fbpx

Starbalm MIKULÁS KUPA 2018

Fúziós csapatok döntőjét hozta a Mikulás 🎅

Idei Mikulás Kupánkon 14 remek csapat vett részt, érdekesség, hogy ezúttal összesen egy ifi (U21) csapat képviseltette magát. Ők voltak az ügyes fiatalokból álló Dirt FC, akik 2 pontot szereztek az ‘A’ csoportban, ezzel megelőzve az 1 pontos Jointot, akiknek viszont lehetett volna több szerencséjük is, mert a csoportelsőnek és a harmadikként végzett Whatever-nek is megnehezítették a dolgukat a pályán. A csoportból egyértelműen kimelkedett a Juló és a Nekünk Mindegy-Chicago erre a tornára egyesült csapata. Ők egymás ellen izgalmas döntetlent játszottak, azonos pontszámmal is végeztek, így helyezésükről csak a gólkülönbség döntött. A ‘B’ csoportból nem kis meglepetésre a folyamatosan fejlődő Hungarokatalánok került ki győztesen, köszönhetően többek között a csak harmadik Street Kids elleni győzelemnek. Utóbbiak viszont izgalmas döntetlent játszottak a csoportmásodik Szőr(ny)RT.-vel, ezzel 2 pontot elvéve tőlük. A negyedikként záró 1 Gól SE pontjai ugyan nem tükrözik hűen játékerejüket, de ők szintén elloptak 2 pontot a Szőr(ny)Rt-től és ugyanígy döntetlent játszottak az utolsó helyen végző FFC ellen. Talán kijelenthetjük, hogy ez volt a legerősebb csoport a háromból!


A 14-es létszám miatt a ‘C’-ben csak 4 csapat szerepelt, ám ott mindenkinek megvolt az esélye a továbbjutásra, hiszen, míg az ‘A’-ból és ‘B’-ből csak a két csoport harmadik került vigaszágra, úgy innen a harmadiknak és negyediknek is volt még esélye a bent maradásra. (Természetesen mindhárom csoport első 2 csapata automatikusan a legjobb 8 közé jutott.) 


A vegyes összeállítású KE-KI hibátlanul nyerte meg a ‘C’ kvartettet, megelőzve az esélyesebbnek ítélt másik fúziós csapatot a mezőnyből, a Legjobbkocsma-Black Team brigádját. Egy győzelemmel harmadik lett az Anonim, a Bíbortógás Fenevadaknak pedig most nem jött ki a lépés, hiába álltak sokszor közel a pontszerzéshez. Utóbbiaknak a vigaszágban is tovább folytatódott a pech-sorozat, összesen 1 góllal kaptak ki az egyébként cageball élvonalhoz tartozó Street Kids-től. A másik vigaszági mérkőzésen az Anonim sikeres büntetőpárbaj után került a legjobb 8 közé.

AZ IGAZI IZGALMAK CSAK EZTÁN KÖVETKEZTEK:
A negyeddöntőben ínyenceknek való párharcokat láthattunk, ahol a Legjobb-Black Team kisebb meglepetésre elütötte a mindig döntőesélyes Szőr(ny) RT.-t a továbbjutástól. A Juló – KE-KI találkozó is rendkívül izgalmas volt, ahol az utóbbi csere nélküli csapat végig megtartva a vezetést tudott 2 góllal győzni. A Street Kids pedig kiélezett csatában, egy utolsó másodpercekben bekapott, szerencsétlen góllal kapott ki az NM1-Chicago-tól. A Hungarokatalánok gólgyárát megállította a pénteki bajnokságunkban szereplő, rutinos Anonim, 10 perc rendes játékidő után gól nélkül fejezték be a meccset, így büntetők következtek, ami ismét az utóbbi kék mezes csapatnak kedvezett, így a B csoport győztese is búcsúzott. Az elődöntőben pedig már érvényesült a papírforma és az NM1-Chicago tempóját már az Anonim nem bírta kivédekezni, melynek 6-1 lett a vége. A másik ágon ezzel ellentétben a KE-KI-nek nem sikerült megtartania a mérkőzés végéig a vezetést a Legjobb-Black ellen, így ott büntetőkkel dőlt el a továbbjutás, az utóbbiak javára.

A bronzmérkőzés két kék mezes, kissé elfáradt csapat csatáját hozta, ahol az Anonim 3 kontrából 3 gólt lőtt, míg a KE-KI 30 lövésből szintén 3-szor talált be. Már-már szokásos módon megint büntetőpárbaj következett, ám az Anonim szerencsesorozata nem tartott ki, így a bronzérmeket a KE-KI játékosainak nyakába akasztottuk.

A döntőbe a mezőny két olyan brigádja került, akik általában 4 különböző csapatként szoktak szerepelni, nem úgy mint most: A sportot jól ismerő, remek és rutinos játékosokból álló párosítás nagyon jó döntő mérkőzést hozott, amit végül 2 góllal az NM1-Chicagonak sikerült behúzni. Az ezüstérmes Legjobb-Black Team-nek sincs miért szégyenkeznie, egy ilyen erős tornán az ezüst is szépen csillog, nem beszélve arról, hogy ők adták a Torna Játékosát is, Radwan Monir személyében.
Nagyon köszönjük mindenkinek a részvételt, hiszen ismét egy remek és színvonalas tornán vagyunk túl! Vàrunk benneteket legközelebb december 22-én, a hagyományos Jótékonysági Karácsonyi Tornánkra!🎄

 

További fotókért kattints IDE!

 

 

EREDMÉNYEK:

A csoport

1. NM1 – Chicago 10 pont (gk:+17)
2. Julo 10 pont (gk:+14)
3. Whatever 4 pont
4. Dirt Fc 2 pont
5. Joint 1 pont
Whatever – Dirt Fc 4 – 4
NM1-Chicago – Joint 7 – 5
Whatever – Julo 1 – 5
Dirt – NM1-Chicago 1 – 7
Dirt – Julo 3 – 6
Whatever – Joint 2 – 1
Whatever – NM1-Chicago 1 – 10
Joint – Julo 0 – 7
Dirt Fc – Joint 4 – 4
NM1-Chicago – Julo 3 – 3

 

B csoport

1. Hungarokatalánok 9 pont
2. Szőr(ny) Rt. 8 pont
3. Street Kids 7 pont
4. 1 Gól SE 2 pont
5. FFC 1 pont
Szőr(ny) RT – FFC 6 – 1
Street Kids – 1 Gól SE 6 – 2
Szőr(ny) RT – Hungarokatalánok 3 – 0
FFC – Street Kids 2 – 7
FFC – Hungarokatalánok 2 – 4
Szőr(ny) RT – 1 Gól SE 4 – 4
Szőr(ny) RT – Street Kids 4 – 4
1 Gól SE – Hungarokatalánok 1 – 5
FFC – 1 Gól SE 5 – 5
Street Kids – Hungarokatalánok 3 – 5

 

C csoport

1. KE-KI 9 pont
2. Legjobb-Black Team 6 pont
3. Anonim 3 pont
4. Bíbortógás Fenevadak 0 pont
Legjobb-Black Team – Anonim 5 – 4
Bíbortógás Fenevadak – KE-KI 2 – 4
Legjobb-Black Team – Bíbortógás Fenevadak 4 – 2
Anonim – KE-KI 2 – 5
Anonim – Bíbortógás Fenevadak 2 – 1
Legjobb-Black Team – KE-KI 1 – 6

 

Vigaszág

Anonim – Whatever 2 – 2
(b.u. 2 – 1)
Bíbortógás Fenevadak – Street Kids 2 – 3

 

Negyeddöntő

Legjobb-Black Team – Szőr(ny) Rt. 3 – 2
Julo – KE-KI 4 – 6
NM1-Chicago – Street Kids 3 – 2
Anonim – Hungarokatalánok 0 – 0
(b.u. 2-1)

 

Elődöntő

Legjobb-Black Team – KE-KI 5 – 5
(b.u. 3-1)
NM1-Chicago – Anonim 6 – 1

 

Bronzmérkőzés

Anonim – KE-KI 3 – 3
(b.u. 0-2)

Döntő

Legjobb-Black Team – NM1-Chicago 2 – 4