fbpx

International Cageball Cup 2019

Budapest Válogatott siker 2019-ben!

Tavaly, hagyományteremtő céllal útjára indítottuk a minden évben megrendezendő Nemzetközi Cageball Torna sorozatunkat, melyre idén két délvidéki és két felvidéki csapat fogadta el a meghívást, hogy megmérkőzzenek a BUDAPEST LIGA legutóbbi szezonjainak I. Osztályából behívott válogatottjának 2 csapatával! A különleges rendezvény pedig egy látványos kezdő show-val indult, ugyanis a magyar FREESTYLE FOCI TEAM egyik tagja, Horváth Tamás (Thor.freestyle) tartott egy színvonalas bemutatót, hogy miket lehetséges varázsolni egy lasztival…(VIDEÓ részlet ITT!) A hat kiváló résztvevő pedig egy dupla körmérkőzéses rendszerben, 10 meccsen, nettó 100 perc focival döntötte el a végső helyezések sorsát!

Hatodik lett a délvidéki NMV 🇷🇸, akik Csantavérről, Szerbiából érkeztek hozzánk! A szimpatikus srácoknak már nem volt teljesen ismeretlen a cageball, hiszen március elején részt vettek a Be Your Player FIFA VS FOCI tornáján, ahol nem kis meglepetésre aranyéremig jutottak úgy, hogy az elődöntőben éppen az előző szezonunk válogatottjának egyik trióját múlták felül büntető párbajban, majd a döntőt is lazán megnyerték! Sajnos ezúttal sokkal szerencsétlenebbül alakult nekik a torna, hiába érkeztek hat fővel, 2 kiváló és gólerős játékosuk már a legelső mérkőzésen lesérült, így négyen folytatták csak a tornát. Sőt a 2. kör elején még egy játékosuknak kifordult a bokája, így nagyon tartalékosan játszották le becsülettel az utolsó találkozókat, de pontot már nem szereztek, a több szoros eredmény ellenére sem. Elmondásuk szerint ez nem szegte kedvüket és találkozunk még velük, amit mi is nagyon remélünk! 🙂 Ellenük két győzelemmel, felülmúlva a tavalyi 3 pontjukat lett ötödik a dunaszerdahelyi Trinidad 🇸🇰 (Szlovákia). Mészáros Lajosék a közelmúltban küszködtek sérülésekkel, de nagy nehezen összerakták a csapatot és remekül szerepeltek, több meccsen lehetett volna esélyük még több pont szerzésére, de összességében így nem egyszer megnehezítették ellenfeleik dolgát!

Az első négy csapat jóval több pontot ért el egymással szoros küzdelemben, közülük pedig „legrosszabbul”, végül negyedikként a szlovákiai Vásárútról érkező Favágók TC 🇸🇰 jött ki. Takács Dávidék pedig kiváló formában voltak, győzelemmel kezdtek honfitársaik ellenében és a későbbi ezüstérmes budapesti ‘B’ csapat ellen is! Ez utóbbi bravúrjuk a 2. körben már nem sikerült, ám akkor a későbbi bronzérmest múlták felül nagy arányban, de így is éppenhogy csak 1 ponttal lemaradtak a dobogóról! Nem úgy, mint az újoncként érkező délvidéki Tebra FC 🇷🇸 (Szerbia, Szabadka), akik ahhoz képest, hogy nem játszották még a labdarúgásnak ezt a változatát, alaposan meglepték ügyes, gyors és technikás játékukkal ellenfeleiket, az 1. körben pedig csak a későbbi győztestől kaptak ki, mindenki mást maguk mögé utasítva! A 2. körben, a fáradság és cageball rutintalanság ellenére már az ‘A’ válogatottól is sikerült 2 pontot elcsenni és ha nincs a Favágók vagy a ‘B’ válogatott elleni vereség, ezüstérmesként végeznek… Nem mintha a bronz kevésbé csillogna szépen számukra, hiszen elsőre ez nagyon szép eredmény, pláne ilyen mezőnyben és ennyi mérkőzés után! A Torna Legjobb Játékosának is egyik kiváló támadójukat, Szabó Kornélt választottuk, aki nagyban hozzájárult bravúrteljesítményükhöz!

A Budapest Liga I. Osztályából behívott válogatottunk 🇭🇺 7 tagja pedig remekül helytállt idén is! Ugyan a sok egyéb elfoglaltság miatt kevesen voltak, de egy 4 fős és egy 3 fős csapatot azért sikerült összeállítanunk! A jósok és képzeletbeli fogadóirodák a ‘B’ jelű kvartettet várták az I. helyre, de legalábbis kettőjük közül jobb pozícióba, ami az 1. kör legelső mérkőzése után még erre is engedett következtetni, hiszen egymás ellen ők is nyertek. Ám ezután vereséget szenvedtek a Favágóktól és a Tebrától, majd a 2. körben pedig az ‘A’ Válogatott vett revansot, amin az aranyérem el is ment, de így is nagyon szép teljesítmény ez a Bagó István – Bagó József – Balán Gábor – Oláh Márk négyesétől! Ebből is következik, hogy a 2019-es ‘ICC’ győztes idén a BUDAPEST VÁLOGATOTT ‘A’ csapat! A Fahmy Ahmed – Kern Máté – Román Krisztián trió remekül helyt állt a torna során, a 10 mérkőzésből összesen kétszer vesztettek pontokat (1 vereség, 1 döntetlen), így, főleg csere nélkül minden kétséget kizáróan megérdemelték ezt a győzelmet! Ráadásul 26 góllal Kern Máté gólkirályi címet is ünnepelhetett, csapattársa Ahmed pedig második lett a listán, ebből is jól látszik, hogy rúgott góljaik száma döntött el sok találkozót.

Kiváló, emlékezetes és sportszerszerű tornán vagyunk túl és nagy öröm volt újabb magyar ajkú, ám másik országban élő csapatokkal megismertetni a cageballt! Nagyon köszönjük mindegyikőtöknek a részvételt, gratulálunk a remek teljesítményekhez és reméljük évről-évre találkozhatunk mindegyikőtökkel!

 

 

További fotókért IDE KATTINTS!

 

Ha fent vagy INSTAGRAMON, nézd meg a torna teljes story összefoglalóját, tele szebbnél szebb gólokkal  ▶ IDE KATTINTVA! ◀

 

 

EREDMÉNYEK:

Tabella
Budapest Válogatott „A” 25 pont
Budapest Válogatott „B” 21 pont
Tebra (Szerbia) 19 pont
Favágók TC (Szlovákia) 18 pont
Trinidad (Szlovákia) 6 pont
NMV (Szerbia) 0 pont

 

1.kör
Budapest Válogatott „A” – Budapest Válogatott „B” 1-3
Budapest Válogatott „B” – Favágók TC (Szlovákia) 1-4
Favágók TC (Szlovákia) – NMV (Szerbia) 5-3
NMV (Szerbia) – Tebra (Szerbia) 2-5
Tebra (Szerbia) – Trinidad (Szlovákia) 6-4
Budapest Válogatott „A” – Tebra FC (Szerbia) 5-2
Favágók TC (Szlovákia) – Tebra FC (Szerbia) 4-5
Favágók TC (Szlovákia) – Trinidad (Szlovákia) 5-2
Budapest Válogatott „A” – NMV (Szerbia) 7-4
Tebra FC (Szerbia) – Budapest Válogatott „B” 6-3
Budapest Válogatott „B” – Trinidad (Szlovákia) 5-3
Favágók TC (Szlovákia) – Budapest Válogatott „A” 2-3
Budapest Válogatott „B” – NMV (Szerbia) 4-1
Budapest Válogatott „A” – Trinidad (Szlovákia) 5-3
NMV (Szerbia) – Trinidad (Szlovákia) 2-5

 

2.kör
Budapest Válogatott „B” – Budapest Válogatott „A” 1-3
Favágók TC (Szlovákia) – Budapest Válogatott „B” 1-2
NMV (Szerbia) – Favágók TC (Szlovákia) 0-1
Tebra (Szerbia) – NMV (Szerbia) 3-2
Trinidad (Szlovákia) – Tebra (Szerbia) 3-4
Tebra (Szerbia) – Budapest Válogatott „A” 0-0
Tebra (Szerbia) – Favágók TC (Szlovákia) 3-6
Trinidad (Szlovákia) – Favágók TC (Szlovákia) 3-5
NMV (Szerbia) – Budapest Válogatott „A” 1-2
Tebra (Szerbia) – Budapest Válogatott „B” 2-4
Trinidad (Szlovákia) – Budapest Válogatott „B” 1-4
Favágók TC (Szlovákia) – Budapest Válogatott „A” 5-7
NMV (Szerbia) – Budapest Válogatott „A” 1-2
Trinidad (Szlovákia) – Budapest Válogatott „A” 4-11
Trinidad (Szlovákia) – NMV (Szerbia) 6-2

 

 

GÓLLÖVŐ LISTA:

Név/Csapat: Gólok száma:
Kern Máté (BP. Válogatott „A”) 26
Fahmy Ahmed (BP. Válogatott „A”) 17
Szabó Kornél (Tebra FC) 11
Bagó István (BP. Válogatott „B”) 10
Dombos Gabriel (Favágók TC) 10
Kakas Zoltán (Tebra FC) 10
László Bálint (Tebra FC) 10
Kozák Ferenc (Favágók TC) 9
Oláh Márk (BP. Válogatott „B”) 9
Bagó József (BP. Válogatott „B”) 8
Kukli Csaba (NMV) 8
Ravasz Dávid (Trinidad) 8
Megály Tibor (Favágók TC) 7
Dombos Máté (Favágók TC) 6
Kovács Gábor (Trinidad) 6
Kovács Tamás (Tebra FC) 6
Mészáros Lajos (Trinidad) 6
Takács Dávid (Favágók TC) 6
Szabó Flórián (NMV) 5
Varga Gábor (Trinidad) 5
Balán Gábor (BP. Válogatott „B”) 1
Barna Róbert (NMV) 1
Román Krisztián (BP. Válogatott „A”) 1
Szávai Attila  (NMV) 1
Tóth Szabolcs (NMV) 1
Török Szabolcs (Trinidad) 1
Bakos Roland (NMV) 0
Lévai Kálmán (Tebra FC) 0