A Chicago visszatért, és nyert!
Második születésnapját ünnepelte idén novemberben a Cageball Center Kőbánya, ebből az alkalomból egy tornával próbáltuk emlékezetesebbé tenni az hely évfordulóját. Korábbi tornagyőztesek és dobogósok is érkeztek a rendezvényre, de új csapattal is találkozhattunk a mezőnyben.
A csapatok két csoportba kerültek besorolásra. Az A-csoportot nem kis meglepetésre az Avangard Omszk nyerte meg, a nagy cageball rutinnal rendelkező Chicago és Kőbánya Orange csapatát is megelőzték. A másik csoportban a Nekünk Mindegy nem talált legyőzőre, a csoportrangadón 5-0-ra legyőzték a Zérót is. A negyeddöntők közül a Chicago-Smartshop találkozón volt a legtöbb izgalom. Nyolc percig még a Smartshop állt továbbjutásra, de az utolsó két percben a Chicago megfordította a mérkőzést. A Nekünk Mindegy továbbra is magabiztosan menetelt, miután a csoportjában pont nélkül záró Kispestet is legyőzte. A Zéró visszavágott a Kőbánya Orange-nak (előző tornán pont ők ütötték el a fekete mezeseket a győzelemtől). A
negyedik összecsapáson az Avangard Omszk kiejtette az ezúttal gyengébb formában játszó Gunnerst. A két elődöntőn elmaradtak a várt izgalmak. A Zéró taktikus játékkal, kapott gól nélkül nyerte meg párharcát az Avangarddal szemben. A másik ágon a Chicago 4-1-re nyert úgy, hogy esélyt sem adott az odáig remekül teljesítő Nekünk Mindegynek. A bronzcsatát végül az utolsó pillanatban nyerte meg a Nekünk Mindegy. A döntőben a Chicago folytatta az elődöntőben mutatott jó játékát és felülmúlta a Zérót, így hosszú idő után újra kupagyőzelmet ünnepelhettek. A torna legjobb játékosa is a győztes csapatból került ki, Fekete Róbert személyében.
További fotók a facebook galériánkban, ITT!
Eredmények:
| A-csoport | |
| Avangard Omszk – Kispest | 6-3 |
| Chicago – Kőbánya Orange | 6-1 |
| Avangard Omszk – Chicago | 5-4 |
| Kőbánya Orange – Kispest | 7-4 |
| Chicago – Kispest | 4-1 |
| Avangard Omszk – Kőbánya Orange | 5-3 |
| B-csoport | |
| Nekünk Mindegy – Gunners | 6-0 |
| Zéró – Smart Shop | 3-0 |
| Nekünk Mindegy – Smart Shop | 3-1 |
| Zéró – Gunners | 6-1 |
| Nekünk Mindegy – Zéró | 5-0 |
| Smart Shop – Gunners | 6-4 |
| Negyeddöntők | |
| Nekünk Mindegy – Kispest | 8-3 |
| Chicago – Smart Shop | 3-2 |
| Avangard Omszk – Gunners | 5-0 |
| Zéró – Kőbánya Orange | 5-3 |
| Elődöntők | |
| Chicago – Nekünk Mindegy | 4-1 |
| Zéró – Avangard Omszk | 2-0 |
| 3. helyért | |
| Nekünk Mindegy – Avangard Omszk | 4-3 |
| Döntő | |
| Chicago – Zéró | 5-2 |
