fbpx

OKTÓBER 23 Ünnepi Torna 2020

Idén is nagyot fociztunk 1956 emlékére!

A cím nem csal, hiszen 21 remek együttes csapott össze nemzeti ünnepünk napján, hogy azt a mozgásnak, kikapcsolódásnak, barátoknak szentelje. A torna tényleg kifejezetten csak a fociról szólt, még játékvezetőink is kiemelték, nagy átlaghoz mérve mennyire sportszerűen játszottatok egytől-egyig, mely minket is büszkeséggel tölt el, hiszen ez az egész sport lényege! A benevezettek 4 db ötfős és 1 db hatfős csoportba kaptak besorolást, ahonnan a legjobb 16 kerülhetett az egyenes kiesés nyolcaddöntőjébe:

Az ‘A’ jelű volt a hatosfogat, itt 5 meccs várt mindenkire, amit nem kis meglepetésre a Tápiószecsőről érkező Buszpark formáció hibátlanul teljesített, maguk mögé utasítva náluk jóval rutinosabbnak számító cageball csapatokat. Remekül szerepelt az Szpcdse és az Unkown Boys, egyaránt 3-3 győzelmekkel zártak, így az egymás elleni eredményük határozta meg helyezéseiket. A csoport nagy vesztese a Random Trio, akik elverték a csoportmásodik Szpcdse-t, de kikaptak a velük pontegyenlőségben végző Stobag Alunormtól, így ötödik, már nem továbbjutó helyen zártak, vagyis kiestek 6 ponttal. A jó nevű Kőbányai Elvonó 0 ponttal zárt és búcsúzott.

A ‘B’-sek voltak az IFIK, azaz csupa 21 év alatti játékosokból álló csapat, itt a bajnokságunkban is évek óta szereplő Piskóták számítottak favoritnak, ami be is jött, ám egy csúnya 5-0-ás zakóba ők is belefutottak a végül csak 3. helyen végző, de remekül szereplő Cageball Warriors ifi csapata, a Warriors Boys ellen. Ők viszont az utolsó csoportmeccsüket szúrták el, az addig 0 pontos Mókás Mókusok egy 3-3-mas döntetlennel kiharcolták becsületpontjukat ellenük, de így is véget ért számukra az Október 23 Torna. A még továbbjutást érő 4. pozíciót pedig ellenük 1 győzelemmel a Szigi FC kaparintotta meg, másodikként pedig pontegyenlőségben a Piskótákkal, remek játékot bemutatva a Bombász Formász került be a legjobb 16 közé.

Esélyesekhez méltó módon egalizált egymással a Malév és az Árpád FC a C csoportban, így a csoportelsőséget csak az összgólkülönbség döntötte el utóbbiak javára. A Cageball Warriors felnőtt csapata magabiztosan verte meg az alatta végzőket, így az utolsó továbbjutó hely a szimpatikus és ígéretes fiatalokból álló Héder FC és Juventus FC között dőlt el, ahol az előbb említettek a csoport, egy meccsen szerzett legtöbb góljával küldték haza a „zebrákat”.

Az évek óta Szőr(ny)RT.-ként ismert srácok ezúttal Chicago mezt húztak magukra, a D csoportot pedig mondhatni könnyedén megnyerték. Ebben a csoportban nem volt semmi körbeverés, 9 ponttal zárt a szintén rutinos cageball játékosokból álló Pápai Tesók, 6 ponttal az újonc Viva La Dózsa. Egy győzelmével bejutott még a legjobb 16 közé a Bad Boys, a Pingvin FC ugyan minden meccsén rúgott gól(oka)t, de végül 0 ponttal búcsúztak.

A nyolcaddöntők lepikánsabb találkozóját a Piskóták-Héder FC párharc szolgáltatta, ahol egy izgalmas döntetlen után a C csoport negyedikje kiejtette a B elsőjét! A Stobag Alunorm tisztesen helytállt és megszorongatta a Chicago-t, de végig hátrányban játszva nem tudtak fordítani és az esélyesebb jutott negyeddöntőbe. Simább meccseken jutott még a legjobb 8 közé a Malév, az Árpád FC, a Cageball Warriors, az Szpcdse, a Pápai Tesók és a Buszpark. Őket, akik a hatfős ‘A’ csoportot hibátlanul hozták, nem kis meglepetésre a negyeddöntőben kiejtette a Cageball Warriors!  Az izgalmak itt nem értek véget, a Molnár Fecóval megerősített Malév döntetlent játszott a Chicago-val, de a büntetőket utóbbiak rúgták be, így Ábrahám Gabiék ismét az üreskapura lövések miatt estek ki. A Pápai Teók félidőig jól tartotta magát az Árpád FC-vel szemben, akik viszont Fahmy Ahmed vendégszereplésének köszönhetően magabiztosan hozták végül a találkozót. Remek játékkal, izgalmas meccsen búcsúzott az újonc Héder FC, akiket az Szpcdse múlt felül.

Utóbbiak eddigi legjobb szereplését mutatták be ezen a tornán, az elődöntőben csak szoros vereséggel kaptak ki az Árpád FC-től, a Bronzmérkőzést pedig az 1-1-es végeredményt követően büntetőkkel nyerték meg a már sokadszor negyedikként végző Cageball Warriors ellenében.

Ezzel elárultuk azt is, hogy természetesen a Chicago volt a másik döntőbe jutott csapat, akik egy igen magas színvonalú rangadót követően, Kovács Dániel 2 góljával megnyerték a tornát, az Árpád FC csak szépíteni tudott az utolsó percekben. De valószínűleg ez az ezüst, egy ilyen kiváló megmérettetésen szépen csillog most Laczkó István ‘tanítványainak’ is, akik tornáról-tornára rendre jól szerepelnek. Kovács Dani ezúttal a Chicago színeiben érdemelte ki a Torna Labdarúgója címet, játékvezetőink egyöntetű véleménye alapján.

Nagyon köszönjük, hogy eljötettek és láthatóan jól éreztétek magatokat, gratulálunk a dobogósoknak és köszönjük, hogy egy ilyen remek tornát hozhattunk össze együtt közösen! 🙂 Továbbá nagyon köszönjük a STARBALM HUNGARY támogatását és színvonalas díjazáshoz való hozzájárulást!

TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!


Ha fent vagy INSTAGRAMON, nézd meg az összefoglaló storyt remek videókkal,

▶ IDE KATTINTVA! ◀

EREDMÉNYEK:

A CSOPORT 
Buszpark15 pont
Szpcdse9 pont
Unkown Boys9 pont
Stobag Alunorm6 pont
Random Trio6 pont
Kőbányai Elvonó0 pont
A pontegyenlőségeket az egymás elleni eredmények döntötték el! 
  
 Eredmények:
Unkown Boys – Buszpark1-2
Stobag Alunorm – Kőbányai Elvonó3-2
Szpcdse – Random Trio3-5
Unkown Boys – Stobag Alunorm7-3
Szpcdse – Kőbányai Elvonó3-1
Buszpark – Random Trio5-1
Stobag Alunorm – Buszpark1-2
Kőbányai Elvonó – Random Trio2-4
Szpcdse – Unkown Boys5-2
Random Trio – Unkown Boys5-6
Buszpark – Kőbányai Elvonó7-1
Stobag Alunorm – Szpcdse2-3
Kőbányai Elvonó – Unkown Boys3-7
Buszpark – Szpcdse5-2
Random Trio – Stobag Alunorm3-5
  
  
B CSOPORT 
Piskóták9 pont
Bombász Formász FC9 pont
Warriors Boys7 pont
Szigi FC3 pont
Mókás Mókusok1 pont
A pontegyenlőséget az egymás elleni eredmény döntötte el! 
  
 Eredmények:
Piskóták – Szigi FC4-3
Mókás Mókusok – Bombász Formász FC2-5
Piskóták – Warriors Boys0-5
Szigi FC – Mókás Mókusok4-2
Piskóták – Bombász Formász FC5-4
Warriors Boys – Szigi FC8-1
Piskóták – Mókás Mókusok2-1
Bombász Formász FC – Warriors FC4-3
Szigi FC – Bombász Formász FC4-6
Mókás Mókusok – Warriors Boys3-3
  
  
C CSOPORT 
Árpád FC10 pont ; GK: +13
Malév10 pont ; GK: +10
Cageball Warriors6 pont
Héder FC3 pont
Juventus FC0 pont
A pontegyenlőséget az összesített gólkülönbség döntötte el!  
  
 Eredmények:
Malév – Cageball Warriors5-1
Árpád FC – Juventus FC5-1
Malév – Héder FC1-0
Cageball Warriors – Árpád FC1-4
Malév – Juventus FC8-3
Héder FC – Cageball Warriors2-6
Malév – Árpád FC2-2
Juventus FC – Héder FC4-9
Cageball Warriors – Juventus FC6-1
Árpád FC – Héder FC6-0
  
  
D CSOPORT 
Chicago12 pont
Pápai Tesók9 pont
Viva la Dózsa6 pont
Bad Boys3 pont
Pingvin FC0 pont
  
 Eredmények:
Bad Boys – Viva la Dózsa2-3
Pingvin FC – Pápai Tesók1-6
Bad Boys – Chicago2-5
Viva la Dózsa – Pingvin FC6-4
Bad Boys – Pápai Tesók1-2
Chicago – Viva la Dózsa5-3
Bad Boys – Pingvin FC3-1
Pápai Tesók – Chicago3-6
Viva la Dózsa – Pápai Tesók2-5
Pingvin FC – Chicago2-9
  
  
Nyolcaddöntők: 
AI. – DIV.  Buszpark – Bad Boys8-1
BI. – CIV.  Piskóták – Héder FC2-2, bü.: 2-3
CI. – BIV.  Árpád FC – Szigi FC4-0
DI. – AIV.  Chicago – Stobag Alunorm3-1
AII. – DIII.  Szpcdse – Viva La Dózsa3-1
BII. – CIII.  Bombász Formász – Cageball Warriors4-8
CII. – BIII.  Malév – Warriors Boys3-1
DII. – AIII.  Pápai Tesók – Unkown Boys6-1
  
Negyeddöntők: 
Buszpark – Cageball Warriors2-3
Malév – Chicago1-1, bü.: 0-2
Héder FC – Szpcdse1-2
Árpád FC – Pápai Tesók4-1
  
Elődöntők: 
Cageball Warriors – Chicago1-4
Árpád FC – Szpcdse3-2
  
Bronzmeccs: 
Szpcdse – Cageball Warriors1-1, bü.: 2-0
  
Döntő: 
Chicago – Árpád FC2-1