fbpx

Újévi Kupa 2019

Szőr(ny)RT. győzelemmel kezdtük az évet!

2019 első cageball tornájára 14 csapat nevezett be, hogy eldöntsék, ki lesz az év első „ketrec-királya”. 🙂 A létszámból adódóan a 14 csapat 3 csoportba sorolódott, melyekből az első két helyezettek automatikusan továbbjutottak a negyeddöntőbe, a 3 harmadiknak és a ‘C’ csoport negyediknek pedig vigaszágon kellett megküzdeni az egyenes kieséses szakaszért.

Az ‘A’ csoportot hiba nélkül, olykor lehengerlő játékkal hozta a Szőr(ny)RT. Csak tőlük vereséget szenvedve lett második az ősszel egyszer bronzéremig jutó FOURZA formáció, harmadik pedig a Homerton FC jó képességű fiataljai. Az Anonimnak most nem sok babér termett, csak az alattuk lévő 0 pontos Hibrid FC ‘első bálos’ fiataljait tudták megverni, de mindketten búcsúztak a csoportkörök végén.

A Nekünk Mindegy hasonlóan teljesített mint piros mezes riválisuk az ‘A’ csoportban, hiba nélkül teljesítették csoportmérkőzéseiket. A legszorosabb találkozó pont a játékkal utolsó, negyedikként végzett Sánta FC ellen volt, ahol sokáig 1-1 volt az állás. Ők azért lettek játékkal utolsók, mert a csoport ötödik helyezettje nem jött el a tornára. A Sánta FC 1 pontot azért szerzett és ezt éppen a csoport második Kabaré ellen, akik viszont legyőzték az alattuk végző és ezzel harmadik Honvéd CFC-t. A ‘C’ jelű kvartett a Black Team egyértelmű elsőségét hozta, ám az egyre jobban cageballozó Olympic Red Bull ellen csak 1-0-ra tudtak nyerni a csoportdöntőn, izgalmas kis meccs volt! Ők így másodikként meneteltek a legjobb 8 közé, míg a 3. és 4. Dél-Pesti Suttyók és Kárpátalja leikszelt egymással, így 1-1 ponttal kerültek vigaszágra. Utóbbiak valamiért sajnos haza is mentek ezután, esélyt sem adva maguknak a legjobb nyolcba jutásért, így a Homerton FC játék nélkül jutott tovább, míg a Dél-Pesti suttyók összekapták magukat és magabiztosan harcolták ki a továbbjutást a Honvéd ellenében.

A negyeddöntőben jó meccseket láthattunk, de sajnos nem volt sok meglepetés: a FOURZA remekül tartotta magát végig a Black Team ellen, de végül az új sárga mezben virító csapat nyert itt is 1-el. A Nekünk Mindegyet, a Szőr(ny)RT.-t és az Olympic Red Bullt is egyértelmű továbbjutókként könyvelhettük.

Az elődöntőben pedig a piros mezes Szőr(ny)RT. végre revansot vehetett a mostanában számukra csak ‘mumus’ csapatként emlegetett Black Team ellen. Összesen 1 gólt lőttek ellenük de azt az előnyt végig megtartva nyerték a találkozót és kerültek döntőbe. A Nekünk Mindegy simán verte a kissé elfáradt, ám szépen teljesítő Olympic Red Bullt.

A bronzmérkőzésen megismétlődött a C csoport döntője, itt is 1-0-ra nyert a Black Team, ezzel újfent dobogóig jutva. A döntő kiélezett, nagy ellenfelek párharcát hozta, ahol a Szőr(ny)RT. nagyot küzdött és hátrányból fordította döntetlenre a találkozót, melynek lefújása után büntetők következtek: A piros mezes fiatalok ezúttal nem hibáztak az első körben, a Nekünk Mindegyben viszont Dudás Laci kihagyta azt amit ritkán, így a Szőr(ny)RT. a 2019-es Újév Kupa bajnoka. A torna játékosa különdíjat pedig ezúttal egyértelműen az ezüst érmes csapat meghatározó játékosa, Bagó József ‘Sügi’ érdemelte ki!

Gratulálunk és köszönjük a részvételt mindenkinek, reméljük az újonnan résztvevők is jól érezték magukat és még gyakran belekóstolnak ebbe a pörgős játékba, hiszen fejlődni csak úgy lehet ha gyakorlunk! 😉

 

 

TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!

 

A Tornáról remek intsagram storyk készültek, ezeket visszanézhetitek IDE KATTINTVA! 🙂

 

EREDMÉNYEK:

A csoport 
1. Szőr(ny) Rt 12 pont
2. Fourza 9 pont
3. Homerton FC 6 pont
4. Anonim 3 pont
5. Hibrid FC 0 pont
Szőr(Ny) Rt – Anonim 5 – 0
Fourza – Homerton FC 3 – 1
Szőr(Ny) Rt – Hibrid FC 8 – 0
Anonim – Fourza 1 – 7
Anonim – Hibrid FC 8 – 1
Szőr(Ny) Rt – Homerton FC 5 – 1
Szőr(Ny) Rt – Fourza 5 – 2
Homerton Fc – Hibrid FC 10 – 0
Anonim – Homerton FC 2 – 4
Fourza – Hibrid FC 6 – 4

 

B csoport 
1. Nekünk Mindegy 12 pont
2. Kabaré 7 pont
3. Honvéd CFC 6 pont
4. Sánta FC 4 pont
5. Kálo Clubbo 0 pont
Nekünk Mindegy – Sánta FC 3 – 1
Honvéd CFC – Kabaré 4 – 5
Nekünk Mindegy – Kálo Clubbo 6 – 0
Sánta FC – Honvéd CFC 4 – 5
Sánta FC – Kálo Clubbo 6 – 0
Nekünk Mindegy – Kabaré 10 – 0
Nekünk Mindegy – Honvéd CFC 8 – 4
Kabaré – Kálo Clubbo 6 – 0
Sánta FC – Kabaré 2 – 2
Honvéd CFC- Kálo Clubbo 6 – 0

 

 

C csoport 
1. Black Team 9 pont
2. Olympic Red Bull 6 pont
3. Dél-Pesti Suttyók 1 pont
4. Kárpátalja 1 pont
Black Team – Olympic Red Bull 1 – 0
Dél-Pesti Suttyók – Kárpátalja 5 – 5
Black Team – Dél Pesti Suttyók 5 – 2
Olympic Red Bull – Kárpátalja 3 – 2
Black Team – Kárpátalja 8 – 3
Olympic Red Bull – Dél-Pesti Suttyók 3 – 2

 

Vigaszág
Kárpátalja – Homerton FC 0 – 6
Dél-Pesti Suttyók – Honvéd CFC 5 – 2

 

Negyeddöntő
Black Team – Fourza 3 – 2
Szőr(ny) Rt. – Homerton FC 3 – 1
Kabaré – Olympic Red Bull 2 – 4
Nekünk Mindegy – Dél-Pesti Suttyók 7 – 3

 

Elődöntő
Black Team – Szőr(ny) Rt. 0 – 1
Olympic Red Bull – Nekünk Mindegy 0 – 5

 

Bronzmérkőzés
Black Team – Olympic Red Bull 1 – 0
Döntő
Szőr(ny) Rt – Nekünk Mindegy 3 – 3

(b.u. 3-2)