fbpx

LEGJOBBKOCSMA-LIGA Tavaszi Bajnokság 2016

Hosszú idő után újra bajnokságot nyert a Chicago!

A pénteki Őszi-Tavaszi Bajnokság végeztével egy új, tízcsapatos bajnokságot indítottunk el. A Legjobbkocsma.hu neve alatt futó ligában kilenc fordulón keresztül játszottak a csapatok egymással.
Az NCT Akadémia ezúttal tartalékosabban állt neki a sorozatnak, sok alkalommal csak hárman tudtak megjelenni. Mindössze csak egy döntetlenre futotta az erejükből, így tízedikként zártak. A Sűrű Bocsok játszották a leggólszegényebb találkozókat. Ráadásul, a 41 szerzett góljuk messze a legalacsonyabb a mezőnyben, ám azért az egy győzelmüknek köszönhetően elkerülték az utolsó pozíciót.01 A megfiatalított Piskóták végeztek nyolcadikként. A rutinos játékosok bedobták fiaikat a mélyvízbe, végül három győzelemmel és 9 ponttal zártak. A Dinamo Duracel 4-1-4-es közepes mutatójával is csak a hetedik lett. Ami szembetűnő volt, hogy ebben a bajnokságban eltűnt a magabiztos védekezésük, a győzelmeiket is a támadójátékuknak köszönhették. A hatodik pozícióra volt elég az AC Villám sziporkázása. A hétfői bajnokságban szenvedő csapat itt nagy bravúrt bemutatva megverte aIMG_4562 Nekünk Mindegyet és a Colo FC-t is, amivel alaposan keresztülhúzta az élcsapatok számításait. Ötödik lett a Kőbánya Orange. A kupákon tornagyőzelemig is jutó csapat most először nevezett be valamelyik bajnokságunkba, és a szokásos ügyes játékuk sok csapatnak jelentett akadályt. Csupán az utolsó fordulóban szorult le a dobogóról a Hálátlanok. A kékmezeseknek nem sikerült pontot rabolni a tabellán előttük végzőktől és egy váratlanabb vereséget is elszenvedtek a Dinamotól, így az előző bajnokságban elért harmadik helyüket negyedikre cserélték. 10A Ke-Ki csapatra épülő Colo FC bronzérmesként zárt. Sokáig még az éremszerzés is bizonytalanná vált a szezon során, de az utolsó mérkőzésen a Hálátlanok elleni bronzmérkőzésnek is beillő szoros csatában bebiztosították a „szokásos” dobogós helyüket. A Nekünk Mindegy ezüstérme annak tudatában meglepő, hogy csupán a tabella ötödik és hatodik helyezettjétől kaptak ki. A nagy skalpot, a Chicago elleni győzelmet viszont az utolsó (tétnélküli) fordulóban begyűjtötték. A pénteki játéknapon első alkalommal induló Chicagóé a bajnoki cím, miután a legtöbb rúgott gól mellé ők kapták a legkevesebbet is, és ez pontszámban is a legtöbbet ért.
A bajnokság gólkirálya 89 góllal Molnár FecóIMG_4758 lett a Neekünk Mindegy csapatából, aki már a harmadik bajnoki gólkirály címért járó díjat vehette át tőlünk. Gratulálunk minden résztvevő csapatnak, a dobogósoknak pedig kellemes időtöltést kívánunk a Legjobbkocsma.hu vendéglátó egységeiben, ahova szép összegű lefogyasztható kuponokat nyertek többek közt, mely felajánlásokat ezúton is köszönünk! Legközelebb pénteki játéknapon, a hagyományos Ősztől-Tavaszig tartó bajnokság következik, várhatóan október elejétől.

 

TOVÁBBI FOTÓK A FACEBOOK GALÉRIÁNKBAN, ITT!

 

Tabella:

A bajnokság végeredménye:

1 Chicago 9 8 0 1 159-71 +90 24
2 NM1 9 7 0 2 151-104 +47 21
3 Colo FC 9 6 0 3 134-105 +29 18
4 Hálátlanok 9 5 0 4 136-113 +23 15
5 Kőbánya Orange 9 5 0 4 120-94 +26 15
6 AC Villám 9 5 0 4 126-139 -13 15
7 Dinamo Duracel 9 4 1 4 104-127 -23 13
8 Piskóták 9 3 0 6 97-104 -7 9
9 Sűrű Bocsok 9 1 0 8 41-107 -66 3
10 NCT Akadémia 9 0 1 8 77-179 -102 1

 

Góllövőlista:

 Név / Csapat Gólok száma
Molnár Ferenc (NM1) 89
Ujfalusi Roland (Chicago) 69
Kozári Csaba (AC Villám) 53
Szőke Mátyás (Hálátlanok) 53
Pohánka Zsolt (AC Villám) 39
Nagy Tamás (Kőbánya Orange) 37
Ónodi Rudolf (Piskóták) 37
Szabó Ferenc Ákos (Hálátlanok) 36
Fahmy Ahmed (NM1) 33
Horváth Tamás (Chicago) 31
Kovács Péter (Dinamo Duracel) 30
Nagy Gábor (Kőbánya Orange) 30
Kern Máté (Colo FC) 27
Váradi Kolos (Dinamo Duracel) 27
Kis Dániel (Colo FC) 26
Cserjés Dániel (Colo FC) 24
Lévai Roland (NCT Akadémia) 23
Guti Dávid (AC Villám) 22
Tóth Krisztián (Chicago) 22
Pásztor László (Piskóták) 21
Tóth Krisztián (Piskóták) 21
Tótok András (NCT Akadémia) 21
Venglázz Bence (Hálátlanok) 21
Hargitai Konrád (NCT Akadémia) 20
Petrányi Sándor (Dinamo Duracel) 20
Tímár Róbert (Kőbánya Orange) 20
Slehovszki Krisztián (Chicago) 18
Nagy Krisztián ‘Titi’ (Colo FC) 16
Nap Sándor (Colo FC) 16
Révai Attila (Sűrű Bocsok) 15
Halmai Zoltán (Sűrű Bocsok) 14
Senyviczky Zsolt (NM1) 14
Szathmári Zsolt (Kőbánya Orange) 13
Szakál Márk (Dinamo Duracel) 12
Ónodi Olivér (Piskóták) 11
Cene Dávid (Hálátlanok) 10
Fekete Tamás (Dinamo Duracel) 10
Cseri Gergő (Chicago) 9
Dudás László (NM1) 9
Hényel Gergő (Kőbánya Orange) 9
Nyári Gábor (Kőbánya Orange) 9
Tinelly Bálint (Colo FC) 8
Pribék István ‘Törő’ (Chicago) 8
Szabados György (NCT Akadémia) 8
Simonyi András (Sűrű Bocsok) 7
Bernáth György ‘Muki’ (Colo FC) 6
Ifj. Pollák Péter (Piskóták) 5
Szabó Viktor (Kőbánya Orange) 5
Csizmadia Zoltán (NCT Akadémia) 4
Szabó Gergely (NM1) 4
Vaszkó Viktor (Kőbánya Orange) 4
Vida Krisztián (Colo FC) 4
Beke Zoltán (Sűrű Bocsok) 3
Kovács Zoltán (Hálátlanok) 3
Nagy Dániel (AC Villám) 3
Sebestyén Dávid (Colo FC) 3
Ujvári Balázs (Dinamo Duracel) 3
Ács György (Dinamo Duracel) 2
Szőke Pál (Hálátlanok) 2
Beke Tamás (Sűrű Bocsok) 1
Pfeffer Péter (Colo FC) 1
Pollák Péter (Piskóták) 1
Rakitovszky István (AC Villám) 1
Szabó Zoltán (Sűrű Bocsok) 1
Szekeres Gábor (AC Villám) 1
Vámosi Tamás (AC Villám) 1
Zsolnai Róbert (Colo FC) 1

 

Sorsolás:

1. forduló

04.29. 18.30 Nekünk Mindegy – Dinamo Duracel  21-5
04.29. 19.15 Kőbánya Orange – Piskóták  13-5
04.29. 20.00 Colo FC – Chicago  10-13
04.29. 20.45 Hálátlanok – NCT Akadémia  25-6
04.29. 21.30 AC Villám – Sűrű Bocsok  6-0 j.n.
2. forduló
05.06. 18.30 Dinamo Duracel – NCT Akadémia  10-10
05.06. 19.15 Piskóták – Nekünk Mindegy  11-17
05.06. 20.00 Chicago – Kőbánya Orange  17-11
05.06. 20.45 Sűrű Bocsok – Colo FC  5-14
05.06. 21.30 Hálátlanok – AC Villám  12-9
3. forduló
05.13. 18.30 Sűrű Bocsok – NCT Akadémia  5-4
05.13. 19.15 Piskóták – Colo FC  8-13
05.13. 20.00 Dinamo Duracel – Hálátlanok  9-8
05.13. 20.45 Nekünk Mindegy – Kőbánya Orange  12-16
05.13. 21.30 Chicago – AC Villám  19-4
4. forduló
05.20. 18.30 Nekünk Mindegy – Hálátlanok  16-8
05.20. 19.15 Kőbánya Orange – NCT Akadémia  18-5
05.20. 20.00 Dinamo Duracel – Chicago  9-20
05.20. 20.45 Colo FC – AC Villám  12-19
05.20. 21.30 Piskóták – Sűrű Bocsok  13-5
5. forduló
05.27. 18.30 Dinamo Duracel – Colo FC  9-19
05.27. 19.15 Hálátlanok – Piskóták  12-7
05.27. 20.00 NCT Akadémia – Nekünk Mindegy  9-21
05.27. 20.45 Sűrű Bocsok – Chicago  3-12
05.27. 21.30 AC Villám – Kőbánya Orange  8-25
6. forduló
06.03. 18.30 Nekünk Mindegy – Colo FC  15-8
06.03. 19.15 Hálátlanok – Sűrű Bocsok  18-6
06.03. 20.00 Dinamo Duracel – Kőbánya Orange  15-9
06.03. 20.45 AC Villám – Piskóták  13-11
06.03. 21.30 NCT Akadémia – Chicago  5-42
7. forduló
06.10. 18.30 Kőbánya Orange – Colo FC  12-24
06.10. 19.15 Piskóták – NCT Akadémia  16-11
06.10. 20.00 Chicago – Hálátlanok  17-11
06.10. 20.45 Dinamo Duracel – Sűrű Bocsok  13-4
06.10. 21.30 Nekünk Mindegy – AC Villám  22-28
8. forduló
06.24. 18.30 NCT Akadémia – Colo FC  12-19
06.24. 19.15 Hálátlanok – Kőbánya Orange  20-14
06.24. 20.00 Chicago – Piskóták  9-6
06.24. 20.45 Dinamo Duracel – AC Villám  23-16
06.24. 21.30 Sűrű Bocsok – Nekünk Mindegy  9-15
9. forduló
07.01. 18.30 Dinamo Duracel – Piskóták  11-20
07.01. 19.15 Kőbánya Orange – Sűrű Bocsok  12-4
07.01. 20.00 Colo FC – Hálátlanok  15-12
07.01. 20.45 Nekünk Mindegy – Chicago  12-10
07.01. 21.30 AC Villám – NCT Akadémia  23-15