Újra „Chicagóba” került a kupa
A Cageball Szövetség ezúttal a Kőbányai Cageball Centerben rendezett Last Minute Kupát. Különlegessége, hogy ez a legolcsóbb nevezési díjú ketrecfoci torna az országban, melyre most hat csapat nevezett be.
A mezőny igen erősnek bizonyult, hiszen három tornákat nyert csapat: Zéró, Tesók, Chicago mellet a meglepetésekre mindig képes Gunners és a két jó fizikai felépítésű játékosokból álló Brenkó Tím és Fotelsztárok képviselték magukat.
A létszámból adódóan a csoportmeccseken mindenki játszott mindenkivel. Így minden mérkőzésnek jelentősége volt, mert csak a legjobb négy juthatott tovább, és az sem volt mindegy, hogy ki hányadik helyen kvalifikálja magát az elődöntőbe. Az eredményekből is kitűnik, hogy a mostanában csúcsformában játszó Chicago is hiába lett „csoportelső”, meg kellett izzadniuk minden meccsen. Tőlük szokatlanul kétszer is (Tesók, Gunners) pontot vesztettek. Második helyen a Tesók jutottak tovább, akik a már említett döntetlen mellett egy „Gunners-pofonba” szaladtak bele. Az alapszakasz harmadik a Zéró lett, negyedik a Fotelsztárok. A két kieső helyen, a bravúrokat bemutató Gunners mellett a Brenkó Tím végzett.
Az elődöntők sima eredményeket hoztak, ám a Tesók helyett a Zéró jutott tovább. A másik ágon nem volt kérdéses a Chicago győzelem.
A bronzmeccs sokáig emlékezetes marad, hiszen a Tesók ötgólos előnyt tékozlottak el, ám a mindent eldöntő találatot így is ők rúgták, és övék lett a III. hely. A döntőben a korábbinál is könnyebben nyertek a rózsaszín-feketék, így Kokoék újabb kupával gazdagodtak.
A Torna további képeiért kattints IDE!
VIDEÓ ITT!
A kupa eredményei:
| 1 | Chicago | 3 | 2 | 0 | 20-13 |
| 2 | Tesók | 3 | 1 | 1 | 26-20 |
| 3 | Zéró | 3 | 0 | 2 | 16-13 |
| 4 | Fotelsztárok | 2 | 0 | 3 | 11-19 |
| 5 | Gunners | 1 | 1 | 3 | 22-24 |
| 6 | Brenkó Tím | 1 | 0 | 4 | 14-20 |
| Fotelsztárok – Brenkó Tím | 2-1 |
| Chicago – Zéró | 4-1 |
| Gunners – Tesók | 8-3 |
| Chicago – Fotelsztárok | 4-1 |
| Tesók – Brenkó Tím | 6-4 |
| Zéró – Gunners | 6-3 |
| Tesók – Fotelsztárok | 7-1 |
| Gunners – Chicago | 3-3 |
| Zéró – Brenkó Tím | 4-0 |
| Fotelsztárok – Gunners | 6-4 |
| Tesók – Zéró | 5-2 |
| Chicago – Brenkó Tím | 4-3 |
| Zéró – Fotelsztárok | 3-1 |
| Brenkó Tím – Gunners | 6-4 |
| Tesók – Chicago | 5-5 |
| Elődöntők | |
| Chicago – Fotelsztárok | 5-2 |
| Zéró – Tesók | 6-2 |
| Bronzmeccs | |
| Tesók – Fotelsztárok | 6-5 |
| Döntő | |
| Chicago – Zéró | 5-1 |
