Köszönjük Zoli!
Az idei Újévi Cageball Emléktorna egyszerre szólt a versengésről, a közösségről és az emlékezésről. A 22 benevezett csapatot két ötfős és három négyfős csoportba soroltuk. A csoportok első és második helyezettjei, valamint az ötfős csoportok harmadikjai automatikusan a nyolcaddöntőbe jutottak, a két ötödik helyezett kiesett, a fennmaradó nyolc csapat pedig egy vigaszági körön keresztül még harcban maradhatott a legjobb 16 közé jutásért.
Az A csoportban már az első fordulóktól érezhető volt, hogy a Hungarokatalánok és a Sűrű Bocsok kiemelkednek a mezőnyből. Mindkét csapat 9 ponttal zárt, így ott egymás elleni eredményük döntött a fenti sorrendben. Mögöttük az L és Barátai és Brigád FC gyűjtött szintén egyaránt 6 pontot, utóbbiak ráaadásul a csoportgyőztest múlták felül, mégis csak a negyedik hely lett az övék, így várt rájuk a vigaszág. A TVE pont nélkül fejezte be a tornát, és búcsúzni kényszerült.
A B csoportban hasonló forgatókönyv rajzolódott ki: a szintén pörgős fiatalokból álló Futómű és a rutinos Borsodiensis 9–9 ponttal vívta ki a biztos továbbjutást ebben a sorrendben. A Papírforma és a Wayet Service 6-6 ponttal a középmezőnyben végzett, ám utóbbiak kapott gól nélkül küldték pontazonos ellenfelüket vigaszágra az A csoport negyedikje ellen. Az Esetlenek ezúttal nem találták meg a ritmust, így pont nélkül zártak.
A négyfős C csoportban a Lacáék trió hibátlan mérleggel nyerték meg a csoportot. Nem kis meglepetésre az eddig csak a hétfői II. Osztályunk alsó-házaiban megtalálható AS Kóma 6 ponttal követte őket, legyőzve többek között az előző szezon I. Osztály ezüstérmes Fogdmegasöröm együttesét – Ebből is látszik egy 12 perces kupa meccsen bármi megtörténhet! A lelkes Pannások alakulata számára a vigaszág maradt az egyetlen menekülőút pontok híján.
A D csoportban a Cicimacik végig kontroll alatt tartották a mérkőzéseiket, és 9 ponttal végeztek az élen. A Cageball Warriors stabil teljesítménnyel lett második, a Szesz Fabregas pedig a RAFC ifi csapata ellen tudta egy izgalmas 1-0-s találkozón megszerezni a csoport harmadik helyét.
Az E kvartettet nevezték ezúttal halálcsoportnak: Az Úriemberek 7 ponttal csípték el az első helyet, döntetlent játszva az előző torna győztes Kispesttel, akik 5 ponttal így is megszerezték a csoportmásodik, egyenesági pozíciót, ugyanis összehoztak még egy X-et a Roli és barátai ellenében, akiknek több babér már nem is termett, pedig a keretet I. osztályú bajnokságunk Smakkjából mindenki jól ismerheti. Meglepetésre őket győzte le az elsőbálos Sportimádók, akik 3 ponttal mehettek a papíron könnyebb ellenfél ellen a vigaszágon.
A vigaszági körben négy párharc döntött arról, kik csatlakozhatnak a nyolcaddöntő mezőnyéhez. A Papírforma egy szoros mérkőzésen ejtette ki a Brigád FC-t, a Fogdmegasöröm magabiztosan múlta felül a RAFC csapatát, a Roli és barátai legyőzte a Szesz Fabregast, míg a Sportimádók fölényes győzelemmel léptek tovább a Pannások ellen. Ezek a meccsek már előrevetítették, hogy a kieséses szakaszban nem lesz könnyű mérkőzés.
A nyolcaddöntő első körében a Hungarokatlánok 4–0-s győzelemmel léptek túl a Fogdmegasöröm csapatán, míg az Úriemberek 6–3-ra verték L és Barátait. A rutinosok találkozóján Borsodiensis 8–2-re győzte le az AS Kómát, a Cicimacik pedig magabiztosan búcsúztatták a Sportimádókat. Roli és barátai magukra találtak és 3–0-ra legyőzték a Futómű együttesét, míg a Sűrű Bocsok – Wayet Service párharc döntetlen után 1v1 büntetőkkel dőlt el, ahol a Bocsok tudtak viszonylag hamar gólt értékesíteni. Szintén büntetők döntöttek a Cageball Warriors – Kispest mérkőzésen, ahol végül a Kispest örülhetett. A Lacáék eközben nagy különbséggel ejtették ki a Papírformát. 
A negyeddöntőkben a Hungarokatlánok – Úriemberek mérkőzés döntetlenre végződött, a hosszú büntetőpárbaj azonban előbbiek javára dőlt el, Hejduk István bombájával. A Roli és barátai 3–0-ra múlták felül a Sűrű Bocsokat, a Cicimacik a Borsodiensist, míg a Lacáék szoros meccsen a Kispestet búcsúztatták.
Az elődöntőkben a Cicimacik már egyértelmű fölényt mutattak, és 4–0-ra legyőzték a Hungarokatlánokat, a másik ágon Lacáék tartották a bombaformát és 5–3-ra nyertek Roli és barátai ellen, így kialakult a döntő párosítása. Így a bronzmérkőzésen Roli és barátai a Hungarokatlánokkal csaptak össze: A rendes játékidő 1–1-re végződött, az 1v1 büntetőpárbaj pedig rekordhosszúságúra sikerült, senki sem tudta berúgni, azonban a névadó Márkus Roli a barátai helyett a ‘tizenvalahanyadik’ körben betalált végül, megszerezve a harmadik helyet.
A döntőben kiélezett, nagy iramú, taktikus mérkőzést játszottak a felek, ahol végül egy góllal a Cicimacik 2–1-re nyertek, és nagy küzdés után megérdemelten emelhették magasba az Újévi Cageball Emléktorna serlegét, pláne annak fényében, hogy nem a megszokott kerettel álltak fel. Ha az egész napos teljesítményt nézzük, Lacáék ugyanennyire megérdemelték volna a végső sikert, nüanszok döntöttek ezúttal! A Torna labdarúgójának a temérdek gólt szerző, végig harcos Bottlik Ádámot választottuk.

Az idei esemény különleges jelentőséggel bírt, hiszen egyúttal megemlékeztünk a Sűrű Bocsok csapatkapitányáról, Halmai Zoltánról, aki több mint egy évtizeden át meghatározó alakja volt a hétfői cageball-bajnokságoknak, humora, karaktere és jelenléte örök emlék marad sokunknak. Köszönjük, hogy ennyien velünk sportoltatok ezen a hétvégén, gratulálunk a helyezetteknek és várunk mindenkit FEBRUÁR 15-én, a következő Farsang Kupa megmérettetésünkön!
Eredmények:
| A CSOPORT | Pontok: | Össz.: | Hely: | |
| A1 | Sűrű Bocsok | 3,0,3,3 | 9 pont | II. |
| A2 | L és Barátai | 3,3,0,0 | 6 pont | III. |
| A3 | Brigád FC | 3,0,0,3 | 6 pont | IV. |
| A4 | Hungarokatalánok | 0,3,3,3 | 9 pont | I. |
| A5 | TVE | 0,0,0,0 | 0 pont | V. |
| A csoport ötödik nem jut tovább a nyolcaddöntőbe. | ||||
| Eredmények: | ||||
| A3 – A4 | Brigád FC – Hungarokatalánok | 6-4 | ||
| A5 – A1 | TVE – Sűrű Bocsok | 3-7 | ||
| A2 – A3 | L és Barátai – Brigád FC | 3-0 | ||
| A1 – A4 | Sűrű Bocsok – Hungarokatalánok | 3-8 | ||
| A5 – A2 | TVE – L és Barátai | 1-7 | ||
| A3 – A1 | Brigád FC – Sűrű Bocsok | 6-9 | ||
| A4 – A5 | Hungarokatalánok – TVE | 8-1 | ||
| A1 – A2 | Sűrű Bocsok – L és Barátai | 8-2 | ||
| A3 – A5 | Brigád FC -TVE | 5-2 | ||
| A2 – A4 | L és Barátai – Hungarokatalánok | 1-8 | ||
| B CSOPORT | Pontok: | Össz.: | Hely: | |
| B1 | Papírforma | 0,0,3,3 | 6 pont | IV. |
| B2 | Futómű | 3,3,0,3 | 9 pont | I. |
| B3 | Esetlenek | 0,0,0,0 | 0 pont | V. |
| B4 | Borsodiensis | 3,3,3,0 | 9 pont | II. |
| B5 | Wayet Service | 3,0,0,3 | 6 pont | III. |
| A csoport ötödik nem jut tovább a nyolcaddöntőbe. | ||||
| Eredmények: | ||||
| B3 – B4 | Esetlenek – Borsodiensis | 2-6 | ||
| B5 – B1 | Wayet Service – Papírforma | 3-0 | ||
| B2 – B3 | Futómű – Esetlenek | 7-1 | ||
| B1 – B4 | Papírforma – Borsodiensis | 2-5 | ||
| B5 – B2 | Wayet Service – Futómű | 0-1 | ||
| B3 – B1 | Esetlenek – Papírforma | 2-7 | ||
| B4 – B5 | Borsodiensis – Wayet Service | 10-4 | ||
| B1 – B2 | Papírforma – Futómű | 8-3 | ||
| B3 – B5 | Esetlenek – Wayet Service | 2-9 | ||
| B2 – B4 | Futómű – Borsodiensis | 4-3 | ||
| C CSOPORT | Pontok: | Össz.: | Hely: | |
| C1 | Fogdmegasöröm | 0,3,0 | 3 pont | III. |
| C2 | AS Kóma | 3,0,3 | 6 pont | II. |
| C3 | Pannások | 0,0,0 | 0 pont | IV. |
| C4 | Lacáék | 3,3,3 | 9 pont | I. |
| A csoport ötödik nem jut tovább a nyolcaddöntőbe. | ||||
| Eredmények: | ||||
| C1 – C2 | Fogdmegasöröm – AS Kóma | 1-2 | ||
| C3 – C4 | Pannások – Lacáék | 2-7 | ||
| C3 – C1 | Pannások – Fogdmegasöröm | 0-3 | ||
| C4 – C2 | Lacáék – AS Kóma | 4-1 | ||
| C1 – C4 | Fogdmegasöröm – Lacáék | 1-5 | ||
| C2 – C3 | AS Kóma – Pannások | 6-0 | ||
| D CSOPORT | Pontok: | Össz.: | Hely: | |
| D1 | Szesz Fabregas | 0,0,3 | 3 pont | III. |
| D2 | Cageball Warriors | 3,3,0 | 6 pont | II. |
| D3 | Cicimacik | 3,3,3 | 9 pont | I. |
| D4 | RAFC | 0,0,0 | 0 pont | IV. |
| Eredmények: | ||||
| D1 – D2 | Szesz Fabregas – C. Warriors | 1-8 | ||
| D3 – D4 | Cicimacik – RAFC | 3-1 | ||
| D3 – D1 | Cicimacik – Szesz Fabregas | 5-2 | ||
| D4 – D2 | RAFC – C. Warriors | 2-7 | ||
| D1 – D4 | Szesz Fabregas – RAFC | 1-0 | ||
| D2 – D3 | Cageball Warriors – Cicimacik | 2-4 | ||
| E CSOPORT | Pontok: | Össz.: | Hely: | |
| E1 | Sportimádók | 0,3,0 | 3 pont | III. |
| E2 | Kispest | 3,1,1 | 5 pont | II. |
| E3 | Roli és barátai | 0,0,1 | 1 pont | IV. |
| E4 | Úriemberek | 3,1,3 | 7 pont | I. |
| Eredmények: | ||||
| E1 – E2 | Sportimádók – Kispest | 2-5 | ||
| E3 – E4 | Roli és barátai – Úriemberek | 2-5 | ||
| E3 – E1 | Roli és barátai – Sportimádók | 4-5 | ||
| E4 – E2 | Úriemberek – Kispest | 2-2 | ||
| E1 – E4 | Sportimádók – Úriemberek | 2-5 | ||
| E2 – E3 | Kispest – Roli és barátai | 3-3 | ||
| VIGASZÁG: | ||||
| AIV – BIV | Brigád FC – Papírforma | 3-4 | ||
| CIII – DIV | Fogdmegasöröm – RAFC | 3-1 | ||
| DIII – EIV | Szesz Fabregas – Roli és barátja | 1-4 | ||
| EIII – CIV | Sportimádók – Pannások | 8-2 | ||
| Nyolcaddöntők: | ||||
| AI – V2 | Hungarokatalánok – Fogdmegasöröm | 4-0 | ||
| EI – AIII | Úriemberek- L és barátai | 6-3 | ||
| BII – CII | Borsodiensis – AS Kóma | 8-2 | ||
| DI – V4 | Cicimacik – Sportimádók | 5-2 | ||
| BI – V3 | Futómű – Roli és barátai | 0-3 | ||
| AII – BIII | Sűrű Bocsok – Wayet Service | 2-2; bü.: 1-0 | ||
| DII – EII | Cageball Warriors – Kispest | 1-1; bü.: 0-1 | ||
| CI – V1 | Lacáék – Papírforma | 8-1 | ||
| Negyeddöntők: | ||||
| Pálya 1 | Hungarokatalánok – Úriemberek | 2-2; bü.: 1-0 | ||
| Pálya 3 | Roli és barátai – Sűrű Bocsok | 3-0 | ||
| Pálya 1 | Borsodiensis – Cicimacik | 2-6 | ||
| Pálya 3 | Kispest – Lacáék | 3-4 | ||
| Elődöntők: | ||||
| Pálya 1 | Hungarokatalánok – Cicimacik | 0-4 | ||
| Pálya 3 | Roli és barátai – Lacáék | 3-5 | ||
| Bronzmeccs: | ||||
| Pálya 3 | Hungarokatalánok – Rolil és barátai | 1-1; bü.: 0-1 | ||
| Döntő: | ||||
| Pálya 1 | Cicimacik – Lacáék | 2-1 | ||


