fbpx

Őszi-Tavaszi Bajnokság 2016-’17

Első alkalommal pénteki bajnok a Nekünk Mindegy!

Lezárunk egy korszakot! :)A cageball bajnokságok történetében az utolsó Ősztől-Tavaszig tartó Bajnokságot rendeztük meg, szám szerint az 5.-et, ahol a csapatok 24 fordulón keresztül mérkőztek meg egymással péntekenként.

IMG_3238A benevezett nyolc csapat háromszor is megmérkőzött az alapszakaszban mind a hét ellenfelével. Az itt megszerzett pontok alapján az első négy és az utolsó négy csapat egy egykörös rájátszással zárta a meccssorozatát. Néhány forduló után kiderült, hogy a Nekünk Mindegy és a Chicago–KE-KI (fúzionált csapat) között dőlhet el a bajnoki cím sorsa. Mögöttük egy erős középmezőny gyűlt össze. (Piskóták, FC Kóma, Hálátlanok, Csere Csapat)

Az alsóházi 3. helyes Dinamo Duracelnek az elején sok babér nem termett, aIMG_3302 győzelmek csak a végén érkeztek, ha bár az alapszakaszban döntetleneztek egyszer az FC Kómával és a Csere Csapattal is. A Fészekrablók pedig mindössze egy játék nélküli győzelmet hoztak össze a 24 forduló alatt. Sajnos a bajnokság második felére rendesen el is fogyott játékosállományuk, többször csak lemondott meccseikkel nehezítették meg ellenfeleik életét. A meccsenkénti „bűvös” 7 rúgott góljuk azért majdnem mindig megvolt, néha még több is. 🙂

Az alapszakaszban a Chicago-KE-KI két, a Nekünk Mindegy három mérkőzést nem tudott megnyerni. Az előbbi csapat mindkétszer a legnagyobb riválisától kapott ki, de a harmadik mérkőzésen fordult a kocka. IMG_3444A Nekünk Mindegy további két pontvesztése a Piskóták és a Hálátlanok ellen történt. A Chicago-KE-KI – Fészekrablók mérkőzésen megdőlt az egyéni gólcsúcs és a legtöbb bajnokin szerzett gól rekordja is, a végeredmény 49-8 lett, melyből Ujfalusi Roland (Chicago-KE-KI) 29 gólt vállalt magára!!

Az alsóházban a Csere Csapat végzett az élen, megelőzve a Piskótákat, a Dinamo Duracelt és a Fészekrablókat. Az UTE NB II-es futsalosai valószínűleg ennél is szebb eredményt érnek el, ha komolyabban veszik a bajnokságot és nem adnak le több meccset játék nélkül, vagy 1-1 mérkőzésen kiállnak megfelelő kerettel. A Piskótáknak csalódás lehet ez az idény, a tavalyi 4. helyüket idén 6.-ra cserélték.

A felsőházban maradt még izgalom egészen az utolsó fordulóig. A bronzérem sorsa a Hálátlanok – FC Kóma mérkőzésen dőlt el. A zöld mezes Kómának háromgólos győzelmet kellett aratnia, hogy pontegyenlőség esetén jobb egymáselleni mérleggel rendelkezzenek ellenfelüknél. Ám a Hálátlanok a bajnokság során harmadik alkalommal is felülmúlták őket, így a 2015-’16-os bajnokság után idén is bronzéremmel zártak a kékmezesek. A bajnoki döntőnek beillő ChiIMG_3437cago-KE-KI – Nekünk Mindegy negyedik felvonása ismét remek „csatát” hozott. A Nekünk Mindegy kezdte jobban a találkozót, de 4-4-nél ismét a Chicago-KE-KI állt közelebb a bajnoki győzelemhez. Ám ekkor az NM1 védekezése feljavult és végül 9-5-re megnyerte a bajnoki döntőt és ezzel együtt a balatoni hosszúhétvégét Zamárdiba, a Künszler Apartmanházba! Ne feledkezzünk meg a gólkirályról sem, amit idén meggyőző fölénnyel Ujfalusi Roland érdemelt ki, 160 találattal.

A pénteki játéknapos bajnokságok nem értek véget, csak a formátumot változtatjuk meg, részletek hamarosan! SZEPTEMBERTŐL VÁRUNK TITEKET ISMÉT!

 

TOVÁBBI FOTÓK A FACEBOOK GALÉRIÁNKBAN, ITT!

 

TABELLA:

A bajnokság végeredménye:

Felsőház:

1 Nekünk Mindegy 24 21 1 2 389-202 +187 64
2 Chicago Ke-Ki 24 21 0 3 422-233 +189 63
3 Hálátlanok 24 13 1 10 309-262 +41 40
4 FC Kóma 24 11 1 12 235-232 +3 34

 

Alsóház:

5 Csere Csapat 24 10 1 13 245-254 -9 31
6 Piskóták 24 10 0 14 250-263 -13 30
7 Dinamo Duracel 24 6 2 16 265-309 -44 20
8 Fészekrablók 24 1 0 23 137-492 -355 3

 

Az alapszakasz végeredménye:

1 Nekünk Mindegy 21 19 0 2 385-203 +182 57
2 Chicago-KE-KI 21 18 1 2 348-184 +164 55
3 Hálátlanok 21 12 1 8 277-214 +63 37
4 FC Kóma 21 11 1 9 220-203 +17 34
5 Piskóták 21 9 0 12 224-232 -8 27
6 Csere Csapat 21 8 1 12 210-218 -8 25
7 Dinamo Duracel 21 4 2 15 225-281 -56 14
8 Fészekrablók 21 0 0 21 131-480 -349 0

 

 

GÓLLÖVŐ LISTA:

Név / Csapat Gólok száma
Ujfalusi Roland (Chicago-KE-KI) 160
Fahmy Ahmed (NM1) 113
Szabó Ferenc Ákos (Hálátlanok) 94
Kern Máté (Chicago-KE-KI) 74
Petrányi Sándor (Dinamo Duracel) 72
Senyviczky Zsolt (NM1) 72
Vajs Ábrahám (FC Kóma) 72
Ónodi Rudolf (Piskóták) 71
Dudás László (NM1) 70
ifj. Pollák Péter (Piskóták) 64
Szőke Pál (Hálátlanok) 63
Venglázz Bence (Hálátlanok) 63
Szőke Mátyás (Hálátlanok) 62
Molnár Ferenc (NM1) 57
Gerhardt Ádám (Csere Csapat) 55
Fekete Tamás (Dinamo Duracel) 48
Váradi Kolos (Dinamo Duracel) 48
Cseh Péter (Csere Csapat) 46
Varga Olivér (Dinamo Duracel) 43
Pál Róbert (Fészekrablók) 41
Balatoni László (FC Kóma) 39
Tóth Krisztián (Piskóták) 37
Szabó Viktor (Csere Csapat) 34
Pásztor László (Piskóták) 33
Augusztin Norbert (FC Kóma) 30
Tóth Krisztián (Chicago-KE-KI) 28
Gér László (Fészekrablók) 25
Nap Sándor (Chicago-KE-KI) 25
Pribék István ‘Törő’ (Chicago-KE-KI) 25
Tóth Attila (FC Kóma) 24
Flőgl Attila (Dinamo Duracel) 22
Ónodi Olivér (Piskóták) 18
Cseh Roland (Csere Csapat) 17
Somogyi Gábor (Csere Csapat) 16
Bata Zoltán (Csere Csapat) 14
Kocsis Zoltán (FC Kóma) 14
Pál András (Fészekrablók) 14
Vagyóczki Márk (Csere Csapat) 14
Veres Attila (FC Kóma) 14
Cserjés Dániel (Chicago-KE-KI) 13
Cserna Gábor (Csere Csapat) 12
Vaszkó Viktor (Csere Csapat) 12
Bányai László (FC Kóma) 11
Gér József (Fészekrablók) 11
Lucas Ronald (NM1) 11
Lengyel Csaba (Fészekrablók) 10
Pfeffer Péter (Chicago-KE-KI) 10
Rácz Attila (NM1) 10
Wenglarz Zoltán (Hálátlanok) 9
Hugyik Attila (Dinamo Duracel) 8
Manulek István (Hálátlanok) 8
Marczis Richárd (Csere Csapat) 8
Márton Zsolt (Fészekrablók) 8
Bagó József (NM1) 7
Farkas Zoltán (Fészekrablók) 7
Pap Titi (FC Kóma) 7
Bagó István (NM1) 6
Huszár Viktor (NM1) 6
Bernáth György ‘Muki’ (Chicago-KE-KI) 5
Cene Dávid (Hálátlanok) 5
Kovács Péter (Dinamo Duracel) 5
Kribusz Tamás (Fészekrablók) 5
Márkus Roland (Chicago-KE-KI) 5
Pollák Péter (Piskóták) 4
Sümegi Tamás (Fészekrablók) 3
Fúró Norbert (Fészekrablók) 2
Koós Csaba (Fészekrablók) 2
Molnár Attila (NM1) 2
Selmeczy Döme (Chicago-KE-KI) 2
Spreitzer Ákos (Hálátlanok) 2
Tihanyi Krisztián (Csere Csapat) 2
Vagyóczki Patrik (Csere Csapat) 2
Varga Gábor (NM1) 2
Matisz Zsigmond (Fészekrablók) 1
Oszlánszki Gábor (FC Kóma) 1
Tariczky Levente (Fészekrablók) 1

 

 

EREDMÉNYEK:

 

A három körös alapszakasz sorsolása:

1. forduló
11.11. 19.30 Nekünk Mindegy – Fészekrablók  25-7
11.11. 20.15 FC Kóma – Dinamo Duracel  7-7
11.11. 21.00 Csere Csapat – Hálátlanok  6-0 j.n.
11.11. 21.45 Chicago-KE-KI – Piskóták  14-9
2. forduló
11.18. 19.30 Nekünk Mindegy – FC Kóma  15-12
11.18. 20.15 Hálátlanok – Fészekrablók  13-7
11.18. 21.00 Piskóták – Csere Csapat  6-0 j.n.
11.18. 21.45 Dinamo Duracel – Chicago-KE-KI  10-18
3. forduló
11.25. 19.30 Chicago-KE-KI – Fészekrablók  21-7
11.25. 20.15 Dinamo Duracel – Piskóták  8-12
11.25. 21.00 FC Kóma – Hálátlanok  16-10
11.25. 21.45 Nekünk Mindegy – Csere Csapat  8-7
4. forduló
12.02. 19.30 Hálátlanok – Dinamo Duracel  28-11
12.02. 20.15 Csere Csapat – Chicago-KE-KI  10-12
12.02. 21.00 Nekünk Mindegy – Piskóták  22-8
12.02. 21.45 FC Kóma – Fészekrablók  22-7
5. forduló
12.09. 19.30 Piskóták – FC Kóma  6-7
12.09. 20.15 Fészekrablók – Csere Csapat  7-18
12.09. 21.00 Nekünk Mindegy – Dinamo Duracel  17-13
12.09. 21.45 Chicago-KE-KI – Hálátlanok  10-9
6. forduló
12.16. 19.30 FC Kóma – Csere Csapat  7-9
12.16. 20.15 Fészekrablók – Dinamo Duracel  6-15
12.16. 21.00 Piskóták – Hálátlanok  8-13
12.16. 21.45 Nekünk Mindegy – Chicago-KE-KI
7. forduló
12.23. 19.30 Nekünk Mindegy – Hálátlanok  16-16
12.23. 20.15 Chicago-KE-KI – FC Kóma  11-5
12.23. 21.00 Fészekrablók – Piskóták  7-31
12.23. 21.45 Dinamo Duracel – Csere Csapat  8-13
8. forduló
01.06. 19.30 Csere Csapat – Hálátlanok  12-7
01.06. 20.15 FC Kóma – Dinamo Duracel  14-9
01.06. 21.00 Nekünk Mindegy – Fészekrablók  23-7
01.06. 21.45 Chicago-KE-KI – Piskóták  20-3
9. forduló
01.13. 19.30 Nekünk Mindegy – FC Kóma  25-4
01.13. 20.15 Hálátlanok – Fészekrablók  27-3
01.13. 21.00 Piskóták – Csere Csapat  6-0 j.n.
01.13. 21.45 Dinamo Duracel – Chicago-KE-KI  14-23
10. forduló
01.20. 19.30 Chicago-KE-KI – Fészekrablók  27-10
01.20. 20.15 Dinamo Duracel – Piskóták  6-13
01.20. 21.00 FC Kóma – Hálátlanok  8-10
01.20. 21.45 Nekünk Mindegy – Csere Csapat  22-11
11. forduló
01.27. 19.30 Hálátlanok – Dinamo Duracel  15-9
01.27. 20.15 Csere Csapat – Chicago-KE-KI  15-17
01.27. 21.00 Nekünk Mindegy – Piskóták  8-9
01.27. 21.45 FC Kóma – Fészekrablók  19-6
12. forduló
02.03. 19.30 Piskóták – FC Kóma  5-10
02.03. 20.15 Nekünk Mindegy – Dinamo Duracel  18-12
02.03. 21.00 Fészekrablók – Csere Csapat  10-26
02.03. 21.45 Chicago-KE-KI – Hálátlanok  16-8
13. forduló
02.10. 19.30 Fészekrablók – Dinamo Duracel  5-14
02.10. 20.15 Piskóták – Hálátlanok  6-11
02.10. 21.00 Nekünk Mindegy – Chicago-KE-KI  18-8
02.10. 21.45 FC Kóma – Csere Csapat  11-5
14. forduló
02.17. 19.30 Nekünk Mindegy – Hálátlanok  15-6
02.17. 20.15 Fészekrablók – Piskóták  8-16
02.17. 21.00 Chicago-KE-KI – FC Kóma  11-9
02.17. 21.45 Dinamo Duracel – Csere Csapat  6-0 j.n.
15. forduló
02.24. 19.30 Nekünk Mindegy – Fészekrablók  41-9
02.24. 20.15 FC Kóma – Dinamo Duracel  17-14
02.24. 21.00 Csere Csapat – Hálátlanok  17-21
02.24. 21.45 Chicago-KE-KI – Piskóták  31-8
16. forduló
03.03. 19.30 Nekünk Mindegy – FC Kóma  14-11
03.03. 20.15 Hálátlanok – Fészekrablók  25-6
03.03. 21.00 Piskóták – Csere Csapat  19-25
03.03. 21.45 Dinamo Duracel – Chicago-KE-KI  11-20
17. forduló
03.10. 19.30 Chicago-KE-KI – Fészekrablók  49-8
03.10. 20.15 Dinamo Duracel – Piskóták  4-8
03.10. 21.00 FC Kóma – Hálátlanok  9-15
03.10. 21.45 Nekünk Mindegy – Csere Csapat  16-6
18. forduló
03.17. 19.30 Hálátlanok – Dinamo Duracel  25-11
03.17. 20.15 Csere Csapat – Chicago-KE-KI  12-15
03.17. 21.00 Nekünk Mindegy – Piskóták  9-8
03.17. 21.45 FC Kóma – Fészekrablók  6-0 j.n.
19. forduló
03.24. 19.30 Chicago-KE-KI – Hálátlanok  17-7
03.24. 20.15 Fészekrablók – Csere Csapat  0-6 j.n.
03.24. 21.00 Nekünk Mindegy – Dinamo Duracel  6-0 j.n.
03.24. 21.45 Piskóták – FC Kóma  9-13
20. forduló
03.31. 19.30 Fészekrablók – Dinamo Duracel  4-31
03.31. 20.15 FC Kóma – Csere Csapat  6-0 j.n.
03.31. 21.00 Nekünk Mindegy – Chicago-KE-KI  11-10
03.31. 21.45 Piskóták – Hálátlanok  9-11
21. forduló
04.07. 19.30 Nekünk Mindegy – Hálátlanok  6-0 j.n.
04.07. 20.15 Chicago-KE-KI – FC Kóma  15-7
04.07. 21.00 Fészekrablók – Piskóták  5-25
04.07. 21.45 Dinamo Duracel – Csere Csapat  12-12

 

 

 Alsó-felső házas rájátszás:

 

1. forduló
05.05. 19.30 Fészekrablók – Dinamo Duracel  0-6 j.n.
05.05. 20.15 Hálátlanok – Nekünk Mindegy  13-26
05.05. 21.00 FC Kóma – Chicago-KE-KI  9-16
05.05. 21.45 Csere Csapat – Piskóták  14-13
2. forduló
05.12. 19.30 Dinamo Duracel – Piskóták  17-7
05.12. 20.15 Csere Csapat – Fészekrablók  0-6 j.n.
05.12. 21.00 Nekünk Mindegy – FC Kóma  6-0 j.n.
05.12. 21.45 Chicago-KE-KI – Hálátlanok  16-12
3. forduló
05.19. 19.30 Dinamo Duracel – Csere Csapat  17-21
05.19. 20.15 Hálátlanok – FC Kóma  7-6
05.19. 21.00 Chicago-KE-KI – Nekünk Mindegy  5-9
05.19. 21.00 Fészekrablók – Piskóták  0-6 j.n.