Az első cageball II. Osztály! 🙂
A Cageball Budapest Liga az Őszi ‘selejtező’ szezon Kelet, Közép és Nyugat csoportjai után, idén két osztályra tagolódott. Az előző bajnoki szezon után a gyengébben teljesítő csapatok a II. osztályba kaptak besorolást és az újonnan benevezett három csapattal kiegészülve 16-an kezdték meg a szezont. A tét nem volt kicsi, hiszen a három dobogós a következő, szeptemberben induló bajnokságban már az I. osztályban szerepelhet.
A kiegyenlítettebb bajnokság ellenére, sajnos akadt olyan csapat, akinek nem sikerült a pontszerzés.
Az Atletrico az előző szezonban ugyan kétszer is győztesen vonulhatott le a pályáról, ám most csak szoros vereségekre futotta az erejükből. Reméljük a rossz eredmények nem szegték kedvüket a folytatást illetően és továbbra is találkozunk a félig családi alakulattal. Az SnK FC 15. helye, annak is köszönhető, hogy megszerezték első győzelmüket a Cageball Budapest Liga már több mint féléve tartó történetében. Az SnK-t és az Atletricót is legyőzte, így 14. helyen végzett a BP. Gunners, ezzel az őszi csoport utolsó pozíciót megjavítva. Ha a pontszámokat nézzük, akkor egy nagyobb ugrás következik. Az Amazonos Fiúk 11 pontot gyűjtöttek össze, így a 13. hely az övék.
Az előző kiírásban épphogy az első osztályról lemaradó és az első céges bajnokságunkban is bronzérmet elérő FémAlk most nem szerepelt annyira jól. Négy győzelmük csak a 12. helyre jogosította fel őket. Az FC Dinamo Partizánok egyszer-kétszer megszorították az élmezőnybe tartozó csapatokat, de pontot nem tudtak ellenük szerezni. Ellenben a hátul végző csapatok ellen biztosan hozták a meccseket, és a 11. helyen zártak.
Ismét egy nagyobb „szakadékhoz” értünk a tabellán, hiszen a 11. és a 10. helyen végző Colosseum FC közt 8 pont a különbség. Az első szezonjukra benevező Colosseumban azért több volt a potenciál. Az elején az élmezőnytől is lelkesen szedték el a pontokat, ám a bajnokság végére egyre kevesebbszer hagyhatták el győztesen a pályát. Igaz, azt tegyük hozzá, hogy kétszer ugyanolyan összeállításban talán nem is szerepeltek. A Colosseummal azonos pontszámmal, ám az egymás elleni mérkőzésüket megnyerve 9. az Angels. Az előző szezonban még a hátsó régióban szerepe
lő Angels, a II. osztályra igazi középcsapattá vált. Az előbb említett két csapatot, egy ponttal előzi meg egy másik hétfői újonc alakulat, az Aréna Team. A 8. helyük valószínűleg lehetett volna előkelőbb is, mert a gólszerzésben kiemelkedtek. Olyannyira, hogy a legtöbb találat is az ő nevük mellett szerepel a tabellán, SŐT: gólkirályt is ők adják, rögtön mind a kettőt!! Ugyanis Lesti Balázs és Oláh Róbert „véletlenül” azonos gólszámmal, 104 találattal végeztek az utolsó meccsükön, ilyen még a sportág történetének férfi mezőnyében nem fordult elő, pláne csapattársaknál.
A szebb napokat is megélt Hálátlanoknak a 7. hely jutott. Nekik, csalódás lehetett ez a szezon, mert a dobogóra és így a feljutásra nagy esélyesként kezdhették meg a II. osztályt. Az első hat helyezett csapat a bajnokság közepe tájékán meglógott a mezőnytől, olyannyira, hogy a dobogó harmadik fokára még négy csapat is ácsingózott az utolsó fordulóban. Ezek a csapatok közül az utolsó körben viszont kettő is vereséget szenvedett, melyből az egyik a 31 ponttal záró Duna SK II. formáció.
A 256 szerzett góljuk remek teljesítmény, és ők voltak az egyetlen csapat, akik le tudták győzni az aranyérmest. Az 5. hely a Wundermannschaft csapatáé. Tíz fordulóig egyfolytában a dobogón álltak, ám a rangadókból nem jöttek ki jól, így elmaradt a feljutásuk. A 4. hely, tehát az éppen hogy nem feljutást érő pozíció a Kispest FC-é. Az éppen hogy pedig jó kifejezés, mert két percen múlott a feljutásuk. Az újonc csapat ugyanis egy fordulatos meccsen, a végén két balszerencsés góllal bukott három pontot és feljutást az E-sense ellen. A következő szezonban azonban az egyik legnagyobb esélyesként indulnak neki a bajnoki dobogónak.
Az utolsó fordulóban nyert, így az ölébe hullott a feljutás a Szudor-Műveknek, ám sokat is tettek azért, hogy így legyen. Erősen kezdték a szezont, sokáig vezették a tabellát, majd visszacsúsztak, de éppen a legjobb pillanatban kerültek vissza a dobog
óra, így szeptembertől a legjobbak között folytathatják a névadót egész szezonban nélkülöző Szudor-Művek. Az ezüstérmes az E-sense lett. A rutinos csapat abszolút megérdemelten, csupán két mérkőzést elbukva jutott fel az I. osztályba. A győztes pedig nem más, mint a MALÉV. Mondhatjuk azt, hogy a legtöbbet fejlődő és leglelkesebb csapat magabiztosan nyerte meg ezt a szezont. A megérdemelt sikerük annak is köszönhető még, hogy a könnyebb mérkőzéseket és a legtöbb nagy rangadójukat is magabiztosan hozták le, mindig teljes kerettel.
Köszönjük a részvételt mindenkinek, reméljük kivétel nélkül jól éreztétek magatokat az első cageball bajnokságban és találkozunk sokatokkal a Nyári Ligában, illetve ősszel az osztályrendszer folytatásában! Gratulálunk a dobogósoknak ( MALÉV, E-sense, Szudor-Művek), akik viszont kössék fel a gatyájukat , mert szeptembertől az I. osztályban várhatóan már nem lesz sétagalopp egy mérkőzés sem!
TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!
TABELLA:

GÓLLÖVŐ LISTA:
| II. osztály | |
| Név / Csapat | Gólok száma |
| Lesti Balázs (Arena Team) | 104 |
| Oláh Róbert (Arena Team) | 104 |
| Bezzegh Attila (Wundermanschaft) | 103 |
| Géczi Attila (Angels) | 91 |
| Szabó Ferenc Ákos (Hálátlanok) | 80 |
| Oláh Márk (Malév) | 75 |
| Megyeri Sándor (Szudor-Művek) | 69 |
| Várnai Béla (Atletrico) | 63 |
| Mohos Márk (Kispest FC) | 60 |
| Lájer István (E-Sense) | 58 |
| Barna László (Kispest FC) | 57 |
| Molnár Tamás (Wundermanschaft) | 57 |
| Kovács Péter (Dinamo Partizán) | 55 |
| Baranyi Péter (E-Sense) | 54 |
| Saári Zoltán (Angels) | 54 |
| Tamás Alex (Bp. Gunners) | 53 |
| Schrötter László (E-Sense) | 52 |
| Tóth Barna (Duna SK II.) | 52 |
| Selmeczy Döme (Duna SK II.) | 51 |
| Molnár Bertalan (Malév) | 49 |
| Dobos Sándor (Duna SK II.) | 44 |
| Hubai Martin (Szudor-Művek) | 42 |
| Ábrahám Gábor (Malév) | 39 |
| Jónás Richárd (Bp. Gunners) | 38 |
| Kecskés Zsolt (Hálátlanok) | 37 |
| Laki Zakariás (Amazonos Fiúk) | 37 |
| Varga Olivér (Dinamo Partizán) | 35 |
| Tóth Dániel (Kispest FC) | 33 |
| Szabó Viktor (Amazonos Fiúk) | 31 |
| Ahmad Khallam (Szudor-Művek) | 30 |
| Herczku András (FémAlk) | 30 |
| Király Géza (FémAlk) | 30 |
| Kecskeméti Sándor (Arena Team) | 29 |
| Radianov Ferenc (Szudor-Művek) | 29 |
| Nika Károly (Kispest FC) | 28 |
| Pohánka Zsolt (Hálátlanok) | 28 |
| Román Krisztián (Malév) | 28 |
| Szőke Pál (Hálátlanok) | 28 |
| Nagy Péter (Dinamo Partizán) | 27 |
| Kiss Dominik (SnK FC) | 26 |
| Demeter Kevin (SnK FC) | 24 |
| Szívós János (Amazonos Fiúk) | 24 |
| Firas Alas (Colosseum FC) | 23 |
| Molnár Dániel (Duna SK II.) | 23 |
| Bertalan Gergő (SnK FC) | 22 |
| Fekete Tamás (Dinamo Partizán) | 22 |
| Lehoczky Gábor (Colosseum FC) | 22 |
| Vida Krisztián (Duna SK II.) | 22 |
| Miklósvári Tamás (Szudor-Művek) | 21 |
| Tóth Zoltán (Colosseum FC) | 21 |
| Farkas Ádám (Angels) | 20 |
| Bajzát Attila (FémAlk) | 19 |
| Hajdú Zsolt (FémAlk) | 19 |
| Kertai Levente (Amazonos Fiúk) | 19 |
| Diamant Zsolt (Bp. Gunners) | 18 |
| Gugyerás Dániel (Wundermanschaft) | 18 |
| Heaton Thomas (SnK FC) | 18 |
| Iván Gábor (FémAlk) | 17 |
| Maár Zsombor (Atletrico) | 17 |
| Gáspár Dániel (SnK FC) | 16 |
| Takács László (Kispest FC) | 16 |
| Tóth Tibor (Wundermanschaft) | 16 |
| Kassai Miklós (Colosseum FC) | 15 |
| Réti Ákos (Dinamo Partizán) | 15 |
| Szabó Imre (SnK FC) | 15 |
| Szentirmai Zsolt (Malév) | 15 |
| Domaházi Gergő (Wundermanschaft) | 13 |
| Kaldenekker Márk (Bp. Gunners) | 13 |
| Kovács Máté (Duna SK II.) | 12 |
| Littomericzky László (Atletrico) | 12 |
| Sárkány Balázs (Colosseum FC) | 12 |
| Horváth Norbert (Arena Team) | 11 |
| Kreisz Ferenc (FémAlk) | 11 |
| Szabó Ádám (Hálátlanok) | 11 |
| Wenglarz Zoltán (Angels) | 11 |
| Sengel Tibor (Wundermanschaft) | 10 |
| Siket Gábor (Atletrico) | 10 |
| Váradi László (Szudor-Művek) | 10 |
| Aradi Áron (E-Sense) | 9 |
| Császár Dániel (Duna SK II.) | 9 |
| Cseh Péter (Amazonos Fiúk) | 9 |
| Krizsán Sándor (Colosseum FC) | 9 |
| Maár Norbert (Atletrico) | 9 |
| Veress Zsolt (FémAlk) | 9 |
| Zsiga László (Amazonos Fiúk) | 9 |
| Daruka Dominik (E-Sense) | 8 |
| Szépe Szilárd (Duna SK II.) | 8 |
| Szívós Balázs (Amazonos Fiúk) | 8 |
| Rácz József (Colosseum FC) | 7 |
| Zsédényi László (Atletrico) | 7 |
| Baksa Roland (Duna SK II.) | 6 |
| Hegedűs Gábor (Hálátlanok) | 6 |
| Pleva Ádám (E-Sense) | 6 |
| Tálas Benjamin (Angels) | 6 |
| Kis Dániel (Duna SK II.) | 5 |
| Mayer Gábor (Amazonos Fiúk) | 5 |
| Merczy Iván (Colosseum FC) | 5 |
| Muste Dániel (Angels) | 5 |
| Sima Marcell (SnK FC) | 5 |
| Berki Zsolt (Bp. Gunners) | 4 |
| Gombos Péter (FémAlk) | 4 |
| Hajdú Péter (Arena Team) | 4 |
| Papp Sándor (Kispest FC) | 4 |
| Tinelly Bálint (Duna SK II.) | 4 |
| Balogh Zsolt (FémAlk) | 3 |
| Czene Dávid (Hálátlanok) | 3 |
| Kertai Gyula (Amazonos Fiúk) | 3 |
| Kovács Krisztián (Hálátlanok) | 3 |
| Varga Paul (Colosseum FC) | 3 |
| Faragó Tamás (Angels) | 2 |
| Kazup András (Szudor-Művek) | 2 |
| Kerekes Ádám (Duna SK II.) | 2 |
| Kovács Olivér (SnK FC) | 2 |
| Nyerges Péter (Hálátlanok) | 2 |
| Rajna Benjamin (Arena Team) | 2 |
| Szabó Gábor (Angels) | 2 |
| Farkas László (Kispest FC) | 1 |
| Horváth Attila (Malév) | 1 |
| Kiss Péter (Angels) | 1 |
| Kocsis Balázs (Kispest FC) | 1 |
| Nagy Gábor (Colosseum FC) | 1 |
| Palotai Milán (SnK FC) | 1 |
EREDMÉNYEK:
1. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 01.08. 18.30 | Szőr(ny) RT. – Légió | 23-13 |
| 01.08. 19.15 | Chicago – Legalja | 17-6 |
| 01.08. 20.00 | UFC – FC Kóma | 7-8 |
| 01.08. 20.00 | Legjobbkocsma.hu – Piskóták | 7-7 |
| 01.08. 20.00 | Tesók – Kőbánya Orange | 13-17 |
| 01.08. 20.45 | KE-KI Duna SK – Duracel | 15-10 |
| 01.08. 21.30 | Sűrű Bocsok – Nekünk Mindegy | 10-20 |
| 1. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 01.08. 18.30 | FC Dinamo Partizánok – SnK FC | 20-7 |
| 01.08. 18.30. | FémAlk – MALÉV | 5-12 |
| 01.08. 19.15 | E-sense – Wundermannschaft | 11-18 |
| 01.08. 20.45 | Duna SK II. – Szudor-Művek | 9-18 |
| 01.08. 20.45 | BP. Gunners – Angels | 10-16 |
| 01.08. 20.45 | Atletrico – Aréna Team | |
| 01.08. 20.45 | Colosseum FC – Kispest FC | |
| 01.08. 21.30 | Amazonos Fiúk – Hálátlanok | 10-10 |
| | | ||
| | | ||
2. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 01.15. 18.30 | Tesók – Szőr(ny) RT. | 14-19 |
| 01.15. 19.15 | Legalja – Kőbánya Orange | 13-24 |
| 01.15. 19.15 | Piskóták – FC Kóma | 3-7 |
| 01.15. 20.00 | Chicago – Légió | 18-12 |
| 01.15. 20.45 | Duracel – UFC | 11-9 |
| 01.15. 20.45 | Nekünk Mindegy – Legjobbkocsma.hu | 17-8 |
| 01.15. 21.30 | Sűrű Bocsok – KE-KI Duna SK | 7-19 |
| 2. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 01.15. 18.30 | Atletrico – Angels | 7-13 |
| 01.15. 18.30 | Aréna Team – Kispest FC | 19-18 |
| 01.15. 19.15 | FémAlk – SnK FC | 17-11 |
| 01.15. 20.00 | Colosseum FC – Wundermannschaft | 5-14 |
| 01.15. 20.00 | Hálátlanok – FC Dinamo Partizánok | 13-11 |
| 01.15. 20.45 | BP. Gunners – Szudor-Művek | 4-22 |
| 01.15. 21.30 | Duna SK II. – MALÉV | 15-11 |
| 01.15. 21.30 | E-sense – Amazonos Fiúk | 23-10 |
| | | ||
| | | ||
3. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 01.22. 18.30 | Szőr(ny) RT. – FC Kóma | 10-8 |
| 01.22. 19.15 | Piskóták – Chicago | 6-25 |
| 01.22. 20.00 | Legalja – UFC | 11-11 |
| 01.22. 20.00 | Tesók – Nekünk Mindegy | 10-43 |
| 01.22. 20.45 | Légió – Kőbánya Orange | 16-21 |
| 01.22. 21.30 | Sűrű Bocsok – Duracell | 7-20 |
| 01.22. 21.30 | KE-KI Duna SK – Legjobbkocsma.hu | 12-16 |
| 3. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 01.22. 18.30 | FémAlk – Hálátlanok | 9-16 |
| 01.22. 18.30 | BP. Gunners – MALÉV | 14-25 |
| 01.22. 19.15 | Colosseum FC – Amozonos Fiúk | 7-6 |
| 01.22. 19.15 | Angels – Szudor-Művek | 9-19 |
| 01.22. 20.00 | Atletrico – Kispest FC | 13-23 |
| 01.22. 20.45 | Aréna Team – Wundermannschaft | 8-18 |
| 01.22. 20.45 | E-sense – FC Dinamo Partizánok | 12-7 |
| 01.22. 21.30 | Duna SK II. – SnK FC | 30-8 |
| | | ||
| | | ||
4. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 01.29. 18.30 | Sűrű Bocsok – FC Kóma | 10-9 |
| 01.29. 19.15 | Legalja – Légió | 23-10 |
| 01.29. 19.15 | Tesók – Piskóták | 17-15 |
| 01.29. 20.00 | Nekünk Mindegy – KE-KI Duna SK | 19-10 |
| 01.29. 20.45 | Kőbánya Orange – Duracell | 13-16 |
| 01.29. 20.45 | UFC – Chicago | 10-14 |
| 01.29. 21.30 | Legjobbkocsma.hu – Szőr(ny) RT. | 7-8 |
| 4. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 01.29. 18.30 | Atletrico – Szudor-Művek | 0-6 j.n. |
| 01.29. 18.30 | Angels – MALÉV | 14-17 |
| 01.29. 19.15 | Colosseum FC – FC Dinamo Partizánok | 16-9 |
| 01.29. 20.00 | Duna SK II. – Hálátlanok | 10-5 |
| 01.29. 20.00 | E-sense – FémAlk | 14-10 |
| 01.29. 20.45 | Kispest FC – Wundermannschaft | 15-11 |
| 01.29. 21.30 | BP. Gunners – SnK FC | 14-11 |
| 01.29. 21.30 | Aréna Team – Amazonos Fiúk | 10-22 |
| | | ||
| | | ||
5. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 02.05. 18.30 | Piskóták – Légió | 12-13 |
| 02.05. 19.15 | Legalja – FC Kóma | 11-9 |
| 02.05. 19.15 | Sűrű Bocsok – UFC | 7-16 |
| 02.05. 20.00 | Nekünk Mindegy – Duracell | 6-0 j.n. |
| 02.05. 20.45 | Kőbánya Orange – Legjobbkocsma.hu | 8-9 |
| 02.05. 20.45 | Tesók – KE-KI Duna SK | 16-33 |
| 02.05. 21.30 | Szőr(ny) RT. – Chicago | 6-4 |
| 5. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 02.05. 18.30 | Colosseum FC – FémAlk | 12-10 |
| 02.05. 18.30 | Aréna Team – FC Dinamo Partizánok | 18-11 |
| 02.05. 19.15 | Kispest FC – Amazonos Fiúk | 9-5 |
| 02.05. 20.00 | Szudor-Művek – MALÉV | 10-10 |
| 02.05. 20.00 | Atletrico – Wundermannschaft | 4-22 |
| 02.05. 20.45 | Duna SK II. – E.sense | 14-17 |
| 02.05. 21.30 | Angles – SnK FC | 22-10 |
| 02.05. 21.30 | BP. Gunners – Hálátlanok | 9-20 |
| | | ||
| | | ||
6. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 02.12. 18.30 | Sűrű Bocsok – Tesók | 20-14 |
| 02.12. 18.30 | Kőbánya Orange – FC Kóma | 13-11 |
| 02.12. 19.15 | Legalja – Szőr(ny) RT. | 5-12 |
| 02.12. 20.00 | Légió – Nekünk Mindegy | 10-23 |
| 02.12. 20.45 | Legjobbkocsma.hu – Duracell | 12-12 |
| 02.12. 21.30 | KE-KI Duna SK – Chicago | 9-12 |
| 02.12. 21.30 | UFC – Piskóták | 15-10 |
| 6. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 02.12. 18.30 | Aréna Team – FémAlk | 18-8 |
| 02.12. 19.15 | Kispest FC – FC Dinamo Partizán | 12-7 |
| 02.12. 19.15 | Amazonos Fiúk – Wundermannschaft | 9-16 |
| 02.12. 20.00 | Angels – Hálátlanok | 9-25 |
| 02.12. 20.00 | BP. Gunners – E-sense | 5-15 |
| 02.12. 20.45 | Szudor-Művek – SnK FC | 27-8 |
| 02.12. 20.45 | Atletrico – MALÉV | 2-15 |
| 02.12. 21.30 | Colosseum FC – Duna SK II. | 13-9 |
| | | ||
| | | ||
| 7. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 02.19. 18.30 | Kőbánya Orange – Szőr(ny) RT. | 13-16 |
| 02.19. 19.15 | UFC – Nekünk Mindegy | 0-6 j.n. |
| 02.19. 19.15 | Tesók – Chicago | 13-31 |
| 02.19. 20.00 | FC Kóma – Duracell | 14-7 |
| 02.19. 20.00 | KE-KI Duna SK – Legalja | 15-18 |
| 02.19. 20.45 | Sűrű Bocsok – Piskóták | 8-13 |
| 02.19. 21.30 | Legjobbkocsma.hu – Légió | 19-5 |
| 7. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 02.19. 18.30 | Atletrico – Amazonos Fiúk | 9-17 |
| 02.19. 18.30 | MALÉV – SnK FC | 22-7 |
| 02.19. 19.15 | Kispest FC – FémAlk | 16-11 |
| 02.19. 20.00 | Aréna Team – Duna SK II. | 8-19 |
| 02.19. 20.45 | BP. Gunners – Colosseum FC | 5-9 |
| 02.19. 20.45 | Angels – E-sense | 10-11 |
| 02.19. 21.30 | Wundermannschaft – FC Dinamo Partizánok 15-4 | |
| 02.19. 21.30 | Szudor-Művek – Hálátlanok | 13-7 |
| | | ||
| | | ||
| 8. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 02.26. 18.30 | Piskóták – Nekünk Mindegy | 13-15 |
| 02.26. 18.30 | FC Kóma – Légió | 21-8 |
| 02.26. 19.15 | Legalja – Tesók | 26-12 |
| 02.26. 20.00 | Duracell – Szőr(ny) RT. | 7-16 |
| 02.26. 20.45 | UFC – Legjobbkocsma.hu | 11-16 |
| 02.26. 21.30 | Kőbánya Orange – KE-KI Duna SK | 10-17 |
| 02.26. 21.30 | Sűrű Bocsok – Chicago | 4-21 |
| 8. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 02.26. 18.30 | Atletrico – SnK FC | 8-16 |
| 02.26. 19.15 | Wundermannschaft – FémAlk | 15-5 |
| 02.26. 19.15 | Angels – Colosseum FC | 11-7 |
| 02.26. 20.00 | Aréna Team – BP. Gunners | 31-10 |
| 02.26. 20.00 | MALÉV – Hálátlanok | 10-7 |
| 02.26. 20.45 | Amazonos Fiúk – FC Dinamo Partizánok | 8-8 |
| 02.26. 20.45 | Szudor-Művek – E-sense | 9-12 |
| 02.26. 21.30 | Kispest FC – Duna SK II. | 6-26 |
| | | ||
| | | ||
| 9. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 03.05. 18.30 | Sűrű Bocsok – Légió | 9-13 |
| 03.05. 18.30 | Nekünk Mindegy – Szőr(ny) RT. | – |
| 03.05. 20.00 | Kőbánya Orange – Chicago | 13-21 |
| 03.05. 20.00 | Duracel – Legalja | 9-7 |
| 03.05. 20.45 | KE-KI Duna SK – Piskóták | 4-12 |
| 03.05. 21.30 | Legjobbkocsma.hu – FC Kóma | 10-10 |
| 03.05. 21.30 | UFC – Tesók | 14-17 |
| 9. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 03.05. 18.30 | Snk FC – Hálátlanok | 6-22 |
| 03.05. 19.15 | Kispest FC – BP. Gunners | 14-6 |
| 03.05. 19.15 | Amazonos Fiúk – FémAlk | – |
| 03.05. 19.15 | Angels – Aréna Team | 8-15 |
| 03.05. 20.00 | FC Dinamo Partizánok – Atletrico | 15-12 |
| 03.05. 20.45 | Szudor-Művek – Colosseum FC | 12-2 |
| 03.05. 20.45 | Wundermannschaft – Duna SK II. | 12-12 |
| 03.05. 21.30 | MALÉV – E-sense | 11-8 |
| | | ||
| | | ||
| 10. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 03.12. 18.30 | Nekünk Mindegy – FC Kóma | 13-8 |
| 03.12. 19.15 | Sűrű Bocsok – Kőbánya Orange | 5-21 |
| 03.12. 19.15 | Chicago – Duracell | 20-10 |
| 03.12. 20.00 | Legalja – Legjobbkocsma.hu | 12-14 |
| 03.12. 20.00 | Légió – Tesók | 16-21 |
| 03.12. 20.45 | Szőr(ny) RT. – Piskóták | 12-6 |
| 03.12. 21.30 | KE-KI Duna SK – UFC | |
| 10. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 03.12. 18.30 | MALÉV – Colosseum FC | 16-10 |
| 03.12. 18.30 | Wundermannschaft – BP. Gunners | 23-5 |
| 03.12. 19.15 | Kispest FC – Angels | 17-13 |
| 03.12. 20.00 | FC Dinamo Partizán – FémAlk | 9-7 |
| 03.12. 20.45 | Atletrico – Hálátlanok | 11-18 |
| 03.12. 20.45 | Amazonos Fiúk – Duna SK II. | 11-21 |
| 03.12. 21.30 | SnK FC – E-sense | 0-6 j.n. |
| 03.12. 21.30 | Szudor-Művek – Aréna Team | 21-21 |
| | | ||
| | | ||
| 11. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 03.19. 18.30 | Chicago – FC Kóma | 7-6 |
| 03.19. 19.15 | Nekünk Mindegy – Legalja | 24-14 |
| 03.19. 19.15 | UFC – Légió | 11-8 |
| 03.19. 20.00 | KE-KI Duna SK – Szőr(ny) RT. | 8-13 |
| 03.19. 20.45 | Sűrű Bocsok – Legjobbkocsma.hu | 8-15 |
| 03.19. 20.45 | Piskóták – Kőbánya Orange | 15-20 |
| 03.19. 21.30 | Duracel – Tesók | 29-19 |
| 11. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 03.19. 18.30 | Atletrico – FémAlk | 12-17 |
| 03.19. 18.30 | SnK FC – Colosseum FC | 0-6 j.n. |
| 03.19. 19.15 | Aréna Team – MALÉV | 13-19 |
| 03.19. 20.00 | FC Dinamo Partizánok – Duna SK II. | 11-21 |
| 03.19. 20.00 | Amazonos Fiúk – BP. Gunners | 12-14 |
| 03.19. 20.45 | Hálátlanok – E-sense | 5-9 |
| 03.19. 21.30 | Angels – Wundermannschaft | 5-9 |
| 03.19. 21.30 | Szudor-Művek – Kispest FC | 10-21 |
| | | ||
| | | ||
| 12. forduló |
I. OSZTÁLY |
|
| 03.26. 18.30 | Nekünk Mindegy – Kőbánya Orange | 17-13 |
| 03.26. 19.15 | Sűrű Bocsok – Legalja | 12-12 |
| 03.26. 19.15 | Szőr(ny) RT. – UFC | 22-11 |
| 03.26. 20.00 | KE-KI Duna SK – Légió | 11-20 |
| 03.26. 20.45 | Duracel – Piskóták | 19-16 |
| 03.26. 20.45 | FC Kóma – Tesók | 11-12 |
| 03.26. 21.30 | Chicago – Legjobbkocsma.hu | 12-10 |
| 12. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 03.26. 18.30 | FC Dinamo Partizánok – BP. Gunners | 15-8 |
| 03.26. 18.30 | MALÉV – Kispest FC | 12-5 |
| 03.26. 19.15 | Hálátlanok – Colosseum FC | 15-5 |
| 03.26. 20.00 | FémAlk – Duna SK II | 12-17 |
| 03.26. 20.00 | Atletrico – E-sense | 8-19 |
| 03.26. 20.45 | Wundermannschaft – Szudor-Művek | 8-11 |
| 03.26. 21.30 | Amazonos Fiúk – Angels | 7-21 |
| 03.26. 21.30 | SnK FC – Aréna Team | 11-45 |
| | | ||
| | | ||
| 13. forduló |
PÓTFORDULÓ 1 |
|
| 04.09. 19.15 | Piskóták – UFC | 10-15 |
| 04.09. 19.15 | Szőr(ny)RT. – Chicago | 6-4 |
| 04.09. 20.00 | Legjobbkocsma.hu – KE-KI Duna SK | 16-12 |
| 04.09. 20.45 | Sűrű Bocsok – Duracell | 7-20 |
| 04.09. 20.45 | UFC – Szőr(ny) RT. | 11-22 |
| 13. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 04.09. 18.30 | MALÉV – Wundermannschaft | 16-8 |
| 04.09. 18.30 | FémAlk – BP. Gunners | 17-6 |
| 04.09. 18.30 | Aréna Team – Hálátlanok | |
| 04.09. 19.15 | SnK FC – Kispest FC | 13-27 |
| 04.09. 20.00 | Atletrico – Duna SK II. | 8-23 |
| 04.09. 20.00 | FC Dinamo Partizánok – Angels | 12-12 |
| 04.09. 20.45 | Amazonos Fiúk – Szudor-Művek | 9-13 |
| 04.09. 21.30 | E-sense – Colosseum FC | 9-8 |
| | | ||
| | | ||
| 14. forduló |
PÓTFORDULÓ 2 |
|
| 04.16. 19.15 | Colosseum FC – Kispest FC | 0-6 j.n. |
| 04.16. 19.15 | Atletrico – Aréna Team | 9-16 |
| 04.16. 20.00 | KE-KI Duna SK – UFC | 25-22 |
| 04.16. 20.00 | Amazonos Fiúk – FémAlk | 0-6 j.n. |
| 04.16. 21.30 | Szőr(ny) RT. – Nekünk Mindegy | 6-21 |
| 14. forduló | II. OSZTÁLY | |
| 04.16. 18.30 | FémAlk – Angels | 7-19 |
| 04.16. 18.30 | MALÉV – Amazonos Fiúk | 6-0 j.n. |
| 04.16. 18.30 | SnK FC – Wundermannschaft | 15-18 |
| 04.16. 19.15 | FC Dinamo Partizánok – Szudor-Művek | 8-9 |
| 04.16. 20.00 | Duna SK II. – BP. Gunners | 17-9 |
| 04.16. 20.45 | Atletrico – Colosseum FC | 8-10 |
| 04.16. 20.45 | E-sense – Aréna Team | 19-8 |
| 04.16. 20.45 | Kispest FC – Hálátlanok | 11-10 |
| | | ||
| 15. forduló |
I. OSZTÁLY – Utolsó forduló |
|
| 04.23. 19.15 | Kőbánya Orange – UFC | 10-14 |
| 04.23. 19.15 | Duracell – Légió | 15-12 |
| 04.23. 19.15 | Piskóták – Legalja | 15-9 |
| 04.23. 20.45 | FC Kóma – KE-KI Duna SK | 14-12 |
| 04.23. 20.45 | Tesók – Legjobbkocsma.hu | 10-14 |
| 04.23. 21.30 | Sűrű Bocsok – Szőr(ny) RT. | 5-17 |
| 04.23. 21.30 | Chicago – Nekünk Mindegy | 11-10 |
| 15. forduló |
II. OSZTÁLY – Utolsó forduló |
|
| 04.23. 18.30 | Atletrico – BP. Gunners | 7-8 |
| 04.23. 18.30 | Colosseum FC – Aréna Team | 15-15 |
| 04.23. 18.30 | SnK FC – Amozonos Fiúk | 8-23 |
| 04.23. 20.00 | E-sense – Kispest FC | 8-7 |
| 04.23. 20.00 | Duna SK II. – Angels | 13-16 |
| 04.23. 20.00 | FémAlk – Szudor-Művek | 9-11 |
| 04.23. 20.45 | Hálátlanok – Wundermannschaft | 10-10 |
| 04.23. 21.30 | FC Dinamo Partizánok – MALÉV | 8-14 |
