fbpx

STARBALM LIGA 2020 ŐSZ – Amatőr Céges Bajnokság

2020 Őszén elkezdtük, 2021 nyarán befejeztük… Azt hihetnénk, egy rekordhosszúságú cageball bajnokságról van szó, de az igazság a covid19 okozta pandémia helyzetben keresendő, hiszen 2 hónap játék után 7 hónap kényszerszünet kellett ahhoz, hogy lejátszhassuk az eddigi legcsaládiasabb részvételű pontvadászatunkat, ahová egy adott cég nevével kell benevezni és amatőr játékosnak kell lenni minden résztvevőnek.

Hat csapattal indultunk, ám a Molnár Konténer két nagy arányú vereség után visszalépett a bajnokságtól, így a 3. fordulóra már sajnos 5 résztvevő maradt csak, hiszen a visszalépő elleni eredményeket törölnünk kellett. Az odavisszavágó rendszerben mindenkinek 8 alkalommal volt lehetősége pontokat gyűjteni, ebből a Wayet Service-nek idén egyet sem sikerült. A szebb napokat is megélt csapat legtöbbször csere nélkül állt ki és hiába játszottak szinte minden alkalommal szoros meccseket, a győzelem vagy döntetlen végül sosem jött össze. Három győzelemmel, negyedikként zárt végül a csalódott Hungexil. Peszmeg Dávidék csapatának ez a bajnoki sorozat fekszik a legjobban és szezonok óta nemfordult elő, hogy lemaradtak volna a dobogóról, hiszen elismerésre méltó védekező munkájukkal mindenkit rendre képesek megszorongatni vagy felülmúlni.

A STOBAG Alunorm második szezonját fejezte be a céges csapatok között, az elsőn ugyan lemaradt a dobogóról, de ezúttal összejött. Sőt, az utolsó fordulón dőlt csak el az ezüst-bronzérem sorsa, amin viszont nem volt túl sok szerencséjük, így maradt a harmadik hely. A kifejezetten támadó játékot kedvelő csapatnak azért nem árt a jövőben javítani a védekezésen is, hiszen magasan a második legtöbb gólt kapták, ami azért sokat számított 1-1 tétmeccsen. Az említett ezüst-bronz derbit a Hejduk Testvérek Kft. nyerte meg, ami igen szép teljesítmény egy újonc csapathoz képest. Ráadásul a három résztvevő Hejduk-tesó közül a CSK Hejduk István végig a hátán vitte a brigádot, legtöbbször a lelkét kihajtva, de beérett a gyümölcs, hiszen az ezüst medál mellé még a gólkirályi különdíjat is bezsebelte 51 találattal, ami a csapat összes rúgott góljának majdnem kétharmada!

Zsinórban másodszor győztes szerdai bajnokságunkban a Sankó-Ép! A végig kiegyensúlyozottan focizó erdélyi csapat kiváló mérleget tudhat maga mögött, a legtöbb gólt rúgták, a legkevesebbet kapták, ráadásul veretlenül zártak, 2 pontot veszítettek csak el az odavágón, a Hejduk Testvérek ellen, így mindenképp megérdemelten bajnokok másodszor Pápai Attiláék, akinek még a „bajnokság legrutinosabb játékosa’ különdíjat is odaítéltük első ízben!

Gratulálunk minden dobogósnak és résztvevőnek, várunk benneteket a hamarosan startoló nyári szezonba és természetesen nagyon-nagyon köszönjük főtámogatónk, a STARBALM és BASICA SPORT magyarországi képviseletének segítségét, hogy mindig ilyen kiváló díjakat biztosítanak sportolóink nagy örömére!

 



TABELLA:


Góllövőlista:

 
Név / CsapatGólok száma
Hejduk István (Hejduk Testvérek)51
Géczi Attila (Wayet Service)36
Pápai Attila (Sankó-Ép.)30
Pápai Tamás (Sankó-Ép.)24
Vajs Ábrahám (Hungexil)24
Tamás Alex (Stobag)22
Nagy Richárd (Stobag)20
Villás Kálmán (Hejduk Testvérek)19
Károlyi Attila (Stobag)17
Ferenczi Barna (Sankó-Ép.)15
Saári Zoltán (Wayet Service)14
Asztalos Szilárd (Sankó-Ép.)12
Mezei Attila (Wayet Service)12
Oláh Róbert (Stobag)12
Lukács János (Sankó-Ép.)11
Balatoni László (Hungexil)9
Hejduk Tamás (Hejduk Testvérek)6
Hejduk Péter (Hejduk Testvérek)5
Peszmeg Dávid (Hungexil)5
Rozvadszky Tibor (Stobag)5
Bajzát Attila (Wayet Service)4
Berla Tamás (Stobag)4
Gurka Viktor (Hejduk Testvérek)4
Keresztes Dávid (Stobag)4
Tóth Attila (Hungexil)4
Wenglarz Zoltán (Wayet Service)2
Jónás Richard (Hejduk Testvérek)1
Venglázz Bence (Wayet Service)1
Cai Ying Hui (Hejduk Testvérek)0

Eredmények:

1. FORDULÓ
Időpont2020.09.16.Eredmény
18:30Hejduk Testvérek Kft. – Wayet Service12-9
19:15Molnár Konténer – Hungexil7-20 törölve
20:00STOBAG Alunorm – Sankó-Ép9-23
2. FORDULÓ
Időpont2020.09.23.Eredmény
18:30Hejduk Testvérek Kft. – Molnár Konténer27-5 törölve
19:15Sankó-Ép – Wayet Service12-8
20:00Hungexil – Stobag Alunorm6-10
3. FORDULÓ
Időpont2020.09.30.Eredmény
19:00Hejduk Testvérek Kft. – Sankó-Ép10-10
19:45Hungexil – Wayet Service15-13
20:00Stobag Alunorm – Molnár Konténer
4. FORDULÓ
Időpont2020.10.07.Eredmény
18:30Stobag Alunorm – Wayet Service14-12
19:15Hejduk Testvérek Kft. – Hungexilhalasztva
20:00Sankó-Ép – Molnár Konténer
5. FORDULÓ
Időpont2020.10.14.Eredmény
18:30Hejduk Testvérek Kft. – Stobag Alunorm14-16
19:15Hungexil – Sankó-Ép8-10
20:00Wayet Service – Molnár Konténer
6. FORDULÓ
Időpont2020.10.21.Eredmény
18:30Hejduk Testvérek Kft. – Wayet Service15-9
19:15STOBAG Alunorm – Sankó-Éphalasztott
20:00Molnár Konténer – Hungexil
7. FORDULÓ
Időpont2020.10.28.Eredmény
18:30Hejduk Testvérek Kft. – Sankó-Ép9-11
19:15Hungexil – Wayet Service6-0 j.n.
20:00Stobag Alunorm – Molnár Konténer
8. FORDULÓ
Időpont2020.11.04.Eredmény
18:30Hejduk Testvérek Kft. – Hungexil11-2
19:15STOBAG Alunorm – Sankó-Ép5-7
20:00Stobag Alunorm – Wayet Service
Sankó-Ép – Molnár Konténer
17-15
9. FORDULÓ
Időpont2021.06.02.Eredmény
18:30Hungexil – Stobag Alunorm11-8
19:15Sankó-Ép – Wayet Service22-4
20:00Hejduk Testvérek Kft. – Hungexil
Hejduk Testvérek Kft. – Molnár Konténer
5-4
10. FORDULÓ
Időpont2021.06.09.Eredmény
18:30Hejduk Testvérek Kft. – Stobag Alunorm12-7
19:15Hungexil – Sankó-Ép4-9
20:00Wayet Service – Molnár Konténer