fbpx

CAGEBALL KARÁCSONY Jótékonysági Torna 2016

Harmadszor győztes Karácsonykor a Chicago!

Ismét itt a karácsony, ami már negyedik alkalommal egyet jelent a Cageball Szövetségnek a Jótékonysági Torna fogalmával. Idén is két Gyermekotthonnak próbáltunk meg segíteni és minél több ajándékot (sportszert, ruhát, játékot, tartós élelmiszereket) összegyűjteni, ami Nektek köszönhetően megint remekül sikerült annak ellenére, hogy idén a naptár csalafintasága miatt is kevesebb Csapat tudott csak részt venni hagyományőrző rendezvényünkön. Kilenc remek együttessel nekivágtunk szombaton a negyedik Jótékonysági Tornánknak, őket egy ötfős és egy négyfős csoportba soroltuk.

Az A csoportban voltak többen, így a továbbjutás helyezésén kívül ott egy csapatnak a kiesés is tét volt. A KE-KI ritkán vesz részt kupán, de ha igen, legtöbbször eredményesek. Csoportjukat egyedüli csapatként hibátlanul nyerték meg, IMG_1270igazolva előbbi állításunkat. Így már-már szokatlanul csak másodikként ment tovább a Nekünk Mindegy triója, a KE-KI elleni 2-1-es vereségnek köszönhetően. Harmadikként ment tovább a technikás fiatalokból álló Martinovics FC, akik csak a KE-KI-től kaptak ki nagyon. Az utolsó továbbjutó hely a rutinos UFC-nek maradt, míg a Cseppkő Gyermekotthon vendégcsapata búcsúzott a továbbjutástól, de reméljük ennek ellenére jól érezték magukat a fiatalok és jövőre is találkozunk!

A B-jelű kvartett elsőségét a Legjobbkocsma.hu szerezte meg, ám pontveszteség nélkül nekik sem sikerült, miután X-eltek a harmadikként továbbjutó E-sense-el. A Chicago belefutott a Legjobbkocsma ellen egy nagy vereségbe (5-1), ám a másik két mérkőzésüket magabiztosan hozták. Nulla ponttal, de továbbment csoportnegyedikként a Bojler Eladó.

IMG_1359A negyeddöntő találkozói mind viszonylag simák voltak, egyedül a Chicago – Martinovics FC meccs mondható emlékezetesnek, ugyanis utóbbi csapat felhozta 4-4-es állásig az eredményt a végig vezető Chicago ellen, ám a végén gyorsan bekaptak 2 gólt még, így nem került sor a büntetőpárbajra. Továbbment még a KE-KI, Legjobbkocsma.hu és a Nekünk Mindegy. Mindkét elődöntő eredménye meglepetésnek számít, hisz az addig hibátlan KE-KI 7-0-ra kapott ki a Chicago-tól és a Legjobbkocsma.hu is 7-es gólkülönbséggel maradt alul a Nekünk Mindeggyel szemben. (8-1)

Végül egy karácsonyi hangulathoz illő végeredmény született a torna utolsó két mérkőzésén. A döntőn a Nekünk Mindegy végig kézben tartotta az eredményt, ám a Chicago a meccs hajrájában bravúros gólokkal egyenlített ki, majd egy hosszú büntetőpárbajt követően megnyerték a Karácsonyi Jótékonysági Tornát, immáron harmadik alkalommal.IMG_1455 A bronzcsatában is döntetlen született egy igen taktikus meccset követően, majd egy még hosszabb büntetőpárbaj után (6-5) a KE-KI örülhetett a dobogó legalsó fokának. A torna játékosának ezúttal a Nekünk Mindegy csapatvezetőjét, Fahmy Ahmedet választottuk, aki először örülhetett nálunk különdíjnak! Rengeteg adomány gyűlt össze idén is, nagyon köszönjük mindenkinek akik hozzájárultak a gyűjtéshez, büszkék vagyunk rátok és arra, hogy ilyen sportolók játszanak nálunk és külön kiemelnénk szponzorunk és nálunk játszó csapat, a Legjobbkocsma.hu felajánlását, akik 50.000 Ft készpénzzel támogatták meg a gyűjtést!
Köszönjük a Cseppkő Gyermekotthon csapatának is a részvételt. Sajnos a Szegletkő Gyermekotthontól focicsapat idén nem tudott részt venni karácsonyi ünnepségük miatt, de várjuk őket egy legközelebbi kupánkon, ahol természetesen jár nekik is az ingyenes nevezés és játéklehetőség!
Reméljük mindkét gyermekotthonnak tudtunk kicsit segíteni és hasznát veszik az ajándékoknak! Kellemes Ünnepeket kívánunk minden sporttársunknak, várunk Titeket jövőre is rendezvényeinken!

 

További fotók a facebook galériánkban, ITT!

 

Eredmények:

A-csoport
Cseppkő – KE-KI 2-13
Martinovics FC – UFC 5-4
Cseppkő – Nekünk Mindegy 2-10
KE-KI – Martinovics FC 7-2
Nekünk Mindegy – KE-KI 1-2
Cseppkő – UFC 0-6
Martinovics FC – Cseppkő 8-7
UFC – Nekünk Mindegy 1-4
KE-KI – UFC 6-4
Martinovics FC – Nekünk Mindegy 4-5
B-csoport
Chicago – Bojler Eladó 5-1
Legjobbkocsma.hu – E-sense 3-3
Chicago – E-sense 4-0
Bojler Eladó – Legjobbkocsma.hu 1-10
Chicago – Legjobbkocsma.hu 1-5
Bojler Eladó – E-sense 7-9
Negyeddöntő
KE-KI – Bojler Eladó 9-3
Martinovics FC – Chicago 4-6
Legjobbkocsma.hu – UFC 3-1
E-sense – Nekünk Mindegy 2-8
Elődöntő
KE-KI – Chicago 0-7
Legjobbkocsma.hu – Nekünk Mindegy 1-8
Bronzmérkőzés
Legjobbkocsma.hu – KE-KI 1-1
büntetőkkel: 5-6
Döntő
Chicago – Nekünk Mindegy 3-3
büntetőkkel: 5-4