fbpx

Cageball PEPSI LIGA Téli Bajnokság 2014-’15

PEPSI LIGA: Chicago 4/4

A Cageball Pepsi Liga Téli Bajnokság 2014-15-ös szezonját a Chicago nyerte meg. Ez volt az eddigi legkiegyenlítettebb, legnépszerűbb és egyben legizgalmasabb is, de lássuk, mi is történt ezen a 108 mérkőzésen.

A 13 nevezőnek köszönhetően az eddigi legnagyobb létszámú bajnokságot indítottuk el november közepén.IMG_9530 Három új csapat is jelentkezett: NC GYAKAdémia, Ötkert FC és Wundermannschaft. Az már az első fordulókban kiderült, hogy az Ötkert FC éremért szállt harcba, hiszen a második körben döntetlent értek el a háromszoros címvédő Chicagóval. A Wundermannschaft sem keltette újonc csapat látszatát, az első szakaszban viszonylag magabiztosan húzták be a meccseik zömét.

Lefelé most is kilógott a Hatkanok alakulata, de az mindenképpen pozitív, hogy több mérkőzésen is közel voltak az ellenfeleikhez, összességében szorosabb meccseket játszottak, mint az őszi szezonban, övék a 13. hely. IMG_9323Két győzelem mellett 11 vereséget hozott össze a tizenkettedik helyen záró NC Gyakadémia, de, hogy csupán kettőször vonulhattak le győztesen a pályáról, az sokszor a balszerencse vagy a rutintalanság számlájára írható. Mindenesetre a Hatkanok elleni meccsükön 2 gólt kaptak, ami figyelemre méltó. 11. helyen végzett a bajnokság legsportszerűbb csapata különdíjat kiérdemlő Dinamo Duracel. A fekete mezes csapat pedig jól kezdett, az első három mérkőzés után négy ponttal álltak, de a maradék kilencen is ugyanennyit szereztek, úgyhogy feljebb nem tudtak már kapaszkodni.  A még tavaly tavasszal ezüstérmes Brenkó Tím, most csak a 10. lett. Pocsék kezdés után két kötelező győzelem mellett, egy egészen váratlant is bezsebeltek (Ötkert FC ellen), így 9 ponttal végeztek. A tabellán csupán egy ponttal előzte meg őket az E-sense, akik az utolsó fordulóban játszott ki-kimeccsen értek fel a 9. helyre, az „alsóház élére”. Nyolcadik pozíció lett a Bolas Amigos helye a tabellán. Balszerencsének mondható itt is leginkább, hogy a középmezőnyben ők vesztették el a legtöbb mérkőzésüket a velük hasonló súlycsoportban lévő csapatokkal szemben, minimális gólkülönbségekkel, amit mi sem mutat jobban, hogy viszont a gólarányuk szinte megegyezik a 3. helyezettével (plusz a gólkirályt is kis híján ők adták). A szezon végére elfáradó AC Villám végül a hetedik helyig csúszott vissza, pedig a Guti Dávid vezette csapat sokáig tabella első volt, ő maga harcban volt a végéig a gólkirályi címért is és az utolsó fordulók előtt még harmadikok voltak. Az FC Kóma most hatodik lett, ők meg pont a szezon végén találtak magukra, sok izgalmas, jó mérkőzést láthattunk tőlük. IMG_9340Ötödikként zárt a Wundermannschaft, akik úgy fogalmaztak, hogy az első bajnokságukban még csak gyakorolják a cageballt, ez összejött! Éppen csak lemaradt a dobogóról a bajnokság meglepetés csapata a Piskóták. A remek védelmüknek és a palánkjátékuknak köszönhetően nyolcszor is győztesen hagyhatták el a pályát és negyedikként zártak.

A bronzérmes az Angels lett. A régi csapatnév mögött 3 új játékos is szerepelt, akik 9 győzelem mellett mindössze háromszor vesztettek mérkőzést.  Nagyon gyorsan felvették a bajnokság ritmusát az ezüstérmes Ötkert FC játékosai. Sokáig úgy tűnt, hogy mindössze a gólkülönbségük miatt nem sikerülhet nekik a trónfosztás, de az utolsó előtti fordulóban becsúszott váratlan vereségnek köszönhetően háromIMG_9527 ponttal maradtak le a győztes Chicagótól. A Törő vezette rózsaszín-fekete mezesek veretlenül hozták le ezt a bajnokságot is. Cageball rekordnak számító győzelmet is arattak az Angels (19-1) és a Wundermannschaft (14-1) ellen. (korábban, egy meccsen három kapott gól volt a legkevesebb) Ráadásul a bajnokság gólkirályát ismét ők adták, hiszen az utolsó fordulóban, a még 23 góllal listavezető Szőke Matyi (Bolas Amigos) nem tudott pályára lépni, így Serbán Norbi (Chicago) hatalmas hátrányát ledolgozva, rekordot jelentő 25 góllal tömte ki a Hatkanok kapuját.

Remek bajnokságon vagyunk túl, egy végig izgalmas sorozat zárult le amit a legjobban talán a tabella szoros pontszámai tükröznek. A Tavaszi Bajnokságban vajon sikerül-e a Chicago-nak a címvédés, vagy ezúttal megelőzi-e őket az Ötkert FC vagy más csapat….?

 

 

További fotók a facebook galériánkban, ITT!

 

Tabella:

1 Chicago 12 11 1 0 258-82 +176 34
2 Ötkert FC 12 10 1 1 171-119 +52 31
3 Angels 12 9 0 3 161-130 +31 27
4 Piskóták 12 8 0 4 133-112 +21 24
5 Wundermannschaft 12 7 0 5 125-124 +1 21
6 FC Kóma 12 7 0 5 135-147 -12 21
7 AC Villám 12 7 0 5 163-167 -4 21
8 Bolas Amigos 12 6 1 5 160-130 +30 19
9 E-sense 12 3 1 8 120-155 -35 10
10 Brenkó Tím 12 3 0 9 153-201 -48 9
11 Dinamo Duracel 12 2 2 8 113-160 -47 8
12 NC Gyakadémia 12 2 0 10 127-159 -32 6
13 Hatkanok 12 0 0 12 123-255 -132 0

 

 

Góllövő lista:

Név / Csapat Gólok száma
Serbán Norbert (Chicago) 85
Szőke Mátyás (Bolas Amigos) 83
Guti Dávid (AC Villám) 62
Fahmy Ahmed (Angels) 57
Ónodi Rudolf (Piskóták) 55
Papp Tibor „Titi” (FC Kóma) 54
Szilasi Milán (AC Villám) 48
Ujfalusi Roland (Chicago) 46
Hubai Martin (Hatkanok) 45
Pribék István „Törő” (Chicago) 44
Tóth Krisztián (Piskóták) 41
Kern Máté (Ötkert FC) 40
Földes Péter (Brenkó) 38
Nap Sándor (Ötkert FC) 38
Baranyi Péter (E-Sense) 37
Tar Zsolt (AC Villám) 36
Bezzegh Attila (Wundermannschaft) 34
Tóth Zoltán (Angels) 34
Cserjes Dániel (Ötkert FC) 32
Hámori Balázs (Brenkó) 32
Bernáth György (Ötkert FC) 31
Molnár Tamás (Wundermannschaft) 31
Lájer István (E-Sense) 30
Senyviczky Zsolt (Angels) 30
Váradi Kolos (Dinamo) 29
Dudás Tamás (Brenkó) 27
Török Roland (Brenkó) 27
Istenes Attila (Hatkanok) 26
Ács Gyuri (Dinamo) 25
Dranka Gergő (NC GYAKAdémia) 25
Selmeczy Döme (Ötkert FC) 25
Dranka Róbert (NC GYAKAdémia) 24
Gugyerás Dániel (Wundermannschaft) 24
Molnár Ferenc (Chicago) 24
Zsigrai József (NC GYAKAdémia) 24
Sznyt Dániel (Hatkanok) 23
Szőke Pál (Bolas Amigos) 23
Venglázz Bence (Bolas Amigos) 23
Nyilas Dénes (Angels) 21
Tóth Tibor (Wundermannschaft) 21
Wenglarz Zoltán (Angels) 20
Greschner Balázs (FC Kóma) 19
Lipcsei Viktor (NC GYAKAdémia) 18
Manulek István (Bolas Amigos) 17
Schrötter László (E-sense) 17
Szabó Dávid (Dinamo) 17
Ujváry Balázs (Dinamo) 17
Cseri Gergő (Chicago) 16
Petrányi Sándor (Dinamo) 16
Szabó Zsolt (FC Kóma) 16
Tóth Krisztián (Chicago) 16
Balatoni László (FC Kóma) 15
Németh János „Kicsi” (Piskóták) 15
Szabó Sándor (Brenkó) 14
Bajzáth Attila (E-Sense) 13
Andrasek István (Piskóták) 12
Aradi Áron ( E-Sense) 12
Kocsis Zoltán (FC Kóma) 12
Rozalek Tamás (Hatkanok) 12
Varró Tamás (NC GYAKAdémia) 12
Ponczók Csaba (Chicago) 11
Solti Attila (Brenkó) 11
Pethő Gábor (AC Villám) 9
Révész Béla (Piskóták) 9
Fekete Tamás (Dinamo) 8
Mlecsenkov Mátyás (E-Sense) 8
Szabó Viktor (Bolas Amigos) 8
Szarka Zoltán (FC Kóma) 8
Bertók János (Hatkanok) 7
Zoufal Nándor (Chicago) 7
Balogh Boldizsár (NC GYAKAdémia) 5
Danyádi Ferenc (Hatkanok) 5
Kling-Matula Tamás (AC Villám) 5
Sengel Tibor (Wundermannschaft) 5
Endre (FC Kóma) 4
Hajmási Péter (Wundermannschaft) 4
Orosz Csaba (Ötkert FC) 4
Szabó Dániel (NC GYAKAdémia) 4
Koncsik Tibor (E-Sense) 3
Molnár Szabolcs (NC GYAKAdémia) 3
Pollák Péter (Piskóták) 3
Ponczók Tamás (Chicago) 3
Sipos Roland (FC Kóma) 3
Ganbat Erdenebat (Hatkanok) 2
Prainer Róbert (FC Kóma) 2
Sebestyén Dávid (E-Sense) 2
Fellegi Máté (NC GYAKAdémia) 1
Papp Tibor (FC Kóma) 1
Rozsnyói Miklós (E-Sense) 1
Sall Dominik (AC Villám) 1
Schmaltz László (Brenkó) 1
Simon Gábor (Bolas Amigos) 1
Szuhánszky Szabolcs (Hatkanok) 1

 

Sorsolás, eredmények:

1. forduló
11.17. 18.30 Wundermannschaft – Hatkanok  18-10
11.17. 19.15 Dinamo Duracel – Brenkó Tím  13-7
11.17. 20.00 E-sense – FC Kóma  9-10
11.17. 20.45 Chicago – NC GYAKAdémia  30-13
11.17. 21.30 Ötkert FC – Bolas Amigos  13-9
11.19. 21.00 AC Villám – Piskóták  10-9
szabadnapos Angels
2. forduló
11.24. 18.30 Angels – Brenkó Tím  18-12
11.24. 19.15 E-sense – Bolas Amigos  13-14
11.24. 20.00 Wundermannschaft – NC GYAKAdémia  14-6
11.24. 20.45 Dinamo Duracel – FC Kóma  2-12
11.24. 21.30 Chicago – Ötkert FC  10-10
11.26. 21.00 AC Villám – Hatkanok  28-14
szabadnapos Piskóták
3. forduló
12.01. 18.30 Piskóták – Hatkanok  20-12
12.01. 19.15 Dinamo Duracel – Bolas Amigos  7-7
12.01. 20.00 E-sense – Chicago  3-19
12.01. 20.45 Angels – FC Kóma  15-5
12.01. 21.30 Wundermannschaft – Ötkert FC  14-16
12.03. 21.00 AC Villám – NC GYAKAdémia  18-13
szabadnapos Brenkó Tím
4. forduló
12.08. 18.30 Angels – Bolas Amigos  16-11
12.08. 19.15 Piskóták – NC GYAKAdémia  10-6
12.08. 20.00 Wundermannschaft – E-sense  9-7
12.08. 20.45 Dinamo Duracel – Chicago  6-25
12.08. 21.30 Brenkó Tím – FC Kóma  17-20
12.10. 21.00 AC Villám – Ötkert FC  9-12
szabadnapos Hatkanok
5. forduló
12.15. 18.30 Brenkó Tím – Bolas Amigos  12-15
12.15. 19.15 Hatkanok – NC GYAKAdémia  2-19
12.15. 20.00 Dinamo Duracel – Wudermannschaft  8-11
12.15. 20.45 Angels – Chicago  1-19
12.15. 21.30 Piskóták – Ötkert FC  5-11
12.17. 21.00 AC Villám – E-sense  13-11
szabadnapos FC Kóma
6. forduló
01.05. 18.30 Angels – Wundermannschaft  12-2
01.05. 19.15 FC Kóma – Bolas Amigos  7-20
01.05. 20.00 Brenkó Tím – Chicago  8-26
01.05. 20.45 Piskóták – E-sense  10-6
01.05. 21.30 Hatkanok – Ötkert FC  11-19
01.07. 21.00 AC Villám – Dinamo Duracel 17-12
szabadnapos NC GYAKAdémia
7. forduló
01.12. 18.30 Brenkó Tím – Wundermannschaft  10-12
01.12. 19.15 Hatkanok – E-sense  7-19
01.12. 20.00 Piskóták – Dinamo Duracel  16-9
01.12. 20.45 FC Kóma – Chicago  9-19
01.12. 21.30 NC GYAKAdémia – Ötkert FC  5-11
01.14. 21.00 Angels – AC Villám  17-11
szabadnapos Bolas Amigos
8. forduló
01.19. 18.30 Hatkanok – Dinamo Duracel  14-18
01.19. 19.15 Bolas Amigos – Chicago  13-15
01.19. 20.00 Piskóták -Angels  12-9
01.19. 20.45 FC Kóma – Wundermannschaft  9-12
01.19. 21.30 NC GYAKAdémia – E-sense  12-13
01.21. 21.00 Brenkó Tím – AC Villám  8-18
szabadnapos Ötkert FC
9. forduló
01.26. 18.30 Hatkanok – Angels  10-15
01.26. 19.15 NC GYAKAdémia – Dinamo Duracel  9-8
01.26. 20.00 Bolas Amigos – Wundermannschaft  12-9
01.26. 20.45 Brenkó Tím – Piskóták  8-17
01.26. 21.30 Ötkert FC – E-sense  14-6
01.28. 21.00 FC Kóma – AC Villám  14-9
szabadnapos Chicago
10. forduló
02.02. 18.30 NC GYAKAdémia – Angels  11-17
02.02. 19.15 Hatkanok – Brenkó Tím  15-20
02.02. 20.00 FC Kóma – Piskóták  9-8
02.02. 20.45 Chicago – Wundermannschaft  14-1
02.02. 21.30 Ötkert FC – Dinamo Duracel  17-11
02.04. 21.00 Bolas Amigos – AC Villám  12-14
szabadnapos  E-sense
11. forduló
02.09. 18.30 NC GYAKAdémia – Brenkó Tím  11-14
02.09. 19.15 Bolas Amigos – Piskóták  8-9
02.09. 20.00 E-sense – Dinamo Duracel  10-10
02.09. 20.45 FC Kóma – Hatkanok  17-15
02.09. 21.30 Ötkert FC – Angels  18-8
02.11. 21.00 Chicago – AC Villám  31-7
szabadnapos Wundermannschaft
12. forduló
02.16. 18.30 NC GYAKAdémia – FC Kóma  9-13
02.16. 19.15 Bolas Amigos – Hatkanok  27-8
02.16. 20.00 E-sense – Angels  10-18
02.16. 20.45 Chicago – Piskóták  15-6
02.16. 21.30 Ötkert FC – Brenkó Tím  17-21
02.18. 21.00 Wundermannschaft – AC Villám  14-9
szabadnapos Dinamo Duracel
13. forduló
02.23. 18.30 Dinamo Duracel – Angels  9-15
02.23. 19.15 Bolas Amigos – NC Gyakadémia  12-7
02.23. 20.00 Wundermannschaft – Piskóták  9-11
02.23. 20.45 Chicago – Hatkanok  35-5
02.23. 21.40 Ötkert FC – FC Kóma  12-10
02.25. 21.00 E-sense – Brenkó Tím  19-16
szabadnapos AC Villám