fbpx

MIKULÁS KUPA 2019

‘LÖWEN’ győzelmet hozott a Mikulás!🎅🏻

Mint minden évben, idén is megrendezése került hagyományos Mikulás Kupánk, ám első ízben a gyáli úti Cageball Sector helyszínén! A 19 benevezett Csapat pedig 4 db ötfős csoportba sorolódott, ahonnan csak az ötödikek estek ki, így a legjobb 16 várhatta a rájátszás nyolcaddöntőjének folytatását.

Az idei őszi Céges Bajnokságunkra összeállt két rutinos csapat (Hungarokatalánok és Fourza) Korona Klíma néven, ezzel a felállással indultak el most is, majd az A csoportot hibátlan mérleggel abszolválták. A másodikként és harmadikként végző csapatok esete jóval érdekesebb, ugyanis azonos pontszámmal, egymással döntetlent játszva fejezték be a csoportkört, ráadásul a gólkülönbségük is egyforma volt, így mindösszesen a (kettővel) több rúgott gól döntötte el a továbbjutási sorrendet ami így Pumas – NoName lett. A negyedik, még nyolcaddöntőbe jutó helyet a PSG ifi csapata csípte el, akik az Szpcdse-t múlták felül, így nekik csak a játék öröme jutott ezen a napon. A „B” jelű ötösből sajnos egy csapat nem jelent meg, így csak három mérkőzést tudott játszani mindenki. A továbbjutási képlet itt egyszerű volt, a poénból Secret Team-ként benevező Nekünk Mindegy mindenkit megvert, a többiek pedig mindig az alattuk végzőket, így második lett a BP. Gunners, harmadik a rutinos játékosokból álló 1024 (korábban Bőrbarátokként szerepeltek), a negyedik Attaboys pedig újoncként vágott neki ennek a tornának, a sorsolás meg nem igazán kedvezett számukra, hiszen egy elég erős csoportba kerültek, de a pályán kívül megszerzett 3 pont miatt így is nyolcaddöntőbe jutottak. 

A C csoport győztese maga a Télapó volt, ugyanis szintén a szerdai Céges Bajnokságunkból ismert Sankó-Ép ezen a néven indult el, hozzá kell tegyük, hogy hétvégi tornán első ízben. Mérlegük azonban nem volt teljesen hibátlan, egy X is becsúszott nekik, a csoportmásodikként végző Cageball Warriors ellen. Ők viszont ezen kívül begyűjtöttek még egyet a végül harmadikként végző Stat a lényeg ellenében, sőt a végül negyedik AKFC és ötödik Nagypályások SC is egalizált, így kijelenthető, hogy ez a csoport volt a legkiegyenlítettebb. Ráadásul a két ifi csapat ugyan összesen csak 1-1 pontot szerzett egymás ellen, de a felettük végzőkkel is szoros mérkőzéseket játszottak zömében és lehet, hogy ha ‘Nagypályások’ nem mennek haza az utolsó meccsük előtt, akkor ők jutnak tovább mert nekik lett volna a kevésbé rossz gólkülönbségük! Ezért sem szabad feladni idő előtt! A ‘D’ csoport négyesfogatából a Löwen hibátlan teljesítménnyel menetelt tovább, őket követte a csak tőlük vereséget szenvedő Olympic Red Bull, harmadikként pedig egy győzelemmel a Budapest Liga II. Osztályában is szereplő Bokafogók, akik a Darabszámot múlták felül, ám utóbbiak külön dicséretet érdemelnek Mikulás jelmezes csapatfotójuk miatt! 🙂

A nyolcaddöntő legszorosabb és izgalmasabb mérkőzését a Korona Klíma – Attaboys párharc szolgáltatta, utóbbiak a végére elkezdték felvenni a fonalat és szépen megszorongatták a náluk jóval rutinosabb fekete mezeseket, de 1 góllal így is az esélyesebb ment tovább. A többi mérkőzés olykor meglepően sima volt, pl. nem gondoltuk volna, hogy a BP. Gunners ilyen nagy arányban kikap a talán cageball újoncként nevező NoName-től! De sima győzelmekkel került még negyeddöntőbe a Nekünk Mindegy, Löwen, Cageball Warriors, Pumas, Télapó és Stat a lényeg csapata is.

A legjobb 8 között már akadtak izgalmak bőven, rögtön a Korona Klíma kiesése, ami a Cageball Warriors elleni, rendes játékidő alatt elért 0-0 után csak büntetőkkel dőlt el. A Télapót is kisebb meglepetésre elütötte a további küzdelmektől a jó erőkből álló Pumas, a NoName ügyes fiataljai pedig előbb 7 gólt rúgtak a Bp. Gunners-nek, most 7-et kaptak a Löwentől.  Az elődöntőkben a Löwen egy férfias, ám sportszerű találkozón múlta felül 1 góllal a Pumast, a Nekünk Mindegy ellen pedig rövid ideig vezetett is a Cageball Warriors, ám Dudás Laciék gyorsan fordítottak és így szokásukhoz híven ismét döntőbe kerültek.

A harmadik helyért vívott mérkőzésen a Warriors kissé elfáradt, a Pumas pedig egyértelmű győzelmet aratott, így első cageball szereplésük rögtön egy bronzérmet hozott nekik, ami nem kis teljesítmény! A döntőt pedig a végig kiegyensúlyozottan játszó LÖWEN csapata nyerte meg, akik a Nekünk Mindegyet rendes játékidőben, bravúros gólokkal tudták felülmúlni. A csapat sikeréhez Huszty Dániel játéka és rengeteg gólja nagy mértékben hozzájárult, így a Torna Labdarúgójának ezúttal Őt választottuk. A Nekünk Mindegynek valószínűleg a rengeteg korábbi győzelem után nem csillog túl szépen most ez az ezüst, amit a díjátadó ceremónián meg is mutattak, mivel a 4 játékosból összesen egyikük tisztelte meg játékostársait és a szervezőket a díjak átvételével.

Összességében pedig mindenképp kiemelendő, hogy egy igazán sportszerű, remek hangulatban telt tornát hozott nekünk a Mikulás, rengeteg szimpatikus csapattal, ezúton köszönjük mindenkinek a részvételt és nagyon várunk benneteket a KARÁCSONYI TORNÁRA is, melynek versenykiírását megtaláljátok, pl. IDE KATTINTVA IS!

 

 

TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!

 

 

Ha fent vagy INSTAGRAMON, nézd meg az összefoglaló storyt és remek  videóit is, ▶ IDE KATTINTVA! ◀

 

 

EREDMÉNYEK:

A CSOPORT

Korona Klíma 12 pont
Pumas 7 pont (GK.:+7 ; RG.: +18)
NoName 7 pont (GK.:+7 ; RG.: +16)
PSG 3 pont
Szpcdse 0 pont
Szpcdse – PSG 3-5
Korona Klíma – NoName 3-1
NoName – Szpcdse 7-1
Korona Klíma – Pumas 3-2
Pumas – NoName 3-3
PSG – Korona Klíma 2-8
Pumas – PSG 8-3
Szpcdse – Korona Klíma 2-4
NoName – PSG 5-2
Szpcdse – Pumas 2-5

B CSOPORT

Nekünk Mindegy 12 pont
BP. Gunners 9 pont
1024 6 pont
Attaboys 3 pont
Ardoka TV FC 0 pont (nem jött el)
BP. Gunners – Nekünk Mindegy 3-8
BP. Gunners – 1024 4-3
Nekünk Mindegy – Attaboys 4-0
Attaboys – BP. Gunners 2-4
Nekünk Mindegy – 1024 6-4
1024 – Attaboys 3-0
Nekünk Mindegy – Ardoka TV FC 6-0 j.n.
Ardoka TV FC – BP. Gunners 6-0 j.n.
Ardoka TV FC – 1024 6-0 j.n.
Ardoka TV FC – Attaboys 6-0 j.n.

C CSOPORT

Télapó 10 pont
Cageball Warrirors 8 pont
Stat a lényeg 7 pont
AKFC 1 pont (GK.: -7)
Nagypályások SC 1 pont (GK.: -9)
CB. Warrirors – Nagypályások SC 3-2
Stat a lényeg – Télapó 1-3
Cageball Warrirors – AKFC 3-2
Nagypályások SC – Stat a lényeg 2-4
Télapó – AKFC 5-3
Cageball Warrirors – Stat a lényeg 4-4
Nagypályások SC – AKFC 5-5
Cageball Warrirors – Télapó 2-2
Télapó – Nagypályások SC 6-0 j.n.
Stat a lényeg – AKFC 7-3

D CSOPORT

Löwen 9 pont
Olympic Red Bull 6 pont
Bokafogók 3 pont
Darabszám 0 pont
Löwen – Darabszám 6-1
Olympic Red Bull – Bokafogók 2-0
Bokafogók – Löwen 2-7
Darabszám – Olympic Red Bull 1-3
Olympic Red Bull – Löwen 3-5
Darabszám – Bokafogók 1-4

NYOLCADDÖNTŐK

Korona Klíma – Attaboys 4-3
Cageball Warriors – Bokafogók 4-2
Nekünk Mindegy – PSG 6-0
Olympic Red Bull – Stat a lényeg 1-4
Télapó – Darabszám 5-0
Pumas – 1024 7-0
Löwen – AKFC 8-3
BP. Gunners – NoName 1-7

NEGYEDDÖNTŐK

Korona Klíma – Cageball Warriors 0-0,  b.u.: 1-2
Nekünk Mindegy – Stat a lényeg 6-1
Télapó – Pumas 3-5
Löwen – NoName 7-2

ELŐDÖNTŐK

Pumas – Löwen 3-4
Nekünk Mindegy – Cageball Warriors 5-3

BRONZ

Pumas – Cageball Warriors 4-1

DÖNTŐ

Löwen – Nekünk Mindegy 3-2