fbpx

Május 1 Kupa 2019

Szőr(ny)RT. duplázás a cageball majálison!🎈

A munka ünnepén 12 csapat veselkedett neki Május 1 Kupánknak, akik két db 6 fős csoportban küzdöttek meg a továbbjutásért! Mivel mindenkinek minimum 5 mérkőzést kellett lejátszania, így sok esély volt bizonyítani, hogy ki érdemli meg a legjobb nyolc közé kerülést!

Az ‘A’ csoportot a Hungarokatalánok és a PAZ-A-R abszolválták vereség nélkül, de azért pontveszteségek náluk is becsúsztak: Egymás ellen X-eltek, utóbbiak pedig a végül harmadikként végző FOURZA ellen is döntetlent játszottak, így a tabellán ebben a sorrendben végeztek. A három csapatban egy közös volt: Hatalmas meglepetésre mindegyikük megverte a Szőr(ny)RT.-t, akiknek a csoportmérkőzések közepéig nélkülözniük kellett sztárjátékosukat, Kovács Danit, ám a Fourza bravúros védekezéssel már a vele kiegészült csapatot gyűrte le, ami megsüvegelendő! A piros mezesek két győzelemmel azért még továbbmentek a 4. helyen, a rossz napot kifogó BP. Gunners és a két csapattal is elinduló MCSJ Football Club egyes számú csapata pedig csak egy X-et ért el egymás ellen, így 1-1 ponttal búcsúztak.

A ‘B’ csoport volt az IFI ág, ugyanis erre a tornára öt U21-es brigád is benevezett! Közülük hibátlanul nyerte meg csoportját a piros mezes, gyors játékot bemutató Brigade! Csak tőlük kikapva második pedig a rég látott Veni Vidi Vici, habár nekik egy döntetlen is becsúszott a Favágók ellen, akik az első meccsük durva pofonja után felvették a fonalat és végül harmadik helyről várták a folytatást. Az utolsó továbbjutó helyet a csoport egyetlen nem ifi csapata, az MCSJ Football Club II. csípte el, miután egy győzelmüket a rossz formát kifogó, azonos pontszámmal végző Gorilla FC ellen szerezték meg. A hatodik Madrid FC sem távozott pontszerzés nélkül, egy döntetlen azért nekik is összejött!

A negyeddöntőben a Hungarokatalánok ellen jól tartotta magát az MCSJ II., ám a büntetőrúgásokig nem jutottak el, 1 góllal alulmaradtak. Bravúros győzelmet aratott a Veni Vidi Vici a jóval rutinosabb FOURZA ellen, a PAZ-A-R meg egy kiélezett, egygólos meccsen ment tovább a Favágókkal szemben. A Szőr(ny)RT. pedig a rájátszásra felébredt: csoportnegyedikként két vállra fektette a ‘B’ csoportelső Brigade-ot, majd az elődöntőben még nagyobb arányú győzelmet aratott a PAZ-A-R felett! A fiatal Veni Vidi Vici pedig a negyeddöntő után kicsit elfáradt, így ott is egyértelmű győzelem született a Hungarokatalánok javára.

A bronzmérkőzés szintén nem volt sok kérdés, a PAZ-A-R négyese nem kevés pazar góllal biztosította be dobogós helyét, ám nincs miért csüggednie fiatal ellenfelüknek sem, több gyakorlással és rutinszerzéssel lesz ez még ennél is jobb! A bronzcsapatból került ki a Torna Játékosa is, Szabó Róbert személyében, aki jó pár góllal juttatta el idáig új nevű formációjukat. A döntő pedig mondhatni papírforma szerint alakult, ám csak 1 gólos különbséggel. A BUDAPEST LIGA nemrég véget ért téli-tavaszi szezonjában a Szőr(ny)RT. és a Hungarokatalánok is 4.-ként zárt az ottani tabellán annyi eltéréssel, hogy előbbiek az I. Osztályban, utóbbiak a II. Osztályban! Mindenesetre így vagy úgy, a Szörnyek a húsvéti torna után, teljesen megérdemelten zsinórban másodszor kupagyőztesek, a Hungarokatalánok pedig a Március 15 Torna után zsinórban másodszor ezüstérmesek.

Remek rendezvény volt, köszönjük Nektek a részvételt és gratulálunk mindenkinek! Az elmúlt év bajnokságainknak dobogósai pedig ne feledjék: május 25-én jön a SZUPERKUPA, azaz a bajnokok éves, ingyenes tornája! Június 7-én pedig érkezik a minden évben várva várt MINI BAJNOKOK LIGÁJA (és Európa Liga) Éjszakai Torna, amire nagyon várunk benneteket! 🙂

 

TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!

 

EREDMÉNYEK:

A csoport 

1. Hungarokatalánok 13 pont
2. PAZ-A-R 11 pont
3. Fourza 10 pont
4. Szőr(Ny) Rt 6 pont
5. MCSJ Football Club 1 pont (gk -23)
6. Bp Gunners 1 pont (gk -26)
BP Gunners – Fourza 2-4
Hungarokatalánok – MCSJ Football Club 4-2
PAZ-A-R – Szőr(Ny) Rt 5-2
BP. Gunners – Hungarokatalánok 1-4
PAZ-A-R – Fourza 1-1
Szőr(Ny) RT – MCSJ Football Club 3-0
BP. Gunners – PAZ-A-R 1-4
Szőr(Ny) RT – Hungarokatalánok 2-4
MCSJ Football Club – Fourza 1-3
MCSJ Football Club – PAZ-A-R 1-3
BP Gunners -Szőr(Ny) Rt 4-7
Fourza – Hungarokatalánok 3-6
BP Gunners – MCSJ Football Club 6-6
Fourza – Szőr(ny) Rt 5-3
Hungarokatalánok – PAZ-A-R 1-1

 

B csoport

1. Brigade 15 pont
2. Veni Vidi Vici 10 pont
3. Favágók 8 pont
4. MCSJ Football Club II. 4 pont
5. Gorilla FC 4 pont
6. Madrid FC 1 pont
Brigade – Favágók 10-2
Gorilla FC – Madrid FC 2-1
MCSJ Football Club II. – Veni Vidi Vici 1-8
Brigade – Gorilla FC 5-1
MCSJ Football Club II. – Favágók 3-6
Veni Vidi Vici – Madrid FC 6-3
Brigade – MCSJ Football Club II. 4-2
Veni Vidi Vici – Gorilla FC 5-1
Madrid FC – Favágók 2-3
Madrid FC – MCSJ Football Club II. 2-2
Brigade – Veni Vidi Vici 6-5
Favágók – Gorilla FC 1-1
Brigade – Madrid FC 6-3
Favágók – Veni Vidi Vici 3-3
Gorilla FC – MCSJ Football Club II. 3-4

 

Negyeddöntők
Hungarokatalánok – MCSJ Football Club II. 3-2
Veni Vidi Vici – Fourza 4-2
Brigade – Szőr(Ny) Rt 3-7
PAZ-A-R – Favágók 1-0

 

Elődöntők
Hungarokatalánok – Veni Vidi Vici 6-1
Szőr(Ny) Rt – PAZ-A-R 7-1

 

Bronzmérkőzés
PAZ-A-R – Veni Vidi Vici 8-0

 

Döntő
Szőr(Ny) Rt – Hungarokatalánok 3-2