fbpx

Starbalm HÚSVÉTI KUPA 2019

Szőr(ny) RT. győzelmet hozott a nyuszi! 🐰

Mint minden húsvétkor, idén is megrendeztük hagyományőrző tornánkat Nagypénteken, melyen ezúttal 14 csapat gondolta úgy, hogy a nagy sonkázások előtt mozognak egy jót! A résztvevők 1 db négyfős és 2 db ötfős csoportba nyertek besorolást, melyekből eldőlt ki lesz az egyenes kiesés legjobb 8 csapata.

A mezőnyben ezúttal 3 Ifi (U21) csapat szerepelt, akiket egy csoportba soroltunk, a NO-MI:VAN?-al és a Hungexillel kiegészülve, ők voltak az ‘A’ jelű ötös. Sajnos a Hungexil utolsó pillanatban lemondta a szereplést, ám így több esélyt hagytak a kevésbé rutinos fiataloknak, akik éltek is a lehetőséggel, hiszen a Hungarikum veretlenül meg is nyerte csoportját! A mögöttük lévő hármas fogat pedig szépen körbeverte egymást, így a 3-3-3 pontok egyenlőségei miatt az egymás elleni gólkülönbséget kellett figyelembe vennünk, ami szintén nem volt túl különböző, 1-1 gólokon múlott csak a csoportból való továbbjutás, vigaszágra kerülés és kiesés, ebben a sorrendben: Gorilla FC, NO-MI:VAN? és Madách. Az utóbbi ifi csapatnak a -1-es egymás elleni gólkülönbség most a kiesést jelentette, ami nálunk, sokgólos sportág lévén elég ritka és szerencsétlen forgatókönyv.

A ‘B’ csoportot esélyeshez méltó módon nyerte meg hibátlan mérleggel a Szőr(ny)RT., akik a harmadikként befutó és vigaszágra kerülő Markusovszky TE-vel játszották a legszorosabb csoport találkozójukat (és az egész tornán is ez volt a legszorosabb meccsük). Csoportmásodik és rájátszásba jutó még a 3 szép győzelemmel és egyre nagyobb rutinnal bíró Olympic Red Bull. Az E-sense most nem volt csúcsformában, két döntetlent sikerült begyűjteniük, az Anonimnak pedig csak egyet, így mindketten búcsúztak. Nagy dícséret illeti a Malévot és csapatuk védelmét, hiszen kapott gól nélkül nyerték meg a ‘C’ kvartett mindhárom találkozóját, ami nem kicsit ritkaság egy ilyen gyors játékban, szép munka! Az első ízben szereplő, Komárom-Esztergom megyéből, Dad községből érkező DAD csapata két győzelemmel csoportmásodikként került a legjobb 8 közé, míg a Fémalk egy győzelemmel harmadik és vigaszágas. Az MCSJ Football Club is elsőbálos cageball kupán, nekik elsődlegesen a sporttal való ismerkedés volt a céljuk, de négyes csoport lévén 0 ponttal ők is vigaszágra jutottak.

Sőt, onnan is gyorsan továbbmentek a negyeddöntőbe játék nélküli győzelemmel, mivel a NO:MI-VAN? valószínűleg kissé elszámolta magát és nem nézte figyelmesen a lebonyolítási táblát, ezért hazamentek. A másik vigaszági meccsen a dinamikusan fejlődő Markusovszky TE könnyedén felülmúlta a Céges Bajnokságunkban mindig jól szereplő Fémalkot.

A negyeddöntőben a Szőr(ny)RT. és a Malév nem hagyott sok esélyt ellenfeleiknek, ám az MCSJ Football Club 4 gólt is betuszkolt a piros mezesek kapujába, igaz cserébe kaptak 11-et a 10 perc alatt. A Malév viszont ismét kapott gól nélkül folytatta útját a döntő felé, a Gorilla FC fiataljai pedig búcsúztak. Meglepetés volt a DAD győzelme, akik jóval rutinosabb ellenfelüket, az Olympic Red Bullt fektették két vállra.

A negyeddöntő legizgalmasabb csatáját a Hungarikum vívta a Markusovszky TE-vel, melyet utóbbiak férfias küzdelemben végül 1 gólos különbséggel abszolváltak. Itt el is fáradhattak rendesen, mivel az elődöntőben már a Szőr(ny)RT. ellen a csoportmeccses szoros eredményt nem tudták megismételni, így nagy arányú vereség és egy sérülés után várták a bronzcsatát. Az újonc DAD viszont ismét meglepte a közönséget, az addig hibátlan Malévval döntetlent produkáltak rendes játékidőben és a büntetőkben is csak a 3. kör után esett egy hiba, ami eldöntötte sorsukat.

A bronzmérkőzésen viszont a szimpatikus csapat sportszerűségéről is tanúbizonyságot tett, mivel a csere nélkül felálló Markusovszky TE-ből egyikük sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, ám a DAD vállalta a 2V2 felállást a dobogós tét ellenére és egy utolsó pillanatokban szerzett győztes találattal nyert is, ezzel első szereplésüket rögtön egy 3. helyezéssel tették emlékezetessé! A döntőt valószínűleg egy ilyen remek torna után nem így képzelte a Malév, de ellenfelük bombaformában volt, gyorsan jöttek a kíméletlen gólok, így a hamar egyoldalúvá vált mérkőzést és ezzel a 2019-es Húsvéti kupát a piros mezes Szőr(ny)RT. nyerte meg, az újévi torna után második alkalommal idén. A torna játékosát is ők adták, Kovács Daninál nem találtunk jobbat ezen a napon, így ismételten különdíjasként emlegethetjük!

Egy remek, sportszerű, jó hangulatú tornán vagyunk túl, melyet köszönünk Nektek, minden résztvevőnek! A díjazottaknak pedig gratulálunk és nagyon köszönjük a STARBALM HUNGARY támogatását, akik kiváló minőségű starbalm mezekkel támogatták a tornát!


További fotókért KATTINTS IDE!


Fent vagy INSTAGRAMON?

Nézd meg a tornáról készült remek story összefoglalót ▶️ ITT! ◀️


Eredmények:

A csoport 
1. Hungarikum 9 pont
2. Gorilla FC 3 pont (gk +1)
3. NO-MI:VAN? 3 pont (gk 0)
4. Madách 3 pont (gk -1)
5. Hungexil 0 pont
NO-MI:VAN? – Gorilla FC 2-4
Hungarikum – Hungexil
NO-MI:VAN? – Madách 4-2
Gorilla FC – Hungarikum 2-3
Gorilla FC – Madách 2-3
NO-MI:VAN? – Hungexil
NO-MI:VAN? – Hungarikum 3-9
Hungexil – Madách
Gorilla FC – Hungexil
Hungarikum – Madách 4-3
B csoport 
1. Szőr(Ny) Rt 12 pont
2. Olympic Red Bull 9 pont
3. Markusovszky TE 4 pont
4. E-sense 2 pont
5. Anonim 1 pont
Szőr(ny)RT. – E-sense 4-2
Markusovszky TE – Olympic Red Bull 3-5
Anonim – Szőr(ny)RT. 2-5
E-sense – Markusovszky TE 4-4
E-sense – Anonim 3-3
Olympic Red Bull – Szőr(ny)RT. 2-6
Szőr(ny)RT. – Markusovszky TE 2-1
Olympic Red Bull – Anonim 5-0
E-sense – Olympic Red Bull 4-6
Markusovszky Te – Anonim 4-2
C csoport 
1. Malév 9 pont
2. DAD 6 pont
3. FémAlk 3 pont
4. MCSJ Football Club 0 pont
Malév – FémAlk 3-0
MCSJ Football Club – DAD 1-5
Malév – MCSJ Football Club 9-0
FémAlk – DAD 3-4
Malév – DAD 6-0
FémAlk – MCSJ Football Club 4-1
Vigaszág
FémAlk – Markusovszky TE 2-5
MCSJ Football Club – NO-MI:VAN? 6-0 j.n.
Negyeddöntő
Hungarikum – Markusovszky TE 2-3
Szőr(ny)RT. – MCSJ Football Club 11-4
Gorilla FC – Malév 0-9
Olympic Red Bull – DAD 2-4
Elődöntő
Malév – DAD 3-3 (b.u. 3-2)
Markusovszky TE – Szőr(ny)RT. 3-8
Bronzmérkőzés
Markusovszky TE – DAD 4-5
Döntő
Szőr(ny)RT. – Malév 7-2