fbpx

Kiírás

JOIN THE GAME!


Az egyre népszerűbb, céges csapatok között megrendezett bajnokságunk ősszel is folytatódik, mindez továbbra is partnerünk, a STARBALM HUNGARY teljeskörű támogatásával! Gyertek el a kollégákkal és focizzatok minden szerda esténként egy színvonalas bajnokságban, értékes díjakért, remek hangulatban!

Részletekért görgess lejjebb!

 

HOGY MIÉRT CÉGES EZ A BAJNOKSÁG?

JÁTÉKOS MEGKÖTÉSÜNK UGYAN NINCSEN, DE EXTRA REKLÁMOT KÍNÁLUNK A RÉSZTVEVŐ CÉGEKNEK:

Mivel mindenképp ragaszkodunk ahhoz, hogy a résztvevő csapat neve egyben az adott vállalkozás nevét viselje, így a sorsolásban, tabella grafikán, összefoglalókon mindenki találkozik vele. Igény szerint akár a cég logóját is megjelenítjük!  A nevezési lapon, éppen emiatt pedig szerepelnie kell céges bélyegzőnek, hogy mi is tudjuk, a főnökök hozzájárultak cégnevük megjelenéséhez! 🙂

 

Akik már minket választottak (a teljesség igénye nélkül):

 


BENEVEZNÉTEK?

KATTINTSATOK IDE ÉS TÖLTSÉTEK KI NEVEZÉSI ŰRLAPUNKAT:

* a jelentkezési űrlapot csak google / gmail regisztrációval lehet kitölteni! Ha esetleg neked nincs és így nem működik, küldj egy e-mailt nekünk nevezési szándékodról!

 


LEBONYOLÍTÁS:

Minden csapat egy kört játszik egymással, majd a mezőny a megszerzett pontjaikkal alsó-felső házba kerül, melynek végén bajnokság rendszerben dől el a végeredmény.

 


A bajnokság résztvevői:

Mindazon jelentkező Csapatok, kik határidőre leadják a nevezésüket, egyidejűleg befizetik a nevezési díjat, vagy annak kezdőrészletét, és akik a versenykiírásban leírtakat maguk számára kötelező érvényűnek tekintik.  Max. 22 csapat.


 

START:

2018. SZEPTEMBER 12-től, SZERDAI JÁTÉKNAPPAL!

 

HELYSZÍN:

1. Cageball PONT, 1183 Bp. Gyömrői út 118.

 

 

 ÉRDEKEL A HELYSZÍN RÉSZLETESEBBEN? KATTINTS A ZÁSZLÓRA!


 

A BAJNOKSÁG FŐTÁMOGATÓJA:

 

 

 

 

 

 

A BAJNOKSÁG TÁMOGATÓI:

 


 

NEVEZÉSI FELTÉTELEK:

Nevezési díj: 55.000. Ft / Csapatmoney

Részletfizetés lehetséges, 10.000 Ft kezdőrészlettel!

Nevezési határidő: 2018. SZEPTEMBER 10. HÉTFŐ

KEDVEZMÉNY:

Ha egy Csapat a bajnokság 1. fordulójáig a  teljes nevezési díj összegét befizeti, 5.000 Ft kedvezményben részesül, tehát rögtön 50.000 Ft-ról indul a meccspénz támogatás is!

 


 

A bajnokságra nevezhető játékosok:

Csapatonként max. 12 játékos nevezhető a bajnokságra.

Érem-esélyes csapatoknak az utolsó két fordulóra nem hozható új (addig még nem szereplő) játékos, kivételt képez, ha ezt valaki a bajnokság elején jelzi a szervezőknek és rögzítik a nevezési lapon.

Egy adott mérkőzésen a keretből maximum 6 fő vehet részt. (egyszerre 3 játékos tartózkodhat a pályán, max. 3 fő cserelehetőség)

 

 

A mérkőzések SZERDAI JÁTÉKNAPON kerülnek megrendezésre mindkét helyszínen, az alábbi időpontokban:

  1. találkozók: 18.30 – 19.10
  2. találkozók: 19.15 – 19.55
  3. találkozók: 20.00 – 20.40
  4. találkozók: 20.45 – 21.25
  5. találkozók: 21.30 – 22.10

 

DÍJAZÁS:

I. hely: 6 db STARBALM sporttáska, STARBALM mezgarnitúra (választható méretben), STARBALM termékcsomag, Serleg, cageball érmek, egyedi oklevél.

II. hely: 6 db STARBALM sporttáska, STARBALM mezgarnitúra (választható méretben), STARBALM termékcsomag, Serleg, cageball érmek, egyedi oklevél.

III. hely: 6 db STARBALM sporttáska, STARBALM mezgarnitúra (választható méretben),  Serleg, cageball érmek, egyedi oklevél.

KÜLÖNDÍJAK:
– Gólkirály: STARBALM ajándékcsomag, Szobrocska, egyedi oklevél.

 

 


Halasztás:

Minden csapat a bajnokság során egyszer halaszthat, aminek díja 3.000 Ft, melyet a kérelmező csapat köteles megfizetni.

Ezen kívül a halasztani kívánó csapatnak 24 órával a meccs előtt ezt jeleznie kell (telefonhívás, e-mail) a rendezőnek. Amennyiben egy csapat felhasználta a halasztását, úgy az ezt követően lemondott találkozóikat ki nem állásnak tekintjük. A bajnokság utolsó fordulóját későbbre halasztani már nem lehet, ha azt a mérkőzést kívánja az adott csapat halasztani, úgy azt minimum két héttel előtte jeleznie kell a szervezőknek, hogy biztosítani tudjanak előre pótlási időpontot.

Ha egy Csapat a halasztott mérkőzéseken felül, több mint három alkalommal nem tud kiállni egy-egy fordulóra, akkor a szervező bizottság kizárja őket a bajnokságból.


 

Sportruházat:

A mérkőzéseken egységes szerelésben (azonos színű mez, póló, nadrág) lehet játszani. Számozás nem kötelező.

Teremben használatos labdarúgócipő használható. Egységes sportfelszerelésről, sporteszközökről minden csapat maga gondoskodik.


BENEVEZNÉTEK?

KATTINTSATOK IDE ÉS TÖLTSÉTEK KI NEVEZÉSI ŰRLAPUNKAT:

* a jelentkezési űrlapot csak google / gmail regisztrációval lehet kitölteni! Ha esetleg neked nincs és így nem működik, küldj egy e-mailt nekünk nevezési szándékodról!

 

 

Játékszabályok:

–      A játékidő kétszer 20 perc, 1 perc szünettel.

–     Mivel a mérkőzések sorozatban, pontos időbeosztás szerint kezdődnek, várakozási idő nincs, a jelenlévő csapat 6-0 eredménnyel megkapja a 3 pontot, amennyiben a másik csapat nem jelent meg a pályán.

–      A mérkőzéseken csapatonként egyszerre 3 fő szerepelhet a pályán és minden mérkőzésen további  3 ember cserélhető be!

–     A cserejátékosok gól illetve sérülés esetén cserélhetők. A cserejátékosoknak a pályán kívül kell tartózkodniuk. A játékos cserét be kell jelenteni a játékvezetőnek és hangos CSERE szó bekiáltásával a csapattársaknak, hogy egyértelmű legyen a szándék.

–      A ki nem állást 6-0-s gólkülönbséggel az ellenfél javára írjuk. Ha egyik csapat sem jelenik meg, úgy 0-0 vereséggel könyveljük el mindkét csapatot. Ha a pályán megjelent 3-nál kevesebb fő nem áll ki játékra, úgy azt ki nem állásnak tekintjük.

 

A labda

A mérkőzéseken kizárólag 4-es méretű fékezett pattogású futsal labdával lehet játszani.

 

A csoportokból továbbjutó helyezések eldöntése:

l.  győzelem esetén 3 pontot,

2.  döntetlen esetén 1-1 pontot,

3.  vereség esetén 0 pontot kapnak a csapatok.

A helyezések eldöntése pontegyenlőség esetén:

1.  egymás elleni eredmény,

2.  gólkülönbség,

3.  több rúgott gól,

4.  amelyik csapat több győzelmet ért el,

5.  mindezek egyenlősége esetén sorsolás dönt.

 

A játék kezdete és folytatása

Kezdet: A mérkőzést mindig a játékvezetőtől bal kézre eső csapat kezdi, a második félidőt a térfél csere után ugyancsak a játékvezetőtől balra eső csapat kezdi.

Kezdőrúgás: A kezdőrúgást a saját kapu előtti büntetővonalról, álló helyzetből kell elvégezni.

Gól utáni kezdőrúgás:

– az ellenfél játékosainak a saját térfelükön kell tartózkodniuk; – a labda, a játékba hozó csapat térfelén van, a kapu előtti területen; – a labda akkor kerül játékba, ha azt elrúgták és előre elmozdult; – a kezdőrúgást mindig állított helyzetből kell elvégezni;

– a kezdőcsapat egy kötelező passz után lőhet kapura;

– csere esetén meg kell várni, míg a becserélt játékos(ok) a pályára lép(nek) és becsukódik az ajtó.

A játékvezetői labda: Ha a játékot egyéb, a játékszabályokban nem rögzített módon megszakítják, és nem történt egyéb szabálytalanság, akkor a játékot játékvezetői labdával kell folytatni onnan, ahol a labda a játék megszakításának pillanatában volt.

 

Szabálytalanságok és sportszerűtlen viselkedés

Közvetlen szabadrúgással büntetendőek azon játékosok, akik a következő szabálytalanságok valamelyikét követik el:

– ellenfelét nem szándékosan, durvábban megüti; – ellenfelét gáncsolja, lábával buktatja, vagy megkísérli azt; – nekiugrik ellenfelének; – palánkhoz löki ellenfelét; – ellenfelét visszahúzza; – testi erejét brutális módon veti be, úgy hogy nem a labdát akarja megjátszani;

– a labdát birtokló játékost egyszerre két ellenfele szorítja be a palánkhoz;

– kézzel ér a labdához;

– ellenfelét bármely irányból becsúszva szereli. – veszélyesen játszik; – szándékosan az ellenfelét feltartja;

– becsúszik szabad labdára.

———————————————————————-

Büntető rúgással, de nem kiállítással kell figyelmeztetni azt a játékost:

– aki a gólba tartó labdát becsúszva téríti el;

– aki gólba tartó labdát kézzel térít el (kivétel, a test mellé leszorított kéz vagy testi épség megóvása érdekében maga elé tartott kéz);

– aki a kapu előtt a földön fekve akadályozza ellenfele vagy a labda mozgását;

– aki gólhelyzetben szabálytalanul választja el az ellenfél játékosát a labdától.

————————————————————————-

Két perces kiállítással kell fegyelmezni azt a játékost, aki:

– következetesen vét a játékszabályok ellen; – sportszerűtlenül viselkedik; – a sporthoz nem méltó szavakkal, mozdulatokkal nemtetszését fejezi ki ellenfelével vagy a játékvezetővel szemben; – késlelteti a játék újraindítását;

– mezőnyben vagy az ellenfél kapuja előtt szándékosan kézzel ér a labdába;

– az ellenfél javára megítélt büntetőbe  szándékosan beleér; – a játékvezető engedélye nélkül belép a játéktérre és sportszerűtlenül viselkedik; – a játékvezető engedélye nélkül elhagyja a játékteret. (kivéve sérülés esetén ) – a harmadik két perces kiállítás, végleges kiállítást von maga után.

Ezen szabálytalanságok esetén a játékvezető nem ítél büntetőt!

———————————————————————-

A mérkőzés folyamán a vétkes játékost véglegesen (cserével) ki kell állítani ha:

– volt már kétszer két perces kiállítása;

– durva szabálytalanságban sorozatban vétkes;

– brutálisan, szándékosan az ellenfél testi épségét veszélyeztetve játszik; – ellenfelét, vagy valaki mást leköp; – goromba, sértő kifejezéseket használ, nem sportemberhez méltóan viselkedik.

A figyelmeztetések a pályán nem lévő játékosokra is vonatkoznak!

 

Gól

Gólt kell ítélni, akkor:

– ha a labda akár a földön, akár a levegőben teljes terjedelmében áthalad a gólvonalon a kapufák és a keresztléc közt, anélkül, hogy előtte a támadó csapat szabálytalanságot követett volna el. A mérkőzés győztese: – a mérkőzést az a csapat nyeri, aki több szabályos gólt ér el. Ha mindkét csapat azonos számú gólt szerez, akkor a mérkőzés döntetlen.

Érvénytelen Gól

– ha a gólt kapott csapat nem várja meg, míg ellenfele visszamegy saját térfelére és úgy szerez gólt;

– ha a gólt kapott csapat nem végez el minimum egy passzot mielőtt kapura lőne;

– ha a gólt szerző csapat nem megy vissza saját térfelére és úgy szerzi meg következő gólját.

Szabadrúgás

Minden szabadrúgás alakalmával a labdának a talajon kell állni. A szabadrúgást végző játékos passzolhat vagy kapura is lőhet.

A szabadrúgás helye: Az ellenfél játékosainak legalább 2 m-re (ha lehet) kell a letett labdától állni. A labda akkor kerül játékba, ha elrúgták és ezáltal elmozdult.

Büntető rendelkezések: – ha az ellenfél játékosa az előírt távolságon belül tartózkodik: a szabadrúgást meg kell ismételni.

Büntető

Ha a kieséses szakaszban mind a rendes játékidő, mind a hosszabbítás után döntetlenre áll a találkozó. Ebben az esetben 3-3 büntetőt kell elvégezni a csapatoknak. Ha ez sem hoz döntést, akkor a csapatok felváltva végzik a büntetőrúgásokat, mindaddig, míg egyik csapat ki nem hagyja a büntetőt, míg a másik gólt szerez.

A büntetőrúgást a játékosoknak saját kapujuk előtt kijelölt büntetővonal bármely pontjáról kell elvégezniük az ellenfél üres kapujára. A büntetőbe nem érhet bele egy játékos sem addig, míg a labda az ellenfél kapuja menti falat nem érinti vagy gól nem lesz. Amennyiben a büntetőrúgónak valamelyik csapattársa idő előtt érinti a labdát, a másik csapat szabadrúgással folytathatja a játékot onnan, ahol történt a szabálytalanság. Ha abból a csapatból ér bele szándékosan idő előtt egy játékos a labdába, amelyik miatt történt a büntetőrúgás, akkor újabb büntetőt kell elvégezni, és a vétkes játékost ki kell állítani. Ha az elvégzett büntető nem érinti az ellenfél kapuja menti falat, akkor az ellenfél hozhatja játékba a labdát saját kapuja elöl.

 

Egyéb rendelkezések:

A bajnokságban résztvevő valamennyi közreműködő, egészségi állapota

ismeretében saját felelősségére vesz részt.

Bármilyen sérülés, egészségkárosodás, tragikus kimenetelű baleset

esetén a rendezőt semmilyen anyagi, kártérítési felelősség nem terheli.  

 

 

Budapest, 2018. AUGUSZTUS

Cageball Szövetség