fbpx

Legjobbkocsma.hu HÚSVÉT KUPA 2017

Ismét Nekünk Mindegy kupagyőzelmet hozott a Nyuszi!

Kilenc csapat nevezett be a nagyszombaton megrendezett Húsvéti Kupánkra. Négy abszolút újonc mellett csak három cageball-rutinnal bíró trió volt az indulók között.
Izgalmasan indultak már a csoportmérkőzések is, az ötfős A-csoport első három helyezettje, ugyanannyi ponttal és ugyanolyan mérleggel zárta a csoportkört. IMG_3114Közöttük az egymás elleni mérkőzésük gólaránya döntött, így a Durr a Korsó formáció első ízben induló csapata szerezte meg az első helyet, a Liget FC zárt másodikként, és csak harmadikként végzett a „Szepesi László” néven induló Legjobbkocsma-tagokból álló csapata. A negyedik még továbbjutó hely a visszatérő Elvertoné, az Áttörés Team 1 ponttal búcsúzott.
A B-csoportban az első két kört pontvesztés nélkül hozta le a Tesók és a Nekünk Mindegy is. Az utolsó csoport elsőségről döntő meccsen viszont nem várt eredmény született, ugyanis a Nekünk Mindegy nagyon kitömte az erejüket későbbre tartogató Tesókat. A két újonc csatájából a fiatal Grünplatze csapat került ki jobban, övék a harmadik, a Csíki Söré a negyedik hely.
A negyeddöntő sláger meccsén a Szepesi László elütötte a továbbjutástól a Tesókat. Molnár Buciék így nem jutottak be a legjobb négybe, amire nagyon régóta nem volt példa. Még továbbjutottak: Nekünk Mindegy, Durr a Korsó, Liget FC. Az elődöntőkben két biztos győzelmet hozott le az NM1 és a Szepesi László is.
A bronzmeccs két, kissé elfáradt csapat küzdelmét hozta, amin a Liget FC egy góllal tudott nyerni a végig nagyot küzIMG_3164Durr a Korsó ellenében. Előbbi csapat a múltkori negyedik helyét ezúttal már harmadikra cserélte, így mindenféleképpen szemmel látható fejlődésük, ahogy kupáról-kupára jobban teljesítenek. – érdemes tehát nem feladni és gyakorolni, járni cageballozni! 🙂
A döntő is izgalmas csatát hozott, a végén 2-2-es végeredménnyel. A büntetőpárbaj (mint már korábban sokszor) a Nekünk Mindegynek kedvezett, ezzel a remek formában lévő csapat behúzta az idei Húsvét Kupát is. A torna játékosa címet Márkus Roland érdemelte ki, méghozzá első alkalommal . Az érmeken és csokicsomagon túl a dobogósok a Legjobbkocsma.hu felajánlásából lefogyasztható kuponokat nyertek, amit köszönünk szépen! Májusban folytatjuk!

 

 

További fotók a facebook galériánkban, ITT!

 

Eredmények:

 

A-csoport

Durr a Korsó – Liget FC

 

6-1

Szepesi László – Elverton 6-1
Durr a Korsó – Áttörés Team 3-1
Szepesi László – Áttörés Team 7-2
Liget FC – Elverton 3-2
Durr a Korsó – Elverton 2-1
Liget FC – Szepesi László 9-3
Liget FC – Áttörés Team 9-2
Szepesi László – Durr a Korsó 4-2
B-csoport
Tesók – Csíki Sör 9-2
NM1 – Grünplatze 4-1
Tesók – Grünplatze 5-4
NM1 – Csíki Sör 8-3
NM1 – Tesók 11-2
Grünplatze – Csíki Sör 6-4
Negyeddöntő
Durr a Korsó – Csíki Sör 7-4
Tesók – Szepesi László 4-5
NM1 – Elverton 2-1
Liget FC – Grünplatze 6-2
Elődöntő
Durr a Korsó – Szepesi László 3-5
NM1 – Liget FC 5-1
Bronzmérkőzés
Durr a Korsó – Liget FC 2-3
Döntő
NM1 – Szepesi László 2-2, büntetőkkel: 2-1