fbpx

X. Last Minute Kupa

Első dobogó – első győzelem!

Tizedik alkalommal, közel egy év után ismét megrendeztük Last Minute Kupa sorozatunk következő állomását! Mint az elmúlt 5 évben, most is az elnevezés a tematika a kedvezményesebb árú nevezési díjakat takarta, mellyel korosztálytól függetlenül most minden résztvevő élhetett. A 11 csapat egy hatfős és egy ötfős csoportba sorolódott, melyekből 4-4 továbbjutó kerülhetett az egyenes kiesésbe!

Az A13 harmadszor szerepel tornáinkon és talán ezzel a kerettel pedig először, mégis egy vereséggel és öt győzelemmel megnyerte az A csoportot! Mögöttük egy ponttal kevesebbel második a Malév, akik hiába győzték le az elsőt nagy arányban, két döntetlent is összeszedtek a harmadik FC Dinamo Partizánok és a végül csak a kieső helyet érő ötödik Olympic Red Bull ellen. Utóbbiak is hektikus formában voltak ezen a napon, az egyetlen győzelmüket is a felettük végző harmadiktól szerezték de kikaptak a szintén kieső Kabarétól és a még negyedikként így továbbjutó újonc Murder Bremen-től is!

A B csoportot esélyeshez méltóan hibátlanul teljesítette a Nekünk Mindegy, csak tőlük kikapva második a Tesók. Két győzelemmel harmadik az újonc, jó erőkből álló Kispályások, míg a még továbbjutó negyedik helyet a kissé más kerettel érkező Hungarokatalánok szerezték meg. Nem is ki meglepetésre nulla ponttal búcsúzott a szimpatikus, rutinosan futballozó BŐRbarátok csapata, akik az előző, Farsangi tornánkon még bronzmeccset játszottak, ráadásul a csoportban ők szorongatták meg a Nekünk Mindegyet is legjobban, de mindezek ellenére úgy tűnik ez nem az ő napjuk volt.

A negyeddöntők legkiélezettebb meccsén a Hungarokatalánokat 1 góllal felülmúlva búcsúztatta az A13. A Malév úgy tűnt felébredt a torna közepe felé és a negyeddöntőben is magabiztosan hozták a cageball rutint a Kispályások ellenében. A Nekünk Mindegy ellen jó meccset játszott Murder Bremen, első szereplésükként egyáltalán nincs szégyenkeznivalójuk, a kiesés ellenére. A legnagyobb meglepetést az FC Dinamo Partizánok szállította, akik sokáig hátrányban játszottak a nagy múltú Tesók ellen, ám néhány jó kontrát vezetve képesek voltak fordítani és az utolsó percben 1 góllal nyerni is! Az elődöntőben is folytatták jó formájukat, a képzettebb, technikásabban játszó A13 összesen 1-0-ra tudott győzni ellenük, ezzel bronzmérkőzésre ítélni Nagy Petiéket. A Nekünk Mindegy pedig nagy különbséggel darálta le a Malévot, Ábrahám Gáborék fogtak már ki ennél szebb napot is a játékra, így nekik is maradt a harmadik hely lehetősége.

Azon a meccsen pedig kijött az osztály különbség (Budapest Liga I. és II. osztályában szereplő csapatok révén), a Malév magabiztosan nyert és állt fel ezzel a képzeletbeli dobogó legalsó fokára, ám az FC Dinamonak sincs oka búslakodni, hiszen a Cageball Sectorban már harmadszor kerülnek érem közelbe. A döntőre az A13 pedig felszívta magát, remekül tartották védelmüket, a Nekünk Mindegy híres szerencséje pedig ezúttal nem jött: Miután két hibából 2 gólt kaptak, az utolsó pár percben körbe lőtték a kaput és környékét, de Kobolák Gergőék kitartottak és végül rendes játékidőben megnyerték a döntőt a legendás cageball csapat ellen! Így eléggé indokoltan a torna labdarúgója különdíjat is csapatuk egyik kiemelkedő játékosának, Kobolák Márkónak ítéltük oda. Nos így a 4x-es Last Minute Kupa győztes Nekünk Mindegy, 3x-os Chicago, 1x-es KE-KI Duna SK (akkoriban még Ötkert FC) és Zéró (manapság Black Team) csapatai mellé új győztes neve került fel a 10. ilyen rendezvényen.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, a remek, jó hangulatú és színvonalas tornát, a győzteseknek pedig gratulálunk! MÁRCIUS 15-én pedig mindenkit várunk a tavasz legnagyobb cageball seregszemléjére!

VERSENYKIÍRÁSÉRT KATTINTS IDE!

 

TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!

 

Fent vagy INSTAGRAMON?

Nézd meg a tornáról készült remek story összefoglalót ▶️ ITT! ◀️

 

EREDMÉNYEK:

A csoport 
1. A13 12 pont
2. Malév 11 pont
3. FC Dinamo Partizánok 7 pont
4. Murder Bremen 6 pont
5. Olympic Red Bull 4 pont
6. Kabaré 3 pont
FC Dinamo Partizánok – Kabaré 3-2
Malév – Murder Bremen 4-2
Olympic Red Bull – A13 3-5
FC Dinamo Partizánok – Malév 0-0
Kabaré – Olympic Red Bull 5-3
Murder Bremen – A13 2-3
FC Dinamo Partizánok – Murder Bremen 5-2
Olympic Red Bull – Malév 3-3
Kabaré – A13 2-5
FC Dinamo P. – Olympic Red Bull 2-4
Kabaré – Murder Bremen 1-5
Malév – A13 7-3
FC Dinamo Partizánok – A13 2-5
Kabaré – Malév 2-12
Murder Bremen – Olympic Red Bull 4-2

 

B csoport 
1.Nekünk Mindegy 12 pont
2.Tesók 9 pont
3.Kispályások 6 pont
4.Hungarokatalánok 3 pont
5. BŐRbarát 0 pont
Tesók – BŐRbarát 6-2
Hungarokatalánok – Kispályások 2-5
Nekünk Mindegy – Tesók 7-5
BŐRbarát – Hungarokatalánok 2-5
Tesók – Kispályások 8-5
BŐRbarát – Nekünk Mindegy 3-4
Tesók – Hungarokatalánok 4-2
Kispályások – Nekünk Mindegy 1-3
BŐRbarát – Kispályások 4-8
Hungarokatalánok – Nekünk Mindegy 2-11

 

Negyeddöntő
Nekünk Mindegy – Murder Bremen 3-1
Malév – Kispályások 5-2
A13 – Hungarokatalánok 2-1
Tesók – FC Dinamo Partizánok 4-5

 

Elődöntő
Nekünk Mindegy – Malév 8-1
A13 – FC Dinamo Partizánok 1-0

 

Bronzmérkőzés
Malév – FC Dinamo Partizánok 4-2

 

Döntő
Nekünk Mindegy – A13 1-2