fbpx

STARBALM LIGA – Céges Bajnokság 2018 ŐSZ

Körbeverés dömping ősszel!

Mint ahogyan a cím is sugallja, igen izgalmasra és kiegyenlítettre sikerült a céges csapatoknak megrendezett bajnokságunk a 2018-as őszi szezonban. A 7 benevezett csapat oda-visszavágós rendszerben küzdött meg egymással szeptember közepétől karácsony előttig, hogy eldöntsék kik nyerjék el a liga főtámogatója, a STARBALM Hungary által felajánlott igen értékes nyereményeket. Kiemelendő ténynek számít még, hogy egészen az utolsó fordulóig nyitott maradt mindhárom (!) dobogós helyezés és a tabella utolsó pozícióján helyet foglaló csapat is háromszor hagyta el győztesen a pályát:

Ők voltak idén a Caparol, akik az előző, erősebb mezőnyű nyári bajnokságban még éppen hogy csak lemaradtak a bronzéremről a Molnár Konténerrel szemben. (az „éppen hogy” szó szerint  értendő, ugyanis pontazonosság miatt az egymás elleni gólkülönbség döntött, ami összesen 1 találat volt.) Érdekesség, hogy a 3 győzelmükből 2 a dobogó harmadik és első helyezettje ellen történt… Sipos Attiláék valószínűleg nem túl elégedettek most ezzel az eredménnyel, de reméljük a következő idény jobban fog sikerülni. A Pharma Road gyógyszer raktár céget képviselő csapat lett a hatodik, akiknek viszont az ezüst érmes csapatot sikerült elkapni egyszer az odavágón, döntetlent játszottak a negyedikkel és az alattuk végzőt is oda-vissza verték. Ugyan Klepáts Tomiék nyílt, futós focija a rutinosan védekező csapatok ellen nem mindig működött eléggé, bőven volt keresnivalójuk a mezőnyben és kis szerencsével jóval előrébb is végezhettek volna. A nyári szezonhoz képest 1 pozíciót javult a FémAlk, most 5. helyen zártak a kék mezesek. Sok ellenfélnek megnehezítették a dolgát, ám a dobogósok közül csak a bronzérmestől tudtak egyszer elvenni 3 pontot.

Főszponzorunk, a STARBALM HUNGARY által támogatott nyeremény csapat, akiket kupákról Olympic Red Bull néven ismerünk, első ízben kóstolt bele cageball bajnokságba és ehhez mérten is nagyszerűen helytállt: Egyszer elverték az elsőt és a második helyezettet, az utolsó fordulóig pedig csatában voltak a bronzéremért:

Ám hiába szurkoltak, a Pharma Road 1 góllal kikapott, így nem tudott pontot csenni nekik a Hungexil ellen, akik így 2 ponttal megelőzve őket befutottak a harmadik helyre. A hétfői bajnokságunkban „ezer éve” szereplő zöld mezes csapat ezúttal céges narancssárgára váltott és belekóstolt  a szerdai játéknapba. Jól is tették, hiszen nem játszottak rosszul, persze lehetett volna még jobb is a történet ha nem csúszik be pár hiba (pl. a Caparol ellen), ám első nekifutásra bronzérmet szerezni is dicséretesnek számít. Valószínűleg Peszmeg Dávidék a Téli-tavaszi szezonra javítani akarnak majd ezen, szurkolunk nekik is! 🙂

Az ezüst érmeket megérdemelten akaszthattuk a Wayet Service nyakába, sőt ha az utolsó fordulóban az első helyezettnek nem sikerült volna győznie, az arany is meglett volna nekik. Mindenesetre ez a teljesítmény a nyári bajnokság 5. helyezése után igen szép fejlődő tendencia, nem beszélve arról, hogy a szintén hétfői bajnokságunkban Angels néven játszó csapat a II. Osztályban bronzérmet is szerzett, ezzel feljutva az I.-be. Érdemes hát sokat gyakorolni bajnokságainkban, előbb-utóbb beérik az a gyümölcs! A Céges Liga új bajnoka pedig a nyári szezon bronzérme után, első ízben a MOLNÁR KONTÉNER! Molnár Fecóék valószínűleg simább bajnokságot vártak maguktól, sok fájó vereségük volt, ám a végére jól erősítettek a kereten és sorra húzták be a meccseket. Nagy ellenfelükkel, a Wayet-tel is oda-vissza verték meg egymást, sőt a gólkirály cím is megoszlott a két csapat között: Történt ugyanis, hogy az ezüstérmes Géczi Attila hiába vezette sokáig a góllövő listát, az utolsó fordulóra csak 7 gól maradt közte és a notórius gólkirály Molnár Ferenc között, amit bizony be is hozott a FémAlk elleni meccsen, így ők ketten idén társ-gólkirályi címet ünnepelhettek végül!

Összességében kijelenthetjük, hogy ilyen remek, izgalmas és kiegyenlített cégek közötti versengést kívánunk minden szezonunkra innentől! 🙂 Várunk mindenkit  a 2019-es Téli-tavaszi bajnokságra is, január 23-mas kezdéssel!

 

 

TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!

 

 

TABELLA:

 

 

GÓLLÖVŐ LISTA:

Név / Csapat Gólok száma
Géczi Attila (Wayet Service) 87
Molnár Ferenc (Molnár Konténer) 87
Bubori Dezső (Pharma Road) 77
Szabó Róbert (Starbalm Hungary) 73
Tóth Zoltán (Caparol) 71
Vajs Ábrahám (Hungexil) 49
Saári Zoltán (Wayet Service) 45
Herczku András (FémAlk) 43
Klepáts Tamás (Pharma Road) 43
Balatoni László (Hungexil) 39
Augusztin Nobert (Hungexil) 36
Csík Balázs (Starbalm Hungary) 30
Senyviczky Zsolt (Molnár Konténer) 30
Oláh Róbert (Wayet Service) 26
Baranyi György (Caparol) 25
Sipos Attila (Caparol) 23
Bajzát Attila (FémAlk) 20
Nezam Sziam (Starbalm Hungary) 20
Radó Roland (Starbalm Hungary) 20
Gergely Adrián (Molnár Konténer) 19
Hajdú Zsolt (FémAlk) 18
Tengely Zoltán (Pharma Road) 18
Veréb Attila (Pharma Road) 15
Király Géza (FémAlk) 14
Peszmeg Dávid (Hungexil) 12
Veres Zsolt (FémAlk) 12
Wenglarz Zoltán (Wayet Service) 12
Csík Attila (Starbalm Hungary) 10
Iván Gábor (FémAlk) 10
Naisz Máté (Pharma Road) 10
Bagó István (Molnár Konténer) 9
Hajduk Norbert (Caparol) 9
Kovács Zoltán (Starbalm Hungary) 9
Tóth Attila (Hungexil) 9
Tóth János (Caparol) 8
Takács László (Molnár Konténer) 7
Oszlánszki Gábor (Hungexil) 6
Radwan Monir (Molnár Konténer) 5
Balogh-Szabó Nobert (Starbalm Hungary) 4
Pleva Ádám (Pharma Road) 4
Szabó Róbert (Wayet Service) 4
Czotter Krisztian (Caparol) 3
Dobrócsi Levente (Molnár Konténer) 3
Gombos Péter (FémAlk) 3
Molnár Tibor (Molnár Konténer) 3
Győrfi László (Caparol) 2
Molnár Attila (Molnár Konténer) 2
Kaiser Zsolt (Starbalm Hungary) 1
Kreisz Ferenc (FémAlk) 1
Márkus Roland (Molnár Konténer) 1
Muste Dániel (Wayet Service) 1
Szaniszló József (Caparol) 1

 

EREDMÉNYEK:

1. forduló

2018. 09. 19.
18:30 Pharma Road – Caparol 15-12
19:15 FémAlk – Molnár Konténer 12-13
20:00 Starbalm Hungary – Hungexil  5-12
szabadnapos: Wayet Service

2. forduló

2018.09.26.
18:30 Starbalm Hungary – FémAlk 9-11
19:15 Wayet service – Pharma Road 19-16
20:00 Hungexil – Molnár Konténer 8-11
szabadnapos: Caparol

3. forduló

2018.10.03.
18:30 Hungexil – FémAlk 22-8
19:15 Starbalm Hungary – Molnár Konténer 10-13
20:00 Caparol – Wayet Service 9-12
szabadnapos: Pharma Road

4. forduló

2018.10.10.
18:30 Molnár Konténer – Wayet Service 16 – 18
19:15 Caparol – Starbalm Hungary 13 – 18
20:00 Hungexil – Pharma Road 20 – 12
szabadnapos: FémAlk

5. forduló

2018.10.17.
18:30 Starbalm Hungary – Wayet Service 15 – 12
19:15 FémAlk – Pharma Road 19 – 16
20:00 Hungexil – Caparol 13 – 17
szabadnapos: Molnár Konténer

6. forduló

2018.10.24.
18:30 Molnár Konténer – Pharma Road 18-17
19:15 FémAlk – Caparol 5-15
20:00 Hungexil – Wayet Service 17-11
szabadnapos: Starbalm Hungary

7. forduló

2018.10.31.
18:30 Wayet Service – FémAlk 18 – 9
19:15 Molnár Konténer – Caparol 8 – 13
20:00 Starbalm Hungary – Pharma Road 17 – 6
szabadnapos: Hungexil

8. forduló

2018.11.07.
18:30 Wayet Service – Starbalm Hungary 19 – 11
19:15 Hungexil – Caparol 15 – 6
20:00 FémAlk – Pharma Road 11 – 12
szabadnapos: Molnár Konténer

9. forduló

2018.11.14.
18:30 Molnár Konténer – Starbalm Hungary 12 – 20
19:15 Wayet Service – Hungexil 8 – 5
20:00 FémAlk – Caparol 14 – 13
szabadnapos: Pharma Road

10. forduló

2018.11.21.
18:30 Wayet Service – Molnár Konténer 10 – 16
19:15 FémAlk – Hungexil 8 – 6
20:00 Pharma Road – Caparol 19 – 11
szabadnapos: Starbalm Hungary

11. forduló

2018.11.28.
18:30 Wayet Service – Caparol 15 – 13
19:15 Pharma Road – Molnár Konténer 13 – 19
20:00 Starbalm Hungary – Hungexil 10 – 13
szabadnapos: FémAlk

12. forduló

2018.12.05.
18:30 Molnár Konténer – Hungexil 11-9
19:15 Wayet Service – FémAlk 19-10
20:00 Pharma Road – Starbalm Hungary 17-17
szabadnapos: Caparol

13. forduló

2018.12.12.
18:30 FémAlk – Starbalm Hungary 7-15
19:15 Caparol – Molnár Konténer 11-17
20:00 Wayet Service – Pharma Road 16-13
szabadnapos: Hungexil

14. forduló

2018.12.19.
18:30 Caparol – Starbalm Hungary 11-21
19:15 Hungexil – Pharma Road 12-11
20:00 Molnár Konténer – FémAlk 13-11
szabadnapos: Wayet Service