fbpx

MÁRCIUS 15 ÜNNEPI TORNA 2020

Nemzeti Ünnepünkön az „utolsó torna”…

Március 15-én már évek óta minden esztendőben rendezünk tornát, ezáltal tisztelegve sporttal az 1848-as Nemzeti hősökre, ám ezúttal egy kicsit más volt minden… A Covid-19, ismertebb nevén koronavírus megbetegedés okozta világjárvány hazánkat és annak amatőr sportéletét is hamar elérte, a tornát megelőző napokban pedig már a Magyar Kormány is elrendelte a rendezvények résztvevőinek számbeli korlátozását. Így mi is korlátozásokat vezettünk be, max. 15 csapat nevezhetett és mindenkit kértünk, hogy barátnőket, szurkolókat ezúttal ne hozzanak. A tornára végül a 15 nevezőből 13-man tudtak megjelenni, akik 2 db négyfős és 1 db ötfős csoportokba lettek besorsolva. A lebonyolítás pikantériáját az ezután következő vigaszág nyújtotta, hiszen csak a 3 csoportelsőnek volt biztos helye a negyeddöntőkben, a maradék 10 csapatra még egy mérkőzés várt, hogy eldöntsék a továbbjutók sorsát.

Az ‘A’ csoportba kerültek öten, közülük pedig a Chicago Junior lett az első, ráadásul egyedüliként pontveszteség nélkül a mezőnyben. Csak tőlük vereséget szenvedve második a céges bajnokságból ismert Sankó-Ép, harmadik pedig a mindig más néven induló, ezúttal Csak a Löpa srácai. A Cageball Warriors A jelű csapatának nem sikerült túl jól a csoportkör, csak a Darabszámot tudták felülmúlni.  A Richteres srácoknak ezúttal volt egy ikercsapatuk is „A Látszat Csal” jópofa elnevezéssel, akik szintén 0 ponttal zártak a ‘B’ csoportban, ám a szimpatikus csapat kedvét ez sosem szegi, hiszen a mozgás öröméért is lehet egy jót focizni! A ‘B’-ben a harmadik helyre a Cageball Warriors ‘B’ csapata ért oda, viszont nem akárhogyan: A Szőr(ny)RT. elleni szoros mérkőzésükön csúnya bokasérülést szenvedett egyik játékosuk, Szívós János (innen is jobbulást Jani!) így az utolsó csoportmeccsre már csak ketten maradtak A Látszat Csal ellen, viszont azt a meccset pedig 3 a 2 elleni felállásban is megnyerték, így mégsem távoztak pont nélkül. A csoport elsősége pedig a Hungarokatalánok és Szőr(ny)RT. között dőlt el, nem túlzás állítani, hogy egy hajszálon: Előbbiek bravúros döntetlent harcoltak ki a Budapest Liga I. Osztály élmenő csapata ellen, a gólkülönbségeik is megegyeztek, így csak a több rúgott gól döntötte el a ‘katalánok’ előnyét, így az esélyesebb ‘szörnyek’ mehettek vigaszágra. A ‘C’ kvartettet többen emlegették halálcsoportnak is, ott egyedüli újonc a Trio csapata volt, akiknek most nem kedvezett a sorsolás, 0 ponttal zártak. Harmadik az A13 lett, akik egy szoros meccsen kaptak csak ki a csoportgyőztes Chicago-tól. A Tesók pedig csoport másodikként zártak 5 ponttal, de mindkét X-es meccsükön sajnos sportszerűtlen jelenetek zajlottak le, így többszöri vétségek és figyelmeztetés után kizárásra kerültek a tornáról. (a CBSZ fegyelmi határozata ITT olvasható.) Kár érte, pedig akár éremért is küzdhettek volna a későbbiekben, esélyeik alapján.


A vigaszág 5 mérkőzéséből sajnos összesen 2 került megrendezésre: A Darabszám az előbb említett kizárás miatt került erőnyerő pozícióba, a Cageball Warriors ‘B’  2 játékosa pedig már nem vállalta a további küzdelmeket, így a Csak a Löpa is játék nélkül került negyeddöntőbe. A Sankó-Ép szintén, mert a Trio fiataljai feladták a csoportmeccsek után, vagy nem értették a lebonyolítási rendszert, mindenesetre idő előtt távoztak. Az A13 simán jutott tovább a ‘A Látszat Csal’ csapata ellen, nem úgy a Szőr(ny)RT., akik viszont belefutottak egy nem várt vereségbe a Cageball Warriors A ellen, így az épphogy csak csoportmásodik csapatot elbúcsúztatta az ‘A’ csoport negyedike.   


A negyeddöntők viszonylag kevés izgalmat hoztak, ám a Cageball Warriors A ott folytatta, ahol a vigaszágnál abbahagyta és a szintén esélyesebbnek gondolt Sankó-Ép-et is hazaküldte, kapott gól nélkül! A két Chicago sima győzelmekkel ment tovább, ahogyan az A13 is, a kissé elfáradt Hungarokatalánok nem bírt Kobolákékkal. Az elődöntőben egy színvonalas és izgalmas meccsen győzte le az A13 a Fahmy Ahmeddel felvértezett Chicago Juniort, a másik ágon viszont a rutinosabb Chicago magabiztosan nyert a Cageball Warriors A ellenében.

A bronz mérkőzés egyértelmű Chicago Junior győzelmet hozott, ám a csere nélkül felálló Cageball Warriors A minden dicséretet megérdemel így is küzdőszellemük miatt, különösen kiemelve a még csak 14 éves Garai Gergő teljesítményét! A döntő végig kiélezett volt, amit remekül tükrözött a végeredmény döntetlene is, így a torna egyetlen büntetőpárbaja következett, amit az A13 csapata tudott jobban értékesíteni négy kör után három találattal. Ugyan a Chicago-nak így ismét ‘csak’ a 2.  hely jutott, viszont az újdonságként bevezetett 2020-as kupa ranglistán ez már a harmadik ezüstjük, amivel vezetik is! A Torna legjobbjának pedig a végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Rékási Tamást választottuk, a győztes csapatból!

Színvonalas, izgalmas tornával nyitottuk meg a tavaszi szezont (és könnyen lehet, hogy zártuk is), így mindig is egy keserédes emlék marad a címben is utalt járványhelyzet előtti utolsó rendezvényünk. Reméljük jól éreztétek magatokat, mindenki lehetőségéhez mérten igyekezzen formába maradni, edzünk otthon, maradjunk egészségesek, éljük minél hamarabb túl ezt a borzalmas időszakot, hogy újra együtt hódolhassunk kedvenc sportunknak, a labdarúgásnak! Ráadásul nem akármilyen nyár és ősz vár ránk cageball fronton, terveink szerint… 🙂 Vigyázzatok magatokra!



TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!



Ha fent vagy INSTAGRAMON, nézd meg az összefoglaló storyt és remek videóit is,

 ▶ IDE KATTINTVA! ◀



EREDMÉNYEK:

A CSOPORT

Chicago Junior 12 pont
Sankó-Ép 9 pont
Csak a Löpa 6 pont
Cageball Warriors A 3 pont
Darabszám 0 pont
Cageball Warriors A – Csak a Löpa 2-3
Darabszám – Sankó-Ép 0-4
Cageball Warriors A – Chicago Junior 2-5
Csak a Löpa – Darabszám 5-3
Cageball Warriors A – Sankó-Ép 2-4
Chicago Junior – Csak a Löpa 4-2
Cageball Warriors A – Darabszám 7-1
Sankó-Ép – Chicago Junior 0-6
Csak a Löpa – Sankó-Ép 4-5
Darabszám – Chicago Junior 1-6

B CSOPORT

Hungarokatalánok  | GK.: +10 ; RG.: 16 7 pont
Szőr(ny)RT.  | GK.: +10 ; RG.: 13 7 pont
Cageball Warriors B 3 opnt
A Látszat Csal 0 pont
Cageball Warriors B – Hungarokatalánok 4-7
A Látszat Csal – Szőr(ny)RT. 0-9
Hungarokatalánok – A Látszat Csal 8-1
Cageball Warriors B – Szőr(ny)RT. 2-3
A Látszat Csal – Cageball Warriors B 4-5
Hungarokatalánok – Szőr(ny)RT. 1-1

C CSOPORT

Chicago 7 pont
Tesók – kizárva 5 pont
A13 4 pont
Trio 0 pont
Trio – Tesók 1-5
Chicago – A13 3-2
Tesók – A13 2-2
Trio – Chicago 0-11
A13 – Trio 11-0
Chicago – Tesók 4-4
Vigaszág:
Darabszám – Tesók 6-0 j.n.
A Látszat Csal – A13 1-9
Csak a Löpa – Cageball Warriors B 6-0 j.n.
Sankó-Ép – Trio 6-0 j.n.
Szőr(ny)RT. – Cageball Warriors A 3-4
Negyeddöntők:
Chicago Jr – Darabszám 7-1
Hungarokatalánok – A13 1-5
Chicago –  Csak a Löpa 6-0
Sankó-Ép – Cageball Warriors A 0-2
Elődöntők:
Chicago – Cageball Warriors A 4-1
Chicago Jr. – A13 3-4
Bronzmeccs:
Cageball Warriors A – Chicago Jr. 2-6
Döntő:
A13 – Chicago 2-2 ; bü.: 3-2