fbpx

BUDAPEST LIGA – Őszi „selejtező” szezon – KELET CSOPORT

A Kelet-csoportban tíz csapat szerepelt, köztük korábbi bajnokok és kupagyőztesek is. A csoport izgalmairól mindent elmond, hogy az utolsó forduló előtt még három csapat is esélyes volt a bajnoki címre, egy mérkőzés félbeszakadt (ami szabálymódosítást is vonzott maga után), illetve ebben a csoportban megszületett a cageball bajnokságok gólrekordja és legtöbb gólja is.

A 10. hely az Angelsé. A régi csapatnév mögött egy szinte teljesen kicserélődött alakulat szerepelt, akik ezt az idényt 01mindenképpen a tanulásnak szentelték. Egy győzelmet azért elcsíptek, de több mérkőzésükön is közel álltak a bravúrhoz, mindenesetre az edzésekre is járó csapatnak a következő szezon biztosan jobban fog sikerülni. Négy ponttal a kilencedik helyre tudott odaérni az újonc Európa Hajó. Sok érdekes meccsük volt, ők kapták a gólrekordot, leikszeltek a Tesókkal, egyszer pedig két ember ellen játszottak végig egy találkozót. Az utóbbi volt az egyetlen győzelmük, de a bravúrpontjuknak köszönhetően elkerülték az utolsó helyet. A 8. helyen egy „régi motorosnak” számító csapat, a Wundermannschaft végzett. Sokáig úgy nézett ki, hogy szégyenszemre a tabella végén zárnak, de az utolsó három meccsüket megnyerték, és jelentősen feljavította az addigi szereplésüket a cageball forgatásokon rendre feltűnő Molnár Tomi csapata. Régebben Raiders, IMG_6117manapság Szudor-Művek annak a csapatnak a neve, akiké a 7. hely. A szerény névadó már a harmadik forduló után lábtörést szenvedett, így csak a „művek” dolgoztak meg a sikerért. De lehetett volna nagyobb is, ha egy meccsen nemcsak ketten állnak ki. Szudor Tominak természetesen további gyógyulást kívánunk, ő nem is lehetett ott azon a mérkőzésen, ami egy hétig(!) tartott. Történt ugyanis, hogy a végül hatodik pozícióban végző FémAlk csapata elleni találkozón, az újoncnak számító céges csapat két emberét is kiállította a játékvezető fél perc eltéréssel. A szabályok korábban nem tértek ki, hogy lehet 1 a 3 elleni játékkal folytatni a mérkőzést, így a játékvezető helyesen félbeszakította a meccset. A szövetség döntése után a fennmaradó szűk negyedórát egy héttel később lejátszotta a két csapat. A csapatok korrektül álltak az így kialakult helyzethez, és partnerek voltak a folytatásban. 02Ráadásul, döntetlennel ért véget a találkozó, ami a két csapat között is pontazonosságot eredményezett, így a jobb gólkülönbségének köszönhetően a FémAlk végzett előrébb. Jól kezdték a szezont (3 győzelem), de aztán a tabella elején végzett csapatoktól nem sikerült pontot rabolniuk. Régi visszatérő a Cannibals is. Korábban szerepeltek már kupákon nálunk, így nem volt idegen nekik a terep, ám a nagypályás csapatokban is játszó srácok nem kezdték jól a szezont. Lehet, a sorsolásuk sem volt könnyű, de a szezon végére magukra találtak, és meg sem álltak a feljutást jelentő 5. helyig. Szép szezont futott az újonc Légió. Magabiztosan hozták a mögöttük végző csapatok elleni mérkőzéseket, sőt, az utolsó előtti meccsen esélyük volt a bronzéremre is, ha a Legjobbkocsma.hu elleni mérkőzést megnyerik. IMG_6301Ez a mérkőzés viszont döntetlennel zárult, és így a tétnélküli pótmeccsen a Wundermannschaft elleni vereséggel nem zárták túl szépen a negyedikként zárt idényt. És a dobogósok… A díjátadó legcsalódottabb csapata a Legjobbkocsma.hu volt. Az erre a szezonra átalakuló csapatnak egy gólon múlt az aranyérem, ugyanis ha a Légió ellen nem döntetlen a vége….de ez már történelem. A „kocsmások” véghezvitték azt a bravúrt, hogy több más csapat mellett a Nekünk Mindegyet is sikerült két vállra fektetniük. A Tesók elleni meccs az egyetlen vereségük, de érvényesült az egyik nagy focis közhely: a „labdarúgás igazságtalan játék”. Megérdemelték volnaIMG_6298 a bajnoki címet Takács Laciék, de a Molnár Buci vezette Tesók is elmondhatja ezt magáról. A Kocsmával azonos pontszámmal záró csapat a szezon első felében egy kivétellel hozta a kötelező győzelmeket, majd miután Legjobbkocsma elleni rangadót megnyerték, már „csak” a Nekünk Mindegy ellen kellett a pontszerzés. A mérkőzések alakulásának köszönhetően döntőnek beillő összecsapás első félidejében, szoros, izgalmas mérkőzést láthattunk. A második félidőre az NM1 nagyon meglógott és belőtte az „egyazegyeket”, így a „kékmezesek” behúzták a meccset a végére teljesen széteső ellenfelük ellen. A Tesók elleni meccs mellett IMG_6304az Európa Hajó elleni maradhat még emlékezetes Ahmedéknek. A találkozó végeredménye: 55-18(!!) Ennyi gólt korábban még egy csapat sem szerzett, nehéz lesz ezt a csúcsot bárkinek is megdöntenie. A 2017-es év legsikeresebb cageball csapatának így összejött év végére a bajnoki győzelem, pedig az utolsó forduló előtt még nem a saját kezükben volt a döntés.

Mondhatjuk, hogy szerencséjük volt, mondhatjuk, hogy megérdemelték, ezt mindenki döntse el maga, de a Kelet-csoport győztese a NEKÜNK MINDEGY! Molnár Fecó pedig egy újabb gólkirályi címet zsebelt be, ezúttal 80 találat kellett neki ehhez.

 

 

TOVÁBBI FOTÓK A FACEBOOK GALÉRIÁNKBAN, ITT!

 

 

EREDMÉNYEK:

 

Tabella:

Kelet-csoport (végeredmény):

1 NEKÜNK MINDEGY 9 8 0 1 224-96 +128 24
2 TESÓK 9 7 1 1 151-98 +53 22
3 LEGJOBBKOCSMA.HU 9 7 1 1 119-78 +41 22
4 LÉGIÓ 9 5 1 3 105-125 -20 16
5 CANNIBALS 9 4 0 5 89-125 -36 12
6 FémAlk 9 3 1 5 102-113 -11 10
7 Szudor-Művek 9 3 1 5 106-131 -25 10
8 Wundermannschaft 9 3 0 6 86-102 -16 9
9 Európa Hajó 9 1 1 7 123-179 -56 4
10 Angels 9 1 0 8 93-154 -61 3

 

Góllövőlista:

KELETI CSOPORT
Név / Csapat Gólok száma
Molnár Ferenc (Nekünk Mindegy) 80
Fahmy Ahmed (Nekünk Mindegy) 69
Varga Gábor (Tesók) 51
Márkus Roland (Nekünk Mindegy) 47
Miklósvári Tamás (Szudor Művek) 36
Megyeri Sándor  (Szudor Művek) 35
Saári Zoltán (Angels) 35
Radwan Monir (Legjobbkocsma.hu) 34
Szabó Zsolt (Európa Hajó) 33
Molnár Tamás (Wundermannschaft) 31
Király Géza (Fémalk) 29
Takács László (Legjobbkocsma.hu) 29
Bajzát Attila (Fémalk) 28
Dudás László (Nekünk Mindegy) 26
Sztankó Zsolt (Európa Hajó) 26
Bonica Sebastian (Legjobbkocsma.hu) 24
Káló Géza (Tesók) 23
Lakatos Ádám (Légió) 23
Nagy Bence (Cannibals) 23
Bezzegh Attila (Wundermannschaft) 22
Molnár István Jenő (Légió) 22
Ilk Péter (Tesók) 21
Neufeld László (Tesók) 21
Szalma Péter (Légió) 21
Kéméndi Bence (Légió) 20
Kaltenecker Attila (Tesók) 18
Megyeri Félix (Legjobbkocsma.hu) 17
Molnár Tibor Róbert (Tesók) 16
Szabó Gábor (Angels) 16
Veress Zsolt (Fémalk) 16
Ormai Péter (Cannibals) 14
Sengel Tibor (Wundermannschaft) 14
Vékony Krisztián (Cannibals) 14
Bobák Tamás (Európa Hajó) 13
Hubai Martin (Szudor Művek) 13
Orbán Álmos (Európa Hajó) 13
Schrankó Tamás (Cannibals) 13
Wenglarz Zoltán (Angels) 13
Váradi László (Szudor Művek) 12
Hajdú Zsolt (Fémalk) 11
Papp Tibor (Cannibals) 11
Fischer Péter (Wundermannschaft) 10
László György (Európa Hajó) 10
Herczku András (Fémalk) 9
Géczi Attila (Angels) 8
Ormai Zsolt (Cannibals) 8
Téti Tibor (Angels) 8
Hajdu Tibor (Európa Hajó) 7
Mallinerits Norbert (Legjobbkocsma.hu) 7
Beto (Angels) 6
Kiss Levente (Európa Hajó) 6
Kreisz Ferenc (Fémalk) 6
Magáth András (Légió) 6
Száraz Tibor (Légió) 6
Szudor Tamás  (Szudor Művek) 6
Tóth Tibor (Wundermannschaft) 6
Hochstein Ferenc (Cannibals) 5
Oláh Róbert (Legjobbkocsma.hu) 5
Muste György (Angels) 4
György István (Légió) 3
Bolbás Norbert (Légió) 2
Domaházi Gergő (Wundermannschaft) 2
Kemenesi Csaba (Európa Hajó) 2
Lécfalvi Barnabás (Szudor Művek) 2
Muste Dániel (Angels) 2
Tánczos Tibor (Legjobbkocsma.hu) 2
Boldizsár Balázs (Szudor Művek) 1
Gombos Péter (Fémalk) 1
Gugyerás Dániel (Wundermannschaft) 1
Hanczvikkel Márk (Európa Hajó) 1
Petrányi János (Szudor Művek) 1
Viczina Balázs (Légió) 1

 

Eredmények:

1. forduló 2017.09.04.
Helyszín: CAGEBALL KŐBÁNYA
18:30 Szőr(ny) RT. – Bp. Gunners 27-12
19:15 Nekünk Mindegy – Wundermannschaft 17-2
20:00 Legalja – Mennyei Megyei 16-8
20:45 Malév – FC Kóma 13-14
21:30 FC Dinamo Partizán – E-sense 9-12
Helyszín: CAGEBALL PONT
18.30 Legjobbkocsma.hu – Angels 18-6
18.30 FémAlk – Európa Hajó 19-15
19.15 Bécy BK – Piskóták 6-31
19.15 Hálátlanok – Shoot n Go 10-18
20.00 KE-KI Duna SK – UFC 12-11
20.00 Duna SK II. – Atletrico 31-12
20.45 Légió – Cannibals 13-9
20.45 Tesók – Szudor-Művek 22-9
21.30 SnK FC – Sűrű Bocsok 7-8
21.30 Chicago – Duracell 15-15
szabadnapos: Kőbánya Orange, Amazonos Fiúk
2. forduló 2017.09.11.
Helyszín: CAGEBALL KŐBÁNYA
18:30 Bécy BK – Duracell 12-17
19:15 UFC – Mennyei Megyei 14-9
20:00 FémAlk – Angels 12-6
20:45 Tesók – Légió 23-6
21:30 Európa Hajó – Szudor-Művek 27-11
Helyszín: CAGEBALL PONT
18.30 Cannibals – Nekünk Mindegy 2-25
18.30 Kőbánya Orange – Atletrico 25-7
19.15 Malév – Piskóták 5-20
19.15 Szőr(ny) RT. – Legalja 10-7
20.00 Amazonos Fiúk – BP. Gunners 17-11
20.00 Sűrű Bocsok – Chicago 5-15
20.45 Duna SK II – SnK FC 16-7
20.45 FC Dinamo Partizán – KE-KI Duna SK 6-21
21.30 Legjobbkocsma.hu – Wundermannschaft 9-5
21.30 E-sense – Shoot N Go 14-19
szabadnapos: FC Kóma, Hálátlanok
3. forduló 2017.09.18
Helyszín: CAGEBALL KŐBÁNYA
18:30 SnK FC – FC Kóma  11-19
19:15 Piskóták – Atletrico  30-6
20:00 Hálátlanok – Legalja  8-11
20:45 Sűrű Bocsok – Duna SK II.  11-11
21:30 E-sense – Bp. Guners  16-11
Helyszín: CAGEBALL PONT
18.30 Tesók – Cannibals  20-13
18.30 FémAlk – Wundermannschaft  9-4
19.15 Duracell – Kőbánya Orange  13-23
19.15 Amazonos Fiúk – Mennyei Megyei  15-7
20.00 Angels – Szudor-Művek  8-11
20.00 UFC – Szőr(ny) RT.  14-15
20.45 Európa Hajó – Légió  12-15
20.45 Shoot N Go – FC Dinamo Partizán  24-15
21.30 Legjobbkocsma.hu – Nekünk Mindegy  15-14
21.30 Chicago – Malév  24-13
szabadnapos: KE-KI Duna SK, Bécy BK
4. forduló 2017.09.25
Helyszín: CAGEBALL KŐBÁNYA
18:30 Légió – Angels  15-10
19:15 SnK FC – Kőbánya Orange  9-21
20:00 UFC – Hálátlanok  7-5
20:45 FC Kóma – Piskóták  9-10
21:30 Wundermannschaft – Szudor-Művek  5-11
Helyszín: CAGEBALL PONT
18.30 Sűrű Bocsok – Bécy BK  21-17
18.30 FémAlk – Nekünk Mindegy  9-26
19.15 Bp. Gunners – FC Dinamo Partizán  13-13
19.15 Malév – Duracell  8-13
20.00 Duna SK II. – Chicago  8-16
20.00 KE-KI Duna SK – Mennyei Megyei  22-10
20.45 E-sense – Legalja  8-20
20.45 Cannibals – Legjobbkocsma.hu  6-14
21.30 Szőr(ny) RT. – Amazonos Fiúk  21-11
21.30 Európa Hajó – Tesók  15-15
szabadnapos: Atletrico, Shoot N Go
5. forduló 2017.10.02
Helyszín: CAGEBALL KŐBÁNYA
18:30 Szudor-Művek – Nekünk Mindegy  12-20
19:15 FC Kóma – Duracell  9-9
20:00 Cannibals – Európa Hajó  9-3
20:45 Wundermanschaft – Légió  21-7
21:30 Kőbánya Orange – Chicago  13-21
Helyszín: CAGEBALL PONT
18.30 Mennyei Megyei – Szőr(ny) RT.  0-6 j.n.
18.30 Malév – Sűrű Bocsok  5-11
19.15 UFC – FC Dinamo Partizán  9-10
19.15 FémAlk – Legjobbkocsma.hu  9-12
20.00 KE-KI Duna SK – Hálátlanok  16-10
20.00 Duna SK II – Bécy BK  10-12
20.45 Tesók – Angels  17-8
20.45 Atletrico – SnK FC  6-6
21.30 Shoot N Go – Legalja  13-17
21.30 Amazonos Fiúk – E-sense  10-18
szabadnapos: Piskóták, Bp. Gunners
6. forduló 2017.10.09
Helyszín: CAGEBALL KŐBÁNYA
18:30 Tesók – Wundermannschaft  16-8
19:15 FC Kóma – Sűrű Bocsok  15-3
20:00 Legalja – Bp. Gunners  31-11
20:45 Hálátlanok – Mennyei Megyei  13-14
21:30 Légió – Nekünk Mindegy  15-24
Helyszín: CAGEBALL PONT
18.30 Cannibals – FémAlk  13-12
18.30 Kőbánya Orange – Bécy BK  11-6
19.15 Piskóták – Duracell  18-11
19.15 Chicago – Atletrico  34-6
20.00 FC Dinamo Partizán – Amazonos Fiúk  13-9
20.00 Shoot N Go – UFC  13-17
20.45 Európa Hajó – Angels  18-21
20.45 Szudor-Művek – Legjobbkocsma.hu  10-15
21.30 E-sense – KE-KI Duna SK  5-11
21.30 Malév – Duna SK II.  22-16
szabadnapos: Szőr(ny) RT., SnK FC
7. forduló 2017.10.16
Helyszín: CAGEBALL KŐBÁNYA
18:30 Kőbánya Orange – Malév  17-15
19:15 Chicago – SnK FC  18-5
20:00 Sűrű Bocsok – Piskóták  13-4
20:45 Szőr(ny) RT. – E-sense  6-4
21:30 Légió – Szudor-Művek  16-12
Helyszín: CAGEBALL PONT
18.30 Atletrico – Bécy BK  16-15
18.30 Tesók – FémAlk  14-13
19.15 Nekünk Mindegy – Angels  25-11
19.15 Cannibals – Wundermannschaft  12-9
20.00 FC Dinamo Partizánok – Hálátlanok  10-15
20.00 UFC – Amazonos Fiúk  10-10
20.45 KE-KI Duna SK – Shoot N Go  15-13
20.45 Európa Hajó – Legjobbkocsma.hu  9-21
21.30 FC Kóma – Duna SK II.
21.30 Mennyei Megyei – Bp. Gunners  16-11
szabadnapos: Legalja, Duracell
8. forduló 2017.10.30
Helyszín: CAGEBALL KŐBÁNYA
18:30 Chicago – Bécy BK  31-11
19:15 Legalja – Amazonos Fiúk  18-12
20:00 Hálátlanok – E-sense  10-9
20:45 Tesók – Legjobbkocsma.hu  12-8
21:30 Nekünk Mindegy – Európa Hajó  55-18
Helyszín: CAGEBALL PONT
18.30 Légió – FémAlk  11-7
18.30 Kőbánya Orange – Piskóták  18-10
19.15 Malév – SnK FC  16-5
19.15 Szőr(ny) RT. – FC Dinamo Partizán  17-9
20.00 KE-KI Duna SK – Bp. Gunners  28-21
20.00 Duracell – Duna SK II.  23-11
20.45 Cannibals – Szudor Művek  6-18
20.45 Atletrico – FC Kóma  8-17
21.30 Shoot N Go – Mennyei Megyei  24-8
21.30 Wundermannschaft – Angels  19-12
szabadnapos: UFC, Sűrű Bocsok
9. forduló 2017.11.06. KELETI CSOPORT UTOLSÓ FORDULÓ
Helyszín: CAGEBALL KŐBÁNYA
18:30 Hálátlanok – Szőr(ny) RT.  4-12
19:15 Cannibals – Angels  19-11
20:00 Légió – Legjobbkocsma.hu  7-7
20:45 Tesók – Nekünk Mindegy  12-18
21.25 KELETI CSOPORT – DÍJÁTADÓ
21:40 Wundermannschaft – Európa Hajó  13-6
Helyszín: CAGEBALL PONT
18.30 Duracell – Atletrico  27-19
18.30 Bécy BK – Malév  7-14
19.15 FémAlk – Szudor-Művek  12-12
19.15 UFC – Bp. Gunners  23-4
20.00 SnK FC – Piskóták  7-23
20.00 Legalja – KE-KI Duna SK  11-18
20.45 Sűrű Bocsok – Kőbánya Orange  8-13
20.45 Chicago – FC Kóma  22-7
21.30 Amazonos Fiúk – Shoot N Go  12-16
21.30 FC Dinamo Partizán – Mennyei Megyei  14-13
szabadnapos: Duna SK II., E-sense