2 csapatból 1 bajnok
A tavasszal teljes körű felújításon és műfű cserén átesett kültéri pályáinkat Amatőr Ligánkkal avattuk fel május elején: 8 csapat vágott neki a félig tavaszi, félig már nyári viadalnak, akiket az alapszakasz után várt még egy alsó-felső házi rájátszás:
Az mindenképp pozitívum, hogy győztes meccs nélkül senki sem zárt, ám a már jobb szezont is futó Burnt out Crew-nak ebből csak egy akadt az újonc csapat ellen, az utolsó előtti fordulóban. A srácok nem felejtettek el focizni, ám mostanában kicsit ‘ész nélkül’ rohangálnak előre támadni és gólt rúgni, pedig ebben a játékban nem kérdés, hogy első a védekezés, a második legrosszabb mérleg ennek is az eredménye. Felettük zárt 6 ponttal az előbb említett ‘első bálos’, szimpatikus fiatalokból álló FC Pöröncs, akik fordulóról fordulóra szépen vették fel a 3v3 játék fonalát és az alsó-házban vissza is vágtak a Corleone-nak a legelső fordulóban elszenvedett vereségükért. Utóbbiak viszont a Burnt ot-ot verték oda-vissza, így végül a szezon legrosszabb mérlegével elcsípték a 6. pozíciót. A Cageball Warriors pontszámban (18) kicsit kilógott az alsó-házból, mondhatni ők képviselték a tökéletes középmezőnyt: mindhárom alattuk lévőt oda-vissza legyőzték, de pontot rabolni egyik felső-házastól sem tudtak.

Felső-ház:
Azonos pontszámmal zárt a Denevérek és a Fogdmegasöröm, ami előbbieknek előrelépés, a másikuknak csalódás lehet. A bronzéremért mindketten harcban álltak egészen az utolsó fordulóig, ráadásul le is győzte egyik a másikat oda-vissza, így csak az egymás elleni gólkülönbségen múlott a bronzérem sorsa: A Fogdmegasöröm 6 góllal múlta felül Gecsei Robiék csapatát az alapszakaszban, míg ők a felső-házban 12-10-re győztek csak. Baksa Dávidék két szezonnal ezelőtt bajnoki címnek, majd télen ezüstéremnek örülhettek, most pedig éppen hogy meglett a bronz. Vajon javítanak legközelebb, vagy sormintaszerűen a 4. hely jön? 🙂 A Denevérek nem mellesleg kifejezetten jó szezont futottak, a második legjobb mérleggel és legtöbb rúgott góllal zártak, majdnem ők adták a gólkirályt is Géczi Attila személyében, ám az addig veretlen bajnok a tét nélküli utolsó mérkőzését a Fogdmegasöröm ellen kicsit beáldozta a gólszerzés oltárán, ezzel Molnár Ferenc eggyel megelőzte régi riválisát, akivel voltak ők már egyszer társ gólkirályok is, ám ezúttal nem: Fecó behúzta sokadik különdíját!
A Teletabik egyik legjobb szezonjukat tudhatják maguk mögött! Kiélezett találkozóikon 1 góllal mindkétszer felülmúlták a Fogdmegasörömet, a bajnoktól az alapszakaszban csak egy utolsó percben lőtt 1 góllal maradtak alul és nem tudhatjuk, hogy ha még nem fix ezüstérmesek az utolsó forduló előtt, úgy játszottak volna-e a Denevérek ellen, mint az odavágón, ott viszont harmadik vereségüket gyűjtötték be ehelyett. Mindenesetre első ezüstérmük igen szép teljesítmény, a második legkevesebb kapott gól pedig leginkább csapatkapitányuk, Ujszászi Roland érdeme, akit ezért a Szezon Legjobb Védője különdíjra választottunk. Ha már különdíjak, a harmadik ilyen a Bajnokság Legrutinosabb Játékosa címen fut, amit Saári Zoltán érdemelt ki már sokadszorra, hiszen először játszott a Fogdmegasöröm játékosaival, ahol jól alkalmazkodva hamar felvette a ritmust és nem hogy kilógott volna lefelé, sokszor küzdőszellemével igencsak hozzátett a csapat játékához.
A háromszoros szerdai Amatőr Liga bajnok Kerepes létszámban megfogyatkozott, mint ahogyan a Nekünk Mindegy (NM1) is, így összeálltak, mint két kicsi legó KerNM1 néven: A recept bevált, majdnem veretlenül (leszámítva a fentebb leírtakat) és 2 fordulóval a vége előtt már fix bajnokként sétáltak be a célba egy gólkirállyal és a legjobb mérleggel, és ugyan mondhatjuk, hogy olykor kicsit szerencséjük is volt, mert mind a Teletabik ellen az utolsó percben, a Denevéreknél pedig konkrétan az utolsó másodpercben szerezték a győztes találatot, de mindannyian tudjuk, hogy a labdarúgáshoz az is kell! 🙂 Most már csak az a kérdés, lesz címvédés a NYÁRI LIGÁBAN?
Hiszen Július 24-től egészen szeptember közepéig folytatódik a szerdai pontvadászat kint a jó levegőn, ahová nagyon várunk benneteket! A tavaszi ligában pedig köszönjük, hogy itt voltatok, gratulálunk mindenkinek és nagyon köszönjük a BASICA SPORT vitamin és sportitalport forgalmazó vállalkozásnak a rengeteg fantasztikus (és egészséges) díjazást!
Tabella:

Góllövő lista:
| Frissítve: 07.10. | |
| Név / Csapat | Gólok száma |
| Molnár Ferenc (KerNM1) | 62 |
| Géczi Attila (Denevérek) | 61 |
| Svéger Ádám (Teletabik) | 44 |
| Szekeres Mátyás (Burnt out Crew) | 38 |
| Gecsei Róbert (Denevérek) | 37 |
| Pupos István (KerNM1) | 37 |
| Daruka Dominik (Corleone) | 28 |
| Török András (Denevérek) | 28 |
| Gajda Dénes (KerNM1) | 27 |
| Nagy Zoltán (FC Pöröncs) | 27 |
| Zajovics László (Fogdmegasöröm) | 27 |
| Bocskai István (Cageball Warriors) | 24 |
| Csomor Zsolt (Cageball Warriors) | 23 |
| Paár Marcell (Cageball Warriors) | 22 |
| Szabó Ferenc Ákos (Fogdmegasöröm) | 22 |
| Ujszászi Roland (Teletabik) | 21 |
| Botos Gábor (Denevérek) | 18 |
| Károlyi Attila (Fogdmegasöröm) | 18 |
| Saári Zoltán (Fogdmegasöröm) | 18 |
| Benkó Botond (FC Pöröncs) | 17 |
| Erdős Bence (Cageball Warriors) | 17 |
| Kalmár Kristóf (Corleone) | 17 |
| Papp Martin (Burnt out Crew) | 17 |
| Al-Hussein Mohamed (Teletabik) | 16 |
| Fülöp Róbert (Fogdmegasöröm) | 16 |
| Darabos Zsombor (FC Pöröncs) | 14 |
| Tóth Zsigmond (Corleone) | 14 |
| Zubány Gábor (Cageball Warriors) | 13 |
| Dudás László (KerNM1) | 12 |
| Szeredi Gergely (Teletabik) | 11 |
| Szilágyi Ákos (Teletabik) | 11 |
| Fahmy Ahmed (KerNM1) | 10 |
| Gáti Gábor (Burnt out Crew) | 10 |
| Cseh Péter (Cageball Warriors) | 9 |
| Danov Ulan (Fogdmegasöröm) | 9 |
| Lupszky Martin (FC Pöröncs) | 9 |
| Szilágyi Gergely (Teletabik) | 9 |
| Czárák Roland (Denevérek) | 8 |
| Magyar Péter (Burnt out Crew) | 8 |
| Kiss Patrik (Cageball Warriors) | 7 |
| Lájer István (Corleone) | 7 |
| Dobos Bence (Burnt out Crew) | 5 |
| Kiss Péter (Burnt out Crew) | 5 |
| Kreisz Péter (Corleone) | 5 |
| Nagy Patrik (FC Pöröncs) | 5 |
| Elek Attila (FC Pöröncs) | 4 |
| Koller Tamás (Corleone) | 4 |
| Kovács Gergő (FC Pöröncs) | 4 |
| Tamás Domán (FC Pöröncs) | 4 |
| Tóth Dávid (Burnt out Crew) | 4 |
| Tóth Sándor (Corleone) | 4 |
| Hajdú Attila (Corleone) | 3 |
| Kató Dominik (Cageball Warriors) | 3 |
| Lehota Vilmos (FC Pöröncs) | 3 |
| Baksa Dávid (Fogdmegasöröm) | 2 |
| Pintér Benjámin (Corleone) | 2 |
| Szűcs Péter (Corleone) | 2 |
| Akcal Richárd (Corleone) | 1 |
| Botházi Lajos (Corleone) | 1 |
| Kiss Attila (Corleone) | 1 |
| Juhász Dávid (Cageball Warriors) | |
| Kornis Dávid (Burnt out Crew) | |
| Lovas Dániel (FC Pöröncs) | |
| Rabi Roland (Burnt out Crew) | |
| Szén Richárd (Cageball Warriors) |
Eredmények:

| 1. FORDULÓ | ||
| Időpont | 2024.05.08. | Eredmény |
| 18:30 | FC Pöröncs – Corleone | 6-9 |
| 19:15 | Denevérek – Fogdmegasöröm | 6-12 |
| 20:00 | KerNM1 – Teletabik | 7-6 |
| 20:45 | Burnt out Crew – Cageball Warriors | 9-21 |
| 2. FORDULÓ | ||
| Időpont | 2024.05.15. | Eredmény |
| 18:30 | Corleone – Denevérek | 5-30 |
| 19:15 | Teletabik – Burnt out Crew | 14-8 |
| 20:00 | FC Pöröncs – Fogdmegasöröm | 4-14 |
| 20:45 | KerNM1 – Cageball Warriors | halasztott |
| 3. FORDULÓ | ||
| Időpont | 2024.05.22. | Eredmény |
| 18:30 | Fogdmegasöröm – Corleone | 25-6 |
| 19:15 | Cageball Warriors – Teletabik | 5-9 |
| 20:00 | Denevérek – FC Pöröncs | 15-7 |
| 20:45 | Burnt out Crew – KerNM1 | 7-31 |
| 4. FORDULÓ | ||
| Időpont | 2024.05.29. | Eredmény |
| 18:30 | Denevérek – Cageball Warriors | 17-11 |
| 19:15 | FC Pöröncs – Burnt out Crew | 21-6 |
| 20:00 | Corleone – KerNM1 | 12-19 |
| 20:45 | Fogdmegasöröm – Teletabik | halasztott |
| 5. FORDULÓ | ||
| Időpont | 2024.06.05. | Eredmény |
| 18:30 | KerNM1 – FC Pöröncs | 16-7 |
| 19:15 | Burnt out Crew – Denevérek | 6-15 |
| 20:00 | Teletabik – Corleone | 33-4 |
| 20:45 | Cageball Warriors – Fogdmegasöröm | 7-15 |
| 6. FORDULÓ | ||
| Időpont | 2024.06.12. | Eredmény |
| 18:30 | Denevérek – Teletabik | 9-12 |
| 19:15 | Corleone – Burnt out Crew | 15-10 |
| 20:00 | FC Pöröncs – Cageball Warriors | 5-12 |
| 20:45 | Fogdmegasöröm – KerNM1 | 3-8 |
| 21:30 | Pótmeccs: KerNM1 – Cageball Warriors | 14-10 |
| 7. FORDULÓ | ||
| Időpont | 2024.06.19. | Eredmény |
| 18:30 | Cageball Warriors – Corleone | 17-11 |
| 19:15 | KerNM1 – Denevérek | 14-13 |
| 20:00 | Teletabik – FC Pöröncs | 13-7 |
| 20:45 | Burnt out Crew – Fogdmegasöröm | 7-9 |
| 21:30 | Pótmeccs: Fogdmegasöröm – Teletabik | 4-5 |
| ALSÓ-FELSŐ HÁZ | ||
| 8. FORDULÓ | ||
| Időpont | 2024.06.26. | Eredmény |
| 18:30 | Fogdmegasöröm – Denevérek | 10-12 |
| 19:15 | Corleone – FC Pöröncs | 5-16 |
| 20:00 | Teletabik – KerNM1 | 7-14 |
| 20:45 | Cageball Warriors – Burnt out Crew | 15-9 |
| 9. FORDULÓ | ||
| Időpont | 2024.07.03. | Eredmény |
| 18:30 | Burnt out Crew – FC Pöröncs | 15-8 |
| 19:15 | Denevérek – KerNM1 | 13-15 |
| 20:00 | Corleone – Cageball Warriors | 3-11 |
| 20:45 | Fogdmegasöröm – Teletabik | 7-8 |
| 10. FORDULÓ | ||
| Időpont | 2024.07.10. | Eredmény |
| 18:30 | Burnt out Crew – Corleone | 11-20 |
| 19:15 | Cageball Warriors – FC Pöröncs | 10-9 |
| 20:00 | Teletabik – Denevérek | 10-21 |
| 20:45 | KerNM1 – Fogdmegasöröm | 12-16 |


