fbpx

STARBALM SUMMER LEAGUE 2020 Amatőr Céges Bajnokság

Kétszeres bajnok a Sankó-Ép!

Július elején elstartolt Amatőr Céges Bajnokságunk nyári szezonja is, a hétfői Budapest Nyári Ligához hasonlóan a Cageball Pont újonnan átadott kültéri műfüves pályáin! A 8 résztvevő céges néven szereplő alakulat körmérkőzéses rendszerben, 7 meccs után döntötte el az új bajnok kilétét.


– Elsőből utolsók:

A legnagyobb negatív meglepetéssel kell kezdenünk a beszámolót, ugyanis sportágtörténelmünk során még sohasem fordult olyan elő, hogy az előző szezon bajnoka a rákövetkezőben címvédőként a tabella utolsó helyén végezzen!


A Pantone World-nek sikerült most ez a „nem hétköznapi” teljesítmény, pedig az első fordulón még egy máskor döntőnek is beillően szoros meccset játszottak a későbbi bajnokkal. Egy pontot még a 3. fordulóban begyűjtöttek a Wayet Service ellen, de valószínűleg utána már kicsit fel is adták, két mérkőzésre ki sem tudtak állni, a csapat felét bizonyosan nem is motiválta már a további pontszerzési lehetőség. A hétfői Budapest Liga II. Osztály tavaszi szezonja után nyáron itt, a ‘Cégesben’ is szerencsét próbált a Reizinger Tűzvédelem, de csak egyetlen egy játék nélküli 3 pontot gyűjtöttek (a Pantone-tól), a CSK Rozs Peti sérülése miatt pedig nekik sem alakult fényesen a szezon, az utolsó fordulóra már ők sem álltak ki a végül így 6. Wayet Service ellen. Ők 7 ponttal zártak, a fentebb említett bravúros 1 pontjukon kívül még emlékezetesebb maradt a későbbi bronzérmes felett aratott fölényes győzelem. Ötödikként zárt a STOBAG Alunorm, akiket ‘Hungarokatalánokként’ ismerünk a cageball mezőnyéből és a tavalyi Korona Klímás vendégszereplésük után nekivágtak önállóan is a Céges Ligának. Reméljük nem bánták meg, nagyobb szerencsével előrébb is végezhettek volna: mind az ezüstérmestől, mind a felettük végző Házcoop-tól is csak 1 góllal kaptak ki és a mérlegük is sokkal jobb eredménnyel zárult, még a bronzérmesnél is. Azért egy különdíj jutott nekik, vezetőjük, Nagy Richárd első alkalommal bekerült a csapatkapitányok szavazatai alapján a ‘szezon legjobb fiktív csapatába’, harmadikként. A Házcoop Group is újoncnak számít szerdai játéknapokon, a „hardcore cageball rajongók” Hülye Haverok néven emlékezhetnek rájuk, akik 4-5 éve bajnokságokat is nyertek, majd egy nagyobb kihagyás után 2 éve megpróbálkoztak egy pénteki szezonnal. Most 4 győzelem is összejött, sőt az utolsó fordulóban nagy esélyük volt a bronzéremre is, de végül nem sikerült pontot lopniuk a bajnoktól. Játékerejük alapján végezhettek volna előrébb is, talán kevesebb szabálytalanság, játékvezetővel való vita és több labdarúgásra való koncentrálás még eredményesebb szezonokat hozhat nekik a jövőben.

Velük pontazonosságban végzett a visszatérő Molnár Konténer, de az egymás elleni eredménynek köszönhetően, plusz, hogy az utolsó fordulón le tudták győzni a Stobagot, bronzéremig jutottak Molnár Fecóék, aki nemhogy a vállán, a hátán vitte el idáig csapatát. Nem véletlen, hogy két különdíjat is sikerült begyűjtenie rögtön, a hétfői után itt is bezsebelte a következő gólkirályi címét, a ‘Szezon legjobb fiktív csapata’ szavazáson pedig második helyen végzett.

A Hungexil most járt talán legközelebb a bajnoki címhez: Azt már lassan megszokhattuk, hogy a Sankó-Ép-el rendre döntetlent játszanak szezonok óta, de most ezen kívül egyik csapat sem veszített pontokat, vagyis az összgólarány döntötte el csak a végső eredményt. Így lettek Pápai Attiláék a tavaly őszi szezon után másodszor céges bajnokok a legkevesebb kapott góllal és Attilát pedig zsinórban másodszor megválasztották ellenfelei a Szezon Legjobb Játékosának, ráadásul elsöprő többséggel, ami nem kis elismerésnek számít! Azért az ezüstérmes csapat is kitermelt egy különdíjat, Balatoni Lászlót pedig első alkalommal választottuk meg a ‘Legrutinosabbnak’!

Gratulálunk a dobogósoknak, remek nyári szezonon vagyunk túl, köszönjük mindenkinek a részvételt, a STARBALM HUNGARY főtámogatónknak pedig a mindig csodálatos és bőséges díjazást!


NE FELEDJÉTEK, nemsokára indul az őszi szezon,  nevezzetek hamar, IDE KATTINTVA!



TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!



Ha fent vagy INSTAGRAMON, nézd meg az összefoglaló story rengeteg gólvideóját,

▶ IDE KATTINTVA! ◀



TABELLA:

Góllövő lista:

  Frissítve: 08.26.
Név / Csapat Gólok száma
Molnár Ferenc (Molnár Konténer) 49
Pápai Attila (Sankó-Ép.) 45
Vajs Ábrahám (Hungexil) 35
Géczi Attila (Wayet Service) 31
Gold Péter (Pantone World) 29
Saári Zoltán (Wayet Service) 28
Hejduk István (Hungexil) 26
Pápai Tamás (Sankó-Ép.) 24
Tamás Alex (Stobag) 23
Nagy Richárd (Stobag) 21
Bodor András (Házcoop.) 19
Ferenczi Barna (Sankó-Ép.) 19
Révész Tibor (Molnár Konténer) 18
Károlyi Attila (Stobag) 17
Oláh Róbert (Pantone World) 13
Sziám Nezam (Molnár Konténer) 13
Takács Gábor (Házcoop.) 13
Tóth Attila (Hungexil) 13
Balatoni László (Hungexil) 12
Halászi Dániel (Házcoop.) 10
Rácz Attila (Molnár Konténer) 9
Schmidt Zoltán (Reizinger) 8
Tyukodi Tibor (Házcoop.) 8
Rozs Péter (Reizinger) 7
Asztalos Szilárd (Sankó-Ép.) 6
Bacsik László (Házcoop.) 6
Mezei Attila (Pantone World) 6
Peszmeg Dávid (Hungexil) 6
Reizinger Gábor (Reizinger) 6
Bezzegh Attila (Pantone World) 5
Jónás Richárd (Stobag) 5
Gold András (Pantone World) 4
Ötvös Roland (Házcoop.) 4
Téti Tibor (Wayet Service) 4
Gasparics Zoltán (Reizinger) 3
Hajdú Péter (Pantone World) 3
Herczku Andris (Wayet Service) 3
Wenglarz Zoltán (Wayet Service) 3
Nagy Krisztián (Házcoop.) 1
Lukács János (Sankó-Ép.) 0
Molnár Attila (Molnár Konténer) 0
Pápai László (Sankó-Ép.) 0

Eredmények:

1. FORDULÓ

   
Időpont 2020.07.15. Eredmény
18:30 Molnár Konténer – Reizinger Tűzvédelem 8-5
19:15 Házcoop Group – Hungexil 11-14
20:00 Pantone World – Sankó-Ép 10-12
20:45 Wayet Service – STOBAG Alunorm 10-24
     
     

2. FORDULÓ

   
Időpont 2020.07.22. Eredmény
18:30 Sankó-Ép – Wayet Service 8-5
19:15 Pantone World – STOBAG Alunorm 7-18
20:00 Reizinger Tűzvédelem – Házcoop Group 8-14
20:45 Molnár Konténer – Hungexil 6-15
     
     

3. FORDULÓ

   
Időpont 2020.07.29. Eredmény
18:30 Wayet Service – Pantone World 19-19
19:15 Házcoop Group – Molnár Konténer 14-17
20:00 STOBAG Alunorm – Sankó-Ép 9-18
20:45 Hungexil – Reizinger Tűzvédelem 21-5
     
     

4. FORDULÓ

   
Időpont 2020.08.05. Eredmény
18:30 Wayet Service – Házcoop Group 6-12
19:15 STOBAG Alunorm – Hungexil 7-8
20:00 Pantone World – Molnár Konténer 14-23
20:45 Sankó-Ép – Reizinger Tűzvédelem 24-7
     
     

5. FORDULÓ

   
Időpont 2020.08.12. Eredmény
18:30 Reizinger Tűzvédelem – Pantone World 6-0 j.n.
19:15 Molnár Konténer – Wayet Service 11-22
20:00 Házcoop Group – STOBAG Alunorm 9-8
20:45 Hungexil – Sankó-Ép 8-8
     
     

6. FORDULÓ

   
Időpont 2020.08.19. Eredmény
18:30 STOBAG Alunorm – Reizinger Tűzvédelem 21-4
19:15 Sankó-Ép – Molnár Konténer 22-7
20:00 Pantone World – Házcoop Group 0-6 j.n.
20:45 Wayet Service – Hungexil 8-17
     
     
     

7. FORDULÓ

   
Időpont 2020.08.26. Eredmény
18:30 Házcoop Group – Sankó-Ép 3-15
18:30 Hungexil – Pantone World 25-13
19:15 Molnár Konténer – STOBAG Alunorm 18-14
20:00 Reizinger Tűzvédelem – Wayet Service 0-6 j.n.