fbpx

Tavaszi Amatőr Cageball Torna

A 2014-es Tavaszi Amatőr Kupát áprilisban a Cageball Center Kőbányában rendeztük meg. Ezúttal kilenc csapat küzdött meg a helyezésekért és díjakért. A rutinos csapatok mellett több újonc is kipróbálta magát a cageball műfajban.

 Egy ötfős és egy négyes csoportból kellett kivívni a továbbjutást a csapatoknak. Ezúttal már a csoportban is nagy tétje volt a mérkőzéseknek, ugyanis csak az első kettő küzdhetett tovább a dobogós helyekért a felsőházban, a harmadik és negyedik helyezettek csupán az alsóházban folytathatták.

Az A-csoportban az első három csapat egyaránt két győzelmet és egy vereséget hozott össze. Náluk az egymáselleni mérkőzések gólkülönbsége döntött, a Chicago és Tesók jöttek ki szerencsésen belőle. Az újonc Stabilo csak a harmadik lett, annak ellenére, hogy a későbbi győztes Tesókat 3-1-re legyőzték.

Az ötfős B-csoportból a Válogatott és a Zéró ment tovább, de megvolt minden esélye a másik újoncnak, a Copacabananak is, de nem bírtak a két rutinos csapattal. A negyedik helyről szintén a gólkülönbség döntött, mivel a 4GT és a Viola Heroes csupán az egymáselleni meccsen szerzett pontot. A lilák jöttek ki jól ebből az összevetésből.

Az alsóházban Stabilo, Copacabana, EMPS, Viola Heroes sorrend alakult ki.

A felsőházban igen paprikás hangulatú meccsek kerekedtek ki. A tét nagyIMG_2573 volt, mert egy esetleges vereséggel bármelyik csapat lemondhatott az aranyéremről. A körbeveréseknek köszönhetően végül a Tesóké lett az első hely és a futsal meccslaszti, megelőzve a Zérót. Az utolsó meccsen kicsúszott a Válogatott kezéből a kupa, és csak a „szokásos” bronz jutott nekik. A Chicago ezúttal érem nélkül maradt.

Gratulálunk minden résztvevőnek, helyezettnek!

A TORNA TOVÁBBI KÉPEI!

EREDMÉNYEK:

A-csoport
Chicago – Stabilo 7-0
Tesók – EMPS 8-1
Stabilo – EMPS 7-5
Tesók – Chicago 4-2
Chicago – EMPS 16-3
Stabilo – Tesók 3-1

 

1 Chicago 3 2 0 1 6
2 Tesók 3 2 0 1 6
3 Stabilo 3 2 0 1 6
4 EMPS 3 0 0 3 0

 

B-csoport
Copacabana – Válogatott 1-1
Zéró – 4GT 7-3
Copacaban – Viola Heroes 4-3
Válogatott – Zéró 4-0
Copacabana – 4GT 6-0
Válogatott – Viola Heroes 5-3
Zéró – Copacabana 5-0
Viola Heroes – 4GT 3-3
Válogatott – 4GT 3-0
Zéró – Viola Heroes 7-5

 

1 Válogatott 4 3 1 0 10
2 Zéró 4 3 0 1 9
3 Copacabana 4 2 1 1 7
4 Viola Heroes 4 0 1 3 1
5 4GT 4 0 1 3 1

 

Felsőház
Chicago – Válogatott 1-1
Tesók – Zéró 9-3
Válogatott – Tesók 10-8
Zéró – Chicago 5-4
Zéró – Válogatott 7-0
Tesók – Chicago 5-3

 

M Gy D V P
1 Tesók 3 2 0 1 6
2 Zéró 3 2 0 1 6
3 Válogatott 3 1 1 1 4
4 Chicago 3 0 1 2 1

 

Alsóház
Stabilo – Copacabana 4-2
EMPS – Viola Heroes 7-3
Stabilo – EMPS 8-3
Copacabana – Viola Heroes 5-2
Viola Heroes – Stabilo 9-5

 

M Gy D V P
1 Stabilo 3 2 0 1 6
2 Copacabana 3 2 0 1 6
3 EMPS 3 1 0 2 3
4 Viola Heroes 3 1 0 2 3