fbpx

STARBALM LIGA 2019 ŐSZ – Céges Bajnokság

December 11-én, szerda este ismét véget ért egy Céges Bajnokság szezon, ami egy dolog miatt különlegesebb volt, mint az eddigiek: első ízben vezettük be, hogy AMATŐR státuszú bajnokságot rendezzünk, ahol a legtöbb nagypályás és futsal osztályokban érvényes igazolással rendelkező játékosok nem vehettek részt a csapatokban, ami merőben meg is változtatta a mezőnyt, ám annál izgalmasabbá és kiegyenlítettebbé is tette egyúttal, ráadásul új bajnokot is avathattunk!

Sajnos a sok pozitívum mellett akadt némi negatívuma is a versenysorozatnak, amit a tabella 8. helyén foglaló Duka Massage jelentette. A ‘csapat’ játékerőben egyáltalán nem lógott volna ki a mezőnyből, a 4 lejátszott mérkőzésükből egyszer a későbbi ezüstérmest is megverték 1 góllal, így teljesen érthetetlen volt viselkedésük, miszerint nem jöttek el többet, néhány hétig még hitegetve az ellenfeleket és bennünket, majd nem jelentkezve egyáltalán. Ilyen viszonylag ritkán fordul elő a mi mezőnyeinkben, reméljük ez nem lesz másképpen ezután sem, mindenesetre így eredményeiket törölni kényszerültünk!

Egy alsóházi győzelemmel, 7. lett a Pizza MeA csapat céges dolgozókkal kezdett, hektikus teljesítményük pedig a keretcserélődésnek köszönhető, a végén már teljesen más játékosok játszották le az utolsó pár mérkőzést és győzték le egyszer így a Wayet Service-t. Akik pedig az alsó-ház 2. helyén, azaz hatodikként zártak. A csapat nem volt túl szerencsés, többször szenvedtek nagyon szoros vereségeket, az emlékezetesebbik győzelmük pedig a Cargostar ellen esett meg az alapszakasz végén. Az ötödik Fémalk kiegyensúlyozott teljesítménnyel megnyerte az alsó-házat, nagy riválisukat, a Wayet Service-t kétszer is felülmúlva magabiztos játékkal. Ezzel pedig több pontot gyűjtöttek be, mint a végül csak 4.-ként záró, de már felső-házas Cargostar

A nagy visszatérő csapat jól kezdte a bajnokságot, a hibátlan aranyérmest is nagyon megszorongatták az alapszakaszban és csak a meccs végén lett 2 gólos különbség köztük, ám a szezon második felére kicsit elfogyott az erejük, az alapszakasz végén a Wayet ellen belefutottak egy fájó vereségbe és  a felső-házban pedig már nem tudták legyőzni ismét a Korona Klímát, így lecsúsztak a dobogóról.


Utóbb említettek viszont így bronzérmesek lettek, ami nagyon szép teljesítmény első szereplésnél! Játékoskeretük két lelkes és rutinos csapat, a Fourza és Hungarokatalánok fúziójából jöttek létre, ugyan a teljesítményük olykor ingadozó volt, a végére szépen felhozták magukat, ráadásul az utolsó fordulóban, amikor már eldőlt a végső helyezésük, még a Hungexilt is rendesen megizzasztották. De pontot már nem tudtak elvenni tőlük, így pontszámokban nagyot ugorva felfelé a tabellán, a Peszmeg Dávid vezette rutinos csapat begyűjtötte a második céges ezüstérmét és a legjobb mérlegük is nekik lett a végén!

Ugyan a Duka Massage-tól kikaptak, de azt az eredményt törölnünk kellett, ezen kívül pedig csak  egy csapattól szenvedtek vereséget, habár tőlük mindkétszer, ám a második alkalommal egy igazi, döntőnek beillő derbit produkálva, melyet 7-6-ra nyert meg a Sankó-Ép. Pápai Attiláék ezzel veretlenül álltak fel a dobogó legfelső fokára, ami az elmúlt 4 szezon alatt a második helyezésük így a tavaszi bronzot most aranyra cserélték! Előbb említett csapatvezetőjük ráadásul egy különdíjat is bezsebelt, hiszen idén is megválasztották a csapatkapitányok a szezon Legjobb Játékosát és a Legjobb Fiktív csapatot, melyben Attila az „ezüstkártyát” kaphatta meg, a Cargostar cselkirálya, Veres Peti meg egy bronzkártyával lett gazdagabb. A Legjobb Játékos pedig az az ember, aki tavasszal harmadik, nyáron pedig még második lett ezen a szavazáson, most viszont felért a csúcsra, ráadásul első ízben Gólkirályi címet is szerzett, így Balatoni László igencsak eredményes szezont zárhatott maga mögött!

Játékostársai még viccelődtek is, hogy miért nem kapta meg a harmadik különdíjat is, ami a „szezon Legrutinosabbjának” szól, ám mi úgy gondoltuk, hogy ezt mindenképp idén Kovács Laci bácsi érdemli meg, aki a mezőny legkorosabb játékosaként mutatta meg hétről hétre, hogyan lehet ebben a korban is fittnek maradni és minden fordulón játszani egy cageball bajnokságban!

Nagyon köszönjük mindenkinek a részvételt, reméljük jól éreztétek magatokat és Nektek is tetszett az első AMATŐR Céges Cageball Bajnokság! A STARBALM HUNGARY-nak pedig nagyon szépen köszönjük idén is a fantasztikus díjazást, velük folytatva együttműködésünket, jövőre is várunk benneteket a STARBALM LIGA Téli szezonjába JANUÁR 22-től, továbbra is szerda esténként!

 

 

TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!

 

Ha fent vagy INSTAGRAMON, nézd meg a bajnokság teljes story összefoglalóját, tele szebbnél szebb gólokkal  ▶ IDE KATTINTVA! ◀

 

 

TABELLA:

 

 

GÓLLÖVŐ LISTA:

Frissítve: 12.11.
Név / Csapat Gólok száma
Balatoni László (Hungexil) 61
Vajs Ábrahám (Hungexil) 57
Asztalos Szilárd (Sankó-Ép.) 52
Veres Péter (Cargostar) 51
Herczku András (Fémalk) 40
Nagy Richárd (Korona Klíma) 40
Géczi Attila (Wayet Service) 34
Bajzát Attila (Fémalk) 29
Bubori Dezső (Pizza Me) 28
Pápai Attila (Sankó-Ép.) 28
Saári Zoltán (Wayet Service) 26
Eszenyi Nándor (Wayet Service) 26
Peszmeg Dávid (Hungexil) 26
Pleva Ádám (Pizza Me) 25
Pápai Tamás (Sankó-Ép.) 25
Ferenczi Barna (Sankó-Ép.) 23
Károlyi Attila (Korona Klíma) 21
Klepáts Tamás (Pizza Me) 19
Nagy Péter (Korona Klíma) 15
Tóth Attila (Hungexil) 15
Váradi János (Cargostar) 14
Amberg Zoltán (Pizza Me) 13
Major Krisztián (Duka Massage) 12
Veress Zsolt (Fémalk) 10
Varga Olivér (Korona Klíma) 10
Haumann Ádám (Pizza Me) 8
Koklács Péter (Cargostar) 9
Váradi Alex (Cargostar) 8
Hajdú Zsolt (Fémalk) 8
Király Géza (Fémalk) 7
Lukács János (Sankó-Ép.) 7
Horváth Attila (Duka Massage) 6
Vincze Tamás (Wayet Service) 6
Battonai Károly (Cargostar) 6
Gombos Péter (Fémalk) 5
Koósa Csaba (Cargostar) 5
Venglázz Bence (Wayet Service) 5
Kovács László (Cargostar) 4
Tóth Márk (Pizza Me) 4
Wenglarz Zoltán (Wayet Service) 4
Orbán Bence (Pizza Me) 3
Bánsági Ottó (Pizza Me) 2
Budai Krisztián (Duka Massage) 2
Gombos Dávid (Fémalk) 2
Kovács Péter (Korona Klíma) 2
Papp László (Korona Klíma) 2
Syed (Pizza Me) 2
Zsólyomi János (Duka Massage) 2
Faur Roland (Duka Massage) 1
Farkas László(Cargostar)
Kovács Csaba (Cargostar)
Réthi Ákos (Korona Klíma)
Veszteg János (Pizza Me)

 

 

 

EREDMÉNYEK:

 

1.forduló

Időpont 2019.09.25 Eredmény
18:30 Hungexil – Korona Klíma 18-6
19:15 Wayet Service – Sankó-Ép 10-12
20:00 Cargostar – Fémalk 18-10
20:45 Pizza Me – Duka Massage Törölve

 

2.forduló

Időpont 2019.10.02 Eredmény
18:30 FémalkDuka Massage 11-2 Törölve
19:15 Korona Klíma – Wayet Service 12-11
20:00 Sankó-Ép – Hungexil 14-12
20:45 Cargostar – Pizza Me 16-8

 

3.forduló

Időpont 2019.10.09 Eredmény
18:30 Wayet Service – Fémalk 7-11
19:15 Hungexil – Pizza Me 24-9
20:00 Korona KlímaDuka Massage 11-8 Törölve
20:45 Sankó-Ép – Cargostar 11-9

 

4.forduló

Időpont 2019.10.16 Eredmény
18:30 Wayet Service – Pizza Me 22-10
19:15 Hungexil – Duka Massage 12-13 Törölve
20:00 Sankó-Ép – Fémalk 15-9
20:45 Korona Klíma – Cargostar 11-14

 

5.forduló

Időpont 2019.10.30 Eredmény
18:30 Fémalk – Hungexil 5-20
19:15 Pizza Me – Korona Klíma 0-6 j.n.
20:00 Duka MassageSankó-Ép 0-6 j.n. Törölve
20:45 CargostarWayet Service 14-15

 

6.forduló

Időpont 2019.11.06 Eredmény
18:30 Wayet Service – Hungexil 9-23
19:15 Pizza Me – Fémalk 17-20
20:00 Sankó-Ép – Korona Klíma 17-5
20:45 Duka MassageCargostar o-6 j.n. Törölve

 

7.forduló

Időpont 2019.11.13 Eredmény
19:15 Duka MassageWayet Service 0-6 j.n. Törölve
20:00 Pizza Me – Sankó-Ép 14-22
20:45 Fémalk – Korona Klíma 7-12
21:30 Cargostar – Hungexil 10-16

 

8.forduló

Időpont Alsó-Felsőház / 2019.11.27 Eredmény
18:30 Wayet Service – FémAlk 8-13
19:15 Cargostar – Korona Klíma 7-12
20:00 Sankó-ÉpHungexil 7-6
Szabadnapos Pizza Me

 

9.forduló

Időpont Alsó-Felsőház / 2019.12.04 Eredmény
18:30 Wayet Service – Pizza Me 18-23
19:15 Sankó-Ép – Korona Klíma 21-11
20:00 Hungexil – Cargostar 17-7
Szabadnapos Fémalk

 

10.forduló

Időpont Alsó-Felsőház / 2019.12.11 Eredmény
18:30 Pizza Me – FémAlk 0-6 j.n.
19:15 Hungexil – Korona Klíma 13-11
20:00 Cargostar – Sankó-Ép 4-19
Szabadnapos Wayet Service