fbpx

COVID-19

KORONAVÍRUS TÁJÉKOZTATÓ:

A koronavírus járvány elleni védekezés érdekében viszont az alábbi korlátozások / óvintézkedések lesznek érvényesek sportpályáinkon, rendezvényeinken visszavonásig:

  1. Sportközpontjainkat mindenki csak saját felelősségére használja, különösen a vírushelyzetre való tekintettel. Természetesen rendezvényeinken is szintén minden játékos csak saját felelősségére vesz részt!
  2. Az öltözők és szekrények használhatóak szükség esetén, rendszeresen fertőtlenítjük, de a zuhanyzók használata egyelőre nem megengedett, így azokat egy ideig még ZÁRVA tartjuk! Javaslatunk szerint aki tud, inkább már érkezzen átöltözve, sportruházatban.
  3. Bérlők esetében csak az adott időpontra érkező csapat, bajnokságok vagy kupák esetében pedig az adott bajnoki mérkőzésen vagy kupán részt vevő csapatok, valamint a szükséges technikai személyzet tartózkodhat a pályák mellett. Rendezvényeken csapatonként 1 fő csapatvezető jelenléte lehetséges – indokolt esetben. Nézők, sportolók hozzátartozói a pályák területén nem tartózkodhatnak.
  4. Jelölőmezeket nem tudunk biztosítani, a törölköző szolgáltatás is szünetel, kérjük  lehetőség szerint legyen Nálatok másik színű mez vagy jelölő szett.
  5. Rendezvényeinken a csapatvezetők felelőssége, hogy csapatukban nem szerepel olyan játékos, akinek fertőző betegségre utaló tünete (pl. láz, köhögés, akut légzési nehézség, stb.) áll fenn, ami miatt mások egészségét veszélyeztethetné és közösségben nem tartózkodhatna.
  6. Rendezvényeken a játékvezetőnek felmatricázott biztonsági zónában játékosoknak tartózkodni tilos.
  7. Rendezvényeken a biztonsági protokoll leírását tartalmazó nyilatkozatot a mérkőzés megkezdése előtt minden csapat vezetőjének alá kell írnia, enélkül NEM léphet pályára!
  8. Fokozottan felhívjuk sporttársaink figyelmét, hogy az általános higiéniai szabályokon felül használják a kihelyezett fertőtlenítő folyadékokat és kerüljék a megszokott üdvözlési formákat, testi kontaktust.