fbpx

Cageball SECTOR Extra Nyitótorna

Megnyílt a Cageball SECTOR!

Örömmel tudatjuk minden kedves olvasónkkal, hogy az A2 Sport és Rendezvényközpont újabb sportlétesítményében lehet űzni a cageball sportágat Budapesten! 🙂 A IX. kerületben, a Népligettől néhány percre a Gyáli út 38-as szám alatt nyitotta meg kapuit az új sportközpont, azon belül is a Cageball SECTOR, ami 2 db focipályán várja a csapatokat. Hagyományainkhoz híven, Szövetségünk egy szuper nyitótornával mutatta be őket a cageballt szerető nagyközönségnek.

Kilenc csapat adta le nevezését erre a tornára, ám egyikük végül nem tudott megjelenni, így 2 db négyfős csoportban kezdték meg a versengést. Az A csoportban nem született nagy meglepetés: A Nekünk Mindegy veretlenül abszolválta mindhárom találkozóját, másodikként jutott tovább a KE-KI, akik ismét egy fúzióval leptek meg minket, most éppen a Szőr(ny)RT-ből erősítettek a cageball válogatott Borsos Gábor és Légrádi Dávid személyében. A mostanában szép sikereket elérő Olympic Red Bull hézagos kerettel érkezett, ami meg is látszott teljesítményükön, ugyanis 0 ponttal mentek csak tovább a negyeddöntőbe, míg az őket legyőző FFC így csoportharmadikként játszhatott a továbbjutásért.

A B csoportban esélyeshez méltóan, ám pontveszteséggel jutott tovább elsőként a nyáron először kupázó Chicago, de a csoport meglepetéscsapata egyértelműen a csere nélküli FC Dinamo Partizánok, akik könnyedén múlták felül a papíron erősebb, és így harmadikként továbbment Főnix-et. Utolsóként került a rájátszásba a Szudor-Művek, ami sajnos nem is csoda, hiszen a három csoportmérkőzésből kettőt 3 a 2 ellen  játszott le az ősszel már BUDAPEST LIGA I. Osztályos csapat. A képzeletbeli Fair-play díjat meg is ítéltük a Chicagonak, hiszen ők voltak az egyetlenek akik kiálltak 2v2 felállásban ellenük.

A negyeddöntők egyértelmű és nagyarányú győzelmeket hoztak, az FC Dinamo Partizánok folytatta sikersorozatát és 4 góllal múlta felül az FFC-t, ugyanígy tett még a KE-KI és a Chicago is, a Nekünk Mindegy pedig 6 góllal volt jobb a már 3 főre kiegészült Szudor-műveknél. Az elődöntőben a KE-KI-Chicago párharc egy kiélezett 0-0-t hozott, ami után büntetőrúgásokkal pecsételődött csak meg az előbbiek sorsa.

A bronzmérkőzésig ritkán eljutó FC Dinamo Partizánok már nem bírt a KE-KI-vel, így be kellett érniük a 4. hellyel. A döntőn egy izgalmas, nagy iramú találkozón 3-1-re nyert a Nekünk Mindegy a Chicago ellenében, a többek között ezen a meccsen is győztes gólokat jegyző Fahmy Ahmed pedig megérdemelten kapta meg a Torna Játékosa különdíjat, közel 2 év után újra.

Köszönjük, hogy ezen a kevésbé népszerű augusztusi időpontban is minket választottatok és elsőkként próbáltátok ki legújabb tagpályánkat! A visszajelzésekből biztosak vagyunk benne, hogy nem utoljára. 🙂

 

 

TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!

 

EREDMÉNYEK:

A csoport
KE-KI – FFC 2 – 1
Olympic Red Bull – Nekünk Mindegy 1 – 6
KE-KI – Nekünk Mindegy 2 – 4
FFC – Olympic Red Bull 7 – 4
KE-KI – Olympic Red Bull 7 – 1
FFC – Nekünk Mindegy 2 – 5

 

B csoport 
Főnix – Szudor-Művek 6 – 4
FC Dinamo Partizánok – Chicago 2 – 4
Főnix – Chicago 3 – 3
Szudor-Művek – FC Dinamo Partizánok 1 – 7
Főnix – FC Dinamo Partizánok 1 – 3
Szudor-Művek – Chicago 6 – 7

 

Negyeddöntő
Nekünk Mindegy – Szudor-Művek 8 – 2
FFC – FC Dinamo Partizánok 1 – 5
Chicago – Olympic Red Bull 4 – 0
Főnix – KE-KI 0 – 4

 

Elődöntő
Nekünk Mindegy – FC Dinamo Partizánok 6 – 1
Chicago – KE-KI 0 – 0 / bü.: (3-2)

 

Bronz Mérkőzés

FC Dinamo Partizánok – KE-KI 1 – 4

Döntő

Nekünk Mindegy – Chicago 3 – 1