fbpx

ÚJÉVI KUPA 2020

Nekünk Mindegy győzelemmel kezdődött 2020!

Az év első cageball megmérettetésére 9 együttes adta le nevezését, akik megküzdhettek a 18. kerületi Cageball Pont pályáin a jó kis italos díjakért és mutatós serlegekért! A benevezettek 1 db ötfős és 1 db négyfős csoportba sorolódtak, ahonnan természetesen a legjobb 8 került negyeddöntőbe, így csak az ötös csoport utolsójára várt kiesés.

Várt volna, ha az érvényes nevezésük ellenére eljönnek, de mivel a NoName csapata nem jelent meg, így mindenki negyeddöntősként folytathatta. Az ‘A’ csoportban a Nekünk Mindegy a tőlük elvárt hibátlan teljesítménnyel ment tovább, mögöttük csoportmásodik a Hungarokatalánok, akik izgalmas szép győzelemmel gyűrték le a pénteki bajnokságunkból ismert Zugló együttesét. Utóbbiak így harmadikként zártak, pályán elért győzelem nélkül pedig az egyébként ügyes, de kevés cageball rutinnal rendelkező SPEX FC fiataljai jutottak tovább. A ‘B’ jelű kvartettben a Chicago és Cageball Warriors rögtön leikszelt egymással, de mindkét alattuk lévő brigádot megverték, így a gólkülönbség döntött az előbbi, pinkmezes csapat javára. A Kamu Atta egyre eredményesebben védekezik, első meccsük győzelemmel is zárult a GLS fiataljai ellen, de utána már nem tudtak több pontot szerezni, csak megizzasztani a Cageball Warriors-t, akik ellen 1-0-ás vereséget szenvedtek.

A negyeddöntőkben a Nekünk Mindegy nem kímélte a GLS-t és 11 gólt pakoltak be nekik 10 perc alatt, majd a másik ágon a Chicago is 9 találatnál állt csak meg az eléggé elkedvetlenedett SPEX ellenében. A zöld mezesek csatájában jó meccsen maradt alul a Kamu Atta a Hungarokatalánokkal szemben, viszont a Zugló, Pleva Ádámmal felvértezve kiejtette a kissé elfáradt Cageball Warrirors-t. Az elődöntők egyaránt szoros 1-3-mas eredménnyel értek véget, ahonnan a Chicago és Nekünk Mindegy jutott döntőbe.

A bronzmérkőzésen a Hungarokatalánok végig uralta a meccset a kicsit motiválatlannak tűnt Zugló ellen mind védekezésben és támadásban, ami részben Károlyi Attilának is köszönhető, aki végig kiegyensúlyozott, remek teljesítményt nyújtott ezen a tornán, ezzel el is nyerve a Torna Legjobb Játékosa Különdíjat és csapatukkal bezsebelve egy újabb dobogós helyezést. A döntő találkozó pedig szorosnak indult, de a játékidő felénél a Nekünk Mindegy 1-2 talált góllal mindig egalizált, ezután pedig már ki is szakadt a gólzsák és magabiztos győzelemmel nyerték meg a tornát. és ezzel együtt a rengeteg ajándékot. A Chicago-nak ezúttal ezüst érem jutott, ami a nyári Jótékonysági ‘kutya kupás’ győzelmük óta első dobogós helyezésük is.

Köszönjük mindenkinek, hogy az év első kupáján részt vettetek, tartsátok meg 2020 végéig is eme szokásotokat! Következő megmérettetésünk pedig ismét igazán különleges lesz, ugyanis érkezik a Cageball Sectorba a II. HYBRID CAGEBALL CUP, azaz FOCI vs FIFA, ahol a pályán kívül, konzolon is bizonyítanotok kell ügyességeteket a labdarúgásban! 🙂



TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!



Ha fent vagy INSTAGRAMON, nézd meg az összefoglaló storyt és remek videóit is,

 ▶ IDE KATTINTVA! ◀



EREDMÉNYEK:

A CSOPORT

Nekünk Mindegy 12 pont
Hungarokatalánok 9 pont
Zugló 6 pont
SPEX FC 3 pont
NoName (nem jött el) 0 pont
NoName – SPEX FC 0-6 j.n.
Zugló – Hungarokatalánok 3-5
Nekünk Mindegy – NoName 6-0 j.n.
SPEX FC – Zugló 2-4
NoName – Hungarokatalánok 0-6 j.n.
SPEX FC – Nekünk Mindegy 2-4
Zugló – NoName 6-0 j.n.
Nekünk Mindegy – Hungarokatalánok 4-1
SPEX FC – Hungarokatalánok 1-7
Zugló – Nekünk Mindegy 2-5

B CSOPORT

Chicago 7 pont GK.: +12
Cageball Warriors 7 pont GK.: +7
Kamu Atta 3 pont
GLS 0 pont
Kamu Atta – GLS 5-3
Cageball Warriors – Chicago 3-3
GLS – Cageball Warriors 3-9
Kamu Atta – Chicago 1-6
Cageball Warriors – Kamu Atta 1-0
GLS – Chicago 3-10

NEGYEDDÖNTŐK

Nekünk Mindegy – GLS 11-1
Cageball Warriors – Zugló 1-3
Hungarokatalánok – Kamu Atta 4-2
Chicago – SPEX FC 9-4

ELŐDÖNTŐK

Zugló – Nekünk Mindegy 1-3
Chicago – Hungarokatalánok 3-1

BRONZMECCS

Hungarokatalánok – Zugló 4-1

DÖNTŐ

Nekünk Mindegy – Chicago 5-2