fbpx

Totallsport.com OKTÓBER 23 Ünnepi Torna 2019

Idén is a mozgásnak szenteltük 1956 emlékét!

Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük az őszi szezon egyik legmeghatározóbb cageball tornáját Október 23-án, melyre ezúttal 17 csapat adta le érvényes jelentkezését. Sajnálatos módon viszont 3 csapat végül nem jelent meg a torna napján, így több olyan csoport is volt, ahol kevesebb meccsel, ám több eséllyel várhatták az egyenes kieséses szakaszt. 

Az A-csoport volt az egyik ilyen, ahol a 2 lejátszott mérkőzését 100%-os teljesítménnyel abszolválta a Hungarikum, mögöttük másodikként a Grund FC jutott a nyolcaddöntőben, míg kisebb meglepetésre a Budapest Liga II. Osztályát vezető Chicago Jr. játékosaiból is álló Leverpool a pályán nem szerzett pontot. A ‘B’jelű kvartett a BP. Gunners végzett hibátlan mérleggel, csak tőlük kikapva lett második a Pitbull Black  Team, akik a legutóbbi kupánkon 0 ponttal zártak, így ez mindenképp jó kezdetnek tűnt számukra. Az Olympic Red Bullból ismert Csík Balázs és kollégái Darabszám néven 0 ponttal zártak, őket pedig egy másik céges alakulat, a Graphisoft győzött le, akik harmadikként várhatták a folytatást.

A C-csoport szintén hiányos volt sajnos, ott hibátlanul zárt a régen cageballozó Kispest, mögöttük pedig a Tesók döntetlent játszott a jó nevű Kapitulazio-val, így végső csoporthelyezésüket mindössze az határozta meg, hogy mennyivel kaptak ki a Kispesttől. Legerősebbre a D-csoportot sikerült sorsolni, ami nem csak a szinte mindig és most is csoportelsőként végző Nekünk Mindegy miatt mondható el, de a második, rutinos játékosokból álló Madarak is komoly erőt képviselt, hiszen sikerült legyőznie az egyre több szép eredményt elérő Hungarokatalánokat is, akik így végül csak harmadikként várták a folytatást. A Bohocók SE fiataljai jól játszottak, ám pontot nem sikerült első nekifutásra szerezniük még.

A nyolcaddöntőből ellenfél híján ‘erőnyerőként’ rögtön továbbjutott a Kispest és Hungarikum, a Tesók pedig egy parázs meccsen múlták felül 1 góllal a Leverpool ifi csapatát.  A jól kezdő Pitbullnak is ez jelentette a végállomást, a Hungarokatalánok nem sok esélyt hagyott nekik a gólgyártásra. Sima meccseken és azonos eredménnyel ment még tovább a Madarak és BP. Gunners, a Kapitulazio hatosfogata pedig egy rohanós, izgalmas találkozón múlta felül a Grund FC-t. A legemlékezetesebb mégis az a mérkőzés volt, ahol a csoportban 0 pontot elérő Darabszám döntetlent játszott a kissé nagy mellénnyel kezdő Nekünk Mindegy ellen, ám a büntetők az utóbbiaknak kedveztek, így végül a helyén maradt az a bizonyos ‘rezgő léc’.
Sok találatos mérkőzéseket hozott a negyedöntő kör, közöttük is a legtöbbet a Kispest produkálta, akik 10 perc alatt 9 gólt pakoltak a Kapitulazio-nak. A rutinos Tesók simán nyert a Hungarikum ellen, a BP. Gunners pedig bravúrgyőzelemmel ment tovább a kissé elfáradt Madarakkal szemben. A Hungarokatalánok jobban kezdett a Nekünk Mindegy ellen mint a csoportjukban, a meccs felééig vezettek is Keresztes Dávid bravúrjainak köszönhetően, de a sokszoros győztes képes volt fordítani és magabiztosan nyerni, ezzel elődöntőbe kerülni.

Dudás Laciék ugyancsak szoros derbit vívtak a BP. Gunners ellen is, 1 góllal tudtak csak jobbak lenni a fiatalok ellen. A másik ágon pedig 5-5 után büntetők következtek, amit a Tesók jobban rúgtak a Kispestnél, így a régi idők cageballját megidézve ismét döntős csapatként emlegethettük Molnár Buciékat. 

A harmadik helyért folyó mérkőzésen a nagyon rég cageballozó Kispest uralta a játékot, de végül csak 1 góllal nyert a szintén jól játszó BP. Gunners ellen, így egy ‘régi-újonc’ csapat tagjainak nyakába kerültek a bronzérmek. A döntő izgalmas és taktikus volt, először a Tesók szereztek vezetést, de a Nekünk Mindegy végül 1 góllal ismét nyerni tudott, így újabb szép kupagyőzelmet zsebelhetett be. A torna legjobb játékosának, aki egyben a döntő meccs legjobbja is volt, a bajnok csapat kiválóságát, Bagó Józsefet választottuk.

Köszönjük szépen mindenkinek a részvételt, reméljük jól éreztétek magatokat, örülünk, hogy ismét velünk sportoltatok! A színvonalas díjazásokat pedig nagyon szépen köszönjük ezúttal is a torna főtámogatójának, a TOTALLSPORT.COM-nak!

 

 

TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!

 

 

Ha fent vagy INSTAGRAMON, nézd meg a bajnokság teljes story összefoglalóját, tele szebbnél szebb gólokkal  ▶ IDE KATTINTVA! ◀

 

 

EREDMÉNYEK:

A CSOPORT
Hungarikum 9 pont
Grund FC 6 pont
Leverpool 3 pont
Dögösök 0 pont
Leverpool – Dögösok 6-0 j.n.
Hungarikum – Dögösök 6-0 j.n.
Grund FC – Dögösök 6-0 j.n.
Grund FC – Hungarikum 5-6
Leverpool – Grund FC 2-4
Hungarikum – Leverpool 6-1

 

B CSOPORT
BP. Gunners 9 pont
Pitbull Black Team 6 pont
Graphisoft 3 pont
Darabszám 0 pont
Graphisoft – BP.Gunners 0-6
Pitbull Black Team – Darabszám 3-2
Graphisoft – Pitbull Black Team 3-4
BP. Gunners – Darabszám 4-0
Pitbull Black Team – BP.Gunners 3-5
Graphisoft – Darabszám 7-2

 

C CSOPORT
Kispest 9 pont
Tesók 4 pont g.k. +2
Kapitulazio 4 pont g.k. +1
Chicago 0 pont
Kispest – Chicago 6-0 j.n.
Kapitulazio – Chicago 6-0 j.n.
Tesók – Chicago 6-0 j.n.
Tesók – Kapitulazio 4-4
Kispest – Kapitulazio 5-0
Tesók – Kispest 2-6

 

D CSOPORT
Nekünk Mindegy 9 pont
Madarak 6 pont
Hungarokatalánok 3 pont
Bohócok SE 0 pont
Nekünk Mindegy – Hungarokatalánok 6-2
Madarak – Bohócok SE 6-4
Nekünk Mindegy – Madarak 4-3
Hungarokatalánok – Bohócok SE 5-2
Madarak – Hungarokatalánok 3-2
Nekünk Mindegy – Bohócok SE 4-2

 

Nyolcaddöntők
Hungarikum – Chicago 6-0 j.n.
Kispest – Dögösök 6-0 j.n.
Leverpool – Tesók 2-3
Kapitulazio – Grund FC 5-3
BP. Gunners -Bohócok SE 6-1
Madarak – Graphisosft 6-1
Nekünk Mindegy – Darabszám 2-2 bü.: 2-1
Hungarokatalánok – Pitbull B.T. 4-1

 

Negyeddöntők
Hungarikum – Tesók 1-6
Kispest – Kapitulazio 9-1
BP. Gunners – Madarak 7-4
Nekünk Mindegy – Hungarokatalánok 7-5

 

Elődöntők
Nekünk Mindegy – BP. Gunners 5-4
Tesók – Kispest 5-5 bü.: 3-1

 

Bronzmeccs
Kispest – BP. Gunners 5-4

 

Döntő
Nekünk Mindegy – Tesók 3-2