Nekünk Mindegy győzelem a szezonstartnál!
Mindig is tisztában voltunk azzal, hogy a szeptember egy elfoglalt időszak mindenkinek, pláne a futballt szerető és űző társadalomnak, hiszen mindenhol indulnak a szezonok, bajnokságok, edzések stb. De többetek kérésére és igényeitek kielégítésére idén is meghirdettük szezonindító tornánkat, melyet a tavalyival ellentétben meg is sikerült rendeznünk idén egy családias, 6 csapatos résztvevői létszámmal, természetesen körmérkőzéses rendszerben, így mindenkire 5 meccs várt.
Sajnos pont nélkül, így csak a foci örömével gazdagodva zárt a Pit Bull Black Team, akik éppen a későbbi ezüstérmes ellen érték el legszorosabb eredményüket. (1-2) Az őscageballos Tesók csak ellenük arattak győzelmet, mellette két értékes döntetlent is elértek, mindkettőt dobogós csapatok ellen, így mondhatni nem sokon múlt, hogy előrébb végezzenek. A papírforma szerint minimum dobogóra, de akár az első helyre is várhattuk volna a Malévot, akik viszont nem jó napot fogtak ki, hiába volt övék a legnagyobb gólarányú győzelem a tornán a Tesók ellen, a rangadóikat elvesztették, az éremesélyük ráadásul az utolsó mérkőzésen dőlt el.
Újonc csapatként vágott neki a Pillangó Bt.,
ehhez képest rögtön bronzéremig jutottak, ami nem kis teljesítmény, főleg ha azt nézzük, hogy ebből egyik a Malév volt, hétfői bajnoksáunk I. Osztályának egyik élcsapata! Ugyanezen bajnokságunk II. Osztályának 2 zöld mezes csapata állt össze erre a bajnokságra, a Hungarokatalánokból és Bp. Gunners-ből Hungarogunners lett, ami be is vált a srácoknak, bravúros játékkal ezüstéremig jutottak és a győztestől is csak 1 góllal kaptak ki, így összességében teljesen megérdemelten akaszthattuk nyakukba az érmeket. A Nekünk Mindegy pedig hibátlan teljesítménnyel, esélyeshez méltó módon kezdett és győzött, felavatták új mezüket is, meghatározó régi motorosuk, Dudás László pedig a Torna Labdarúgója különdíjat is bezsebelte!
Legközelebb már egy jóval népesebb tornán várunk benneteket, ugyanis Október 23-án, szerdán, MUNKASZÜNETI NAPON focizunk egy nagyot!
További fotókért IDE KATTINTS!
EREDMÉNYEK:
| Körmérkőzések | |
| 1. Nekünk Mindegy | 15 pont |
| 2. Hungarogunners | 10 pont |
| 3. Pillangó BT. | 7 pont |
| 4. Malév | 6 pont |
| 5. Tesók | 5 pont |
| 6. Pitbull Black Team | 0 pont |
| Tesók – Pillangó Bt. | 5-5 |
| Hungarogunners – Nekünk Mindegy | 2-3 |
| Malév – Pitbull Black Team | 7-2 |
| Tesók – Hungarogunners | 2-2 |
| Malév – Pillangó Bt. | 3-4 |
| Pitbull Black Team – Nekünk Mindegy | 1-7 |
| Tesók – Malév | 2-9 |
| Pitbull Black Team – Hungarogunners | 1-2 |
| Nekünk Mindegy – Pillangó Bt. | 7-2 |
| Malév – Nekünk Mindegy | 1-4 |
| Tesók – Pitbull Black Team | 3-2 |
| Pillangó Bt. – Hungarogunners | 3-5 |
| Tesók – Nekünk Mindegy | 2-5 |
| Pillangó Bt. – Pitbull Black Team | 4-1 |
| Hungarogunners – Malév | 3-2 |
