátjuk őket jövőre az I. Osztályban.
Nos hát, így lett bajnok az utolsó fordulóban a FOOTGOLF TEAM. A Balán-család szépen kitett magáért első cageball bajnokságukban és teljesen megérdemelten nyerték meg a II. Osztályt összesen két vereséget, egy döntetlent begyűjtve és magasan a legtöbb gólt szerezve. Vezetőjük, Balán Gabi ugyan az utolsó forduló szerencsétlensége miatt lemaradt végül a gólkirályi címről, de mit számít ez egy ilyen megsüvegelendő teljesítmény után! Szeretnénk még megemlíteni velük kapcsolatban, hogy csapatuk becsatlakozásával új korelnök játékos is érkezett a Budapes Liga mezőnyébe, ugyanis az 1961-es születésű Balán Mihály legidősebbként mutatott példát a fiataloknak hétről-hétre, hogy lehet bizony közel a 60-hoz is remekül cageballozni és, hogy milyen is az egészséges, sportos életmód hatása.

Ezzel zárjuk is 2018 Őszi szezon II. Osztályának beszámolóját, reméljük mindenki remekül érezte magát, a feljutóknak sok sikert kívánunk az I. Osztályban és várunk mindenkit a 2019-es téli bajnokságba, Január 7-től!

 

 

További fotókért IDE KATTINTS!

 

EREDMÉNYEK:

 

Tabella:

 

Góllövőlista:

II. osztály

Név / Csapat Gólok száma
Keresztes Dávid (Starbalm Hungary) 95
Balán Gábor (Footgolf Team) 89
Latinovics Tamás (Champion Sheeps) 79
Balán Zoltán (Footgolf Team) 69
Tóth Dániel (Kispest FC) 51
Várnai Béla (Atletrico) 48
Saári Zoltán (Angels) 47
Géczi Attila (Angels) 44
Sánta István (Kispest FC) 40
Nagy Richárd (Starbalm Hungary) 38
Nagy Péter (FC Dinamo Partizán) 37
Balán Mihály (Footgolf Team) 36
Szekeres Dániel (KÖBE Gólbiztosítók) 36
Ónodi Olivér (Piskóták) 35
Ónodi Rudolf (Piskóták) 35
Latinovics Antal (Champion Sheeps) 34
Barna László (Kispest FC) 33
Nyírő Lajos (Sűrű Bocsok) 33
Oláh Róbert (Angels) 30
Varga Olivér (FC Dinamo Partizán) 28
Károlyi Attila (Starbalm Hungary) 27
Liptomericzki László (Atletrico) 27
Békési Dániel (Starbalm Hungary) 26
Boross Gábor (Champion Sheeps) 25
Fekete Tamás (FC Dinamo Partizán) 24
ifj. Pollák Péter (Piskóták) 24
Takács László (Kispest FC) 22
Révai Attila (Sűrű Bocsok) 21
Tallárom Tamás ( KÖBE Gólbiztosítók) 20
Kovács Péter (FC Dinamo Partizán) 19
Dabóczi Márton (Champion Sheeps) 18
Rémiás Richárd (Sűrű Bocsok) 18
Sulyok István (Champion Sheeps) 17
Bíró László (Footgolf Team) 16
Maár Zsombor (Atletrico) 16
Hajdúhegyi János (KÖBE Gólbiztosítók) 13
Németh Gábor (KÖBE Gólbiztosítók) 13
Réthi Ákos (FC Dinamo Partizán) 13
Szabó Zsolt (Kispest FC) 12
Médi Szabolcs (KÖBE Gólbiztosítók) 11
Tóth Krisztián (Piskóták) 11
Saári Péter (Starbalm Hungary) 10
Wenglarz Zoltán (Angels) 10
Boza Bence (Champion Sheeps) 9
Horváth Ádám (KÖBE Gólbiztosítók) 9
Halmai Zoltán (Sűrű Bocsok) 8
Latinovics Ádám (Champion Sheeps) 6
Téti Tibor (Angels) 6
Siket Gábor (Atletrico) 5
Beke Tamás (Sűrű Bocsok) 4
Szabó Zoltán (Sűrű Bocsok) 4
Újvári Balázs (FC Dinamo Partizán) 4
Beke Zoltán (Sűrű Bocsok) 3
Bombosz Dinosztenisz (Starbalm Hungary) 3
Halcman Bence (Sűrű Bocsok) 3
Maár Norbert( Atletrico) 3
Meszéna Domonkos (Champion Sheeps) 3
Nagy József (Footgolf Team) 3
Nika Károly (Kispest FC) 3
Papp Gyula (Atletrico) 3
Szekeres Norbert (Atletrico) 2
Muste Dániel (Angels) 1
Nagy Zoltán (Sűrű Bocsok) 1
Pollák Péter (Piskóták) 1
Vígh Károly (KÖBE Gólbiztosítók) 1

 

Eredmények:

1. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.09.03.
18:30 FC Kóma – Legalja 20-3
19:15 KE-KI Duna SK – Szudor-Művek 12-10
20:00 Chicago – Malév 13-8
20:45 Black Tesók – E-sense 16-15
20:45 Nekünk Mindegy – UFC 17-7
21:30 Szőr(ny) RT. – Legjobbkocsma.hu 14-11
szabadnapos: Duracell
II. OSZTÁLY
18:30 Sűrű Bocsok – Piskóták 7-12
19:15 KÖBE Gólbiztosítók – Atletrico 11-10
20:00 FC Dinamo Partizánok – Angels 14-11
21:3021:30 Kispest FC – Champion SheepsStarbalm Hungary – Footgolf Team 10-912 – 18

 

2. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.09.10.
18:30 FC Kóma – Szőr(ny) RT. 5 – 6
19:15 Duracell – Nekünk Mindegy 10-21
20:00 KE-KI Duna SK – Chicago 13-20
20:45 Malév – Legjobbkocsma.hu 11-8
20:45 Szudor-Művek – E-sense 13-4
21:30 Legalja – Black Tesók 16-20
szabadnapos: UFC
II. OSZTÁLY
18:30 Starbalm Hungary – Piskóták 9-13
19:15 Footgolf Team – FC Dinamo Partizánok 14-9
20:00 Champion Sheeps – K.Ö.B.E Gólbiztosítók 28-4
21:30 Kispest FC – Angels 14-6
21:30 Sűrű Bocsok – Atletrico 12 – 8

 

3. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.09.17.
18:30 Szudor-Művek – FC Kóma  7 – 17
19:15 KE-KI Duna SK – Szőr(ny) RT.  8 – 13
20:00 Legjobbkocsma.hu – Nekünk Mindegy 10 – 18
20:45 E-sense – UFC 13 – 6
20:45 Chicago – Duracell 22 – 7
21:30 Black Tesók – Szőr(ny) RT. 15 – 23
szabadnapos: Legalja
II. OSZTÁLY
18:30 Sűrű Bocsok – Angels 11 – 8
19:15 FC Dinamo Partizánok – Starbalm Hungary 12 -15
20:00 Champion Sheeps – Footgolf Team 11 – 20
21:30 Piskóták – Atletrico 14 – 5
21:30 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – Kispest FC 8 – 17

 

4. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.09.24.
18:30 Legalja – Legjobbkocsma.hu 17 – 27
19:15 Black Tesók – Duracell 12 – 12
20:00 FC Kóma – KE-KI Duna SK 14 – 9
20:45 E-sense – Chicago 8 – 19
20:45 Szudor-Művek – Malév 0 – 6 j.n
21:30 Szőr(ny) RT. – UFC 25 – 11
szabadnapos: Nekünk Mindegy  –
II. OSZTÁLY
18:30 Piskóták – Angels 8 – 7
19:15 Sűrű Bocsok – Starbalm Hungary 5 – 11
20:00 Atletrico  – Kispest FC 7 – 23
21:30 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – Footgolf Team 12 – 26
21:30 Fc Dinamo Partizánok – Champion Sheeps  7 – 7

 

5. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.10.01.
19:15 Szőr(ny)RT. – Legalja 17 – 8
20:00 Nekünk Mindegy – Malév 12 – 13
20:45 UFC – Duracell 7 – 12
21:30 E-sense – FC Kóma 7 – 18
21:30 Black Tesók – Chicago  –
Legjobbkocsma.hu – Szudor-Művek Törölve
szabadnapos: KE-KI Duna SK  –
II. OSZTÁLY
18:30 Angels – Starbalm Hungary 13 – 12
18:30 Atletrico  – Footgolf Team 8 – 35
19:15 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – FC Dinamo Partizánok 6 – 18
20:00 Sűrű Bocsok – Champion Sheeps 6 – 9
20:45 Piskóták – Kispest FC 9 – 8

 

A Szudor-Művek feladta a bajnokságot, így eredményeiket töröltük!

Figyeljetek, mert a sorsolásban aki innentől ellenük játszana, az szintén “szabadnapos”!

 

6. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.10.08.
18:30 FC Kóma – Malév 7 – 10
19:15 Legalja – KE-KI Duna SK 15 – 21
20:00 Chicago – UFC 21 – 10
20:45 Black Tesók – Nekünk Mindegy 7 – 23
20:45 Legjobbkocsma.hu – E-sense 18 – 10
Szudor-Művek – Duracell törölve
szabadnapos: Szőr(ny) RT.
II. OSZTÁLY
18:30 Footgolf Team – Angels 14 – 15
19:15 Kispest FC – Starbalm Hungary 14 – 12
20:00 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – Piskóták 9 – 13
21:30 FC Dinamo Partizánok – Sűrű Bocsok 6 – 8
21:30 Champion Sheeps – Atletrico 24 – 4

 

A Szudor-Művek feladta a bajnokságot, így eredményeiket töröltük!

Figyeljetek, mert a sorsolásban aki innentől ellenük játszana, az szintén szabadnapos!

 

7. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.10.15.
18:30 FC Kóma – Legjobbkocsma.hu 6 – 16
19:15 UFC – Malév 8 – 13
20:00 Duracell – Legalja 15 – 11
20:45 Nekünk Mindegy – E-sense 6 – 0
21:30 KE-KI Duna SK – Black Tesók 15 – 19
Szudor-Művek – Szőr(ny) RT. törölve
szabadnapos: Chicago
II. OSZTÁLY
18:30 Angels – Atletrico 20 – 7
19:15 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – Sűrű Bocsok 7 – 9
20:00 Piskóták – FC Dinamo Partizánok 6 – 8
20:45 Starbalm Hungary – Champion Sheeps 17 – 29
21:30 Kispest FC – Footgolf Team 11 – 18

 

8. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.10.29.
18:30 UFC – FC Kóma 6 – 9
19:15 Malév – Szőr(ny) RT 8 – 18
20:00 KE-KI Duna SK – Nekünk Mindegy 10 – 17
20:45 Duracell – E-sense 12 – 11
21:30 Chicago – Legjobbkocsma.hu 18 – 16
Szudor-Művek – Legalja törölve
szabadnapos: Black Tesók
II. OSZTÁLY
18:30 Angels – K.Ö.B.E Gólbiztosítók 17 – 6
19:15 Starbalm Hungary – Atletrico 21 – 8
20:00 Piskóták – Champion Sheeps 6 – 0 j.n.
20:45 Sűrű Bocsok – Footgolf Team 9 – 8
21:30 Kispest Fc – Fc Dinamo Partizánok 12 – 6

 

9. FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.11.05.
18:30 FC Kóma – Nekünk Mindegy 5 – 8
19:15 Black Tesók – UFC 9 – 18
20:00 Szőr(ny) RT. – Duracell 12 – 9
20:45 Malév – KE-KI Duna SK 15 – 15
21:30 Legalja – E-sense 15 – 19
Szudor-Művek – Chicago törölve
szabadnapos: Legjobbkocsma.hu
II. OSZTÁLY
18:30 Angels – Champion Sheeps 6 – 0 j.n.
19:15 Starbalm Hungary – K.Ö.B.E Gólbiztósítók 18 – 10
20:00 Piskóták – Footgolf Team 9 – 17
20:45 Atletrico – FC Dinamo Partizánok 8 – 16
21:30 Kispest FC – Sűrű Bocsok 11 – 6

 

A II. Osztály alapszakasza után a bajnokság alsó-felső házas rájátszással folytatódik:

 

10.FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.11.12.
18:30 Legalja – Nekünk Mindegy 10 – 15
19:15 KE-KI Duna SK – Duracell 19 – 13
20:00 Szőr(ny) RT – Chicago 16 – 6
20:45 E-sense – Malév 12 – 11
21:30 Legjobbkocsma.hu – Black Tesók 6 – 17
Szudor-Művek – UFC törölve
szabadnapos: FC Kóma
II. OSZTÁLY Alsó-felső ház 1. forduló
18:30 Angels – Sűrű Bocsok 15 – 7
19:15 Champion Sheeps – Atletrico 16 – 14
20:00 Footgolf Team – Piskóták 11 – 8
20:45 Starbalm Hungary – FC Dinamo Partizánok 14 – 10
szabadnaposok: Kispest FC,  K.Ö.B.E. Gólbiztosítók

 

11.FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.11.19.
18:30 Malév – Legalja 15 – 9
19:15 Duracell – FC Kóma 7 – 11
20:00 Legjobbkocsma.hu – UFC 13 – 8
21:30 KE-KI Duna SK – E-sense 20 – 20
21:30 Nekünk Mindegy – Chicago 16-6
szabadnapos: Szudor-Művek
II. OSZTÁLY Alsó-felső ház 2. forduló
18:30 Angels – Footgolf Team 14 – 14
19:15 Champion Sheeps – K.Ö.B.E. Gólbiztosítók 34 – 11
19:15 FC Dinamo Partizánok – Atletrico 12 – 8
20:45 Kispest FC – Sűrű Bocsok 17 – 6
szabadnaposok: Piskóták, Starbalm Hungary

 

12.FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.11.26.
18:30 Chicago – Legalja 17 – 9
19:15 FC Kóma – Black Tesók 10 – 10
20:00 E-sense – Szőr(ny) RT. 12 – 22
20:45 KE-KI Duna SK – UFC 13 – 21
21:30 Legjobbkocsma.hu – Duracell 17 – 10
szabadnapos: Malév
II. OSZTÁLY Alsó-felső ház 3. forduló
18:30 Starbalm Hungary – Atletrico 19 – 10
19:15 Sűrű Bocsok – Piskóták 7 – 4
20:00 Angels – Kispest FC 10 – 10
21:30 K.Ö.B.E. Gólbiztosítók – FC Dinamo Partizánok 0 – 6 j.n.
szabadnaposok: Footgolf Team, Champion Sheeps

 

13.FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.12.03. – PÓTFORDULÓ
19:15 Szőr(ny)RT – Chicago 16 – 6
19:15 Legjobbkocsma.hu – Black Tesók 6 – 17
20:00
20:45 Chicago – Black Tesók 23 – 13
21:30
II. OSZTÁLY Alsó-felső ház 4. forduló
18:30 Atletrico – K.Ö.B.E. Gólbiztosítók 10 – 6
18:30 Footgolf Team – Sűrű Bocsok 19 – 5
20:00 Starbalm Hungary – Champion Sheeps 16 – 12
20:45 Kispest FC – Piskóták 13 – 9
szabadnaposok: Angels, FC Dinamo Partizánok

 

14.FORDULÓ

I. OSZTÁLY 2018.12.10.
18:30 Legalja – UFC 5-19
19:15 Duracell – Malév 0 – 6 j.n.
20:00 Legjobbkocsma.hu – KE-KI Duna SK 12-11
20:00 Chicago – FC Kóma 9-5
20:45 Nekünk Mindegy – Szőr(ny) RT. 3-3
Szudor-Művek – Black Tesók törölve
szabadnapos: E-sense
II. OSZTÁLY Alsó-felső ház 5. forduló
18:30 K.Ö.B.E Gólbiztosítók – Starbalm Hungary 14-23
19:15 Piskóták – Angels 1-3
20:45 Footgolf Team – Kispest FC 6 – 0 j.n.
21:30 FC Dinamo Partizánok – Champion Sheeps 9-14
szabadnaposok: Sűrű Bocsok, Atletrico