fbpx

Totallsport.com BUDAPEST NYÁRI LIGA 2020

HENGERELT A B CSOPORT

A vírushelyzet miatt kissé megkésve, július közepén indítottuk útjára idei hétfői játéknapokon zajlódó Nyári Ligánkat, mely nem része az ősztől tavaszig tartó osztály rendszerű bajnokságnak. A találkozók zömét első ízben, a Cageball Pont újonnan átadott kültéri műfüves pályáin rendeztük meg (már amikor az időjárás is úgy akarta), a benevezett 12 csapat pedig 2 db hatfős csoportba került, amit pedig egy utolsó ‘playoff’ fordulóval zártunk le, ahol helyosztókat játszhatott egymással minden azonos csoporthelyezett.


Ahogyan a címben is olvashatjuk, a ‘B’ csoport mondhatni abszolút felülmúlta az ‘A’ jelű hatost, ugyanis a ‘playoff’ helyosztón minden mérkőzést ‘B’-ből érkező csapat nyert meg!


A 11 és 12. helyeiért két 0 pontos alakulat mérte össze tudását, ám az Angels egy jó igazolással esélyt sem hagyott az Olympic Red Bullnak, akik így a nyári liga során leginkább csak a mozgás örömével gazdagodtak. A csak őket legyőző, csoportban ötödikek harcát a Cageball Warriors nyerte, akik kicsit több szerencsével végezhettek volna előrébb is, pl. a nyitómeccsen majdnem sikerült a Malév ellen pontot szerezniük. A Bokafogóknak a góltermelés nem ment most nyáron leginkább, meglátszott a csatárok hiánya, így nekik jutott a 10. pozíció. Nyolcadik lett Hungarokatalánok, akik a másik csoport 4.-ként végző UFC-t játék nélkül ‘múlták felül’. A rutinos piros mezesek nagy csoport rangadója az E-sense ellen történt meg, amit ezúttal elvesztettek, pedig az utóbbi szezonokban ez általában pont fordítva történt. Előbbiek így viszont csoportharmadikként, összesítetten pedig abszolút középmezőnyű hatodik pozícióban végeztek, ami nem is rossz a tavaszi, I. Osztályból való kiesésükhöz képest! Ellenük a playoff-on simán nyert a Malév, akik a bajnokság nagy veszteseinek tekinthetőek, hiszen igen közel voltak ahhoz, hogy a ‘B’ csoport rangadóján megtréfálják a Nekünk Mindegyet és pontot lopjanak. Mivel ez nem sikerült és mellette leikszeltek az RB Óbudával is, így a kettejük közötti pontazonosság miatt az összesített gólarány döntötte csak el a csoporthelyezéseket az utóbbiak javára, így Oláh Robiék küzdhettek meg a bronzéremért az ‘A’ csoport második Black Team ellen.

A bronzmeccs igen gólgazdagra sikerült, ami nagyjából a Black Team teljes szezonját is jellemezte, de nincs is mit ezen csodálkozni, hiszen a csapatkapitány, Molnár Ferenc 11. gólkirályi címét gyűjtötte be ebben a szezonban. Viszont a győzelemre ez nem volt elég, az RB Óbudában Gold Peti is nagyon érezte a kaput (egymaga 12 gólt vállalt) és végül felülmúlták ellenfelüket, ezzel felérve a dobogó harmadik fokára. Egy különdíj nekik is jutott, a ‘CSK’ Oláh Róbertet ellenfelei beszavazták a ‘szezon legjobb fiktív csapatába’ második helyen, így első ízben Robi is bekerült a cageball kártyások elit körébe.

A döntőben két hibátlan mérleggel érkező csoportgyőztes találkozott, az ‘A’ jelűből a Chicago ráadásul igen figyelemre méltó gólkülönbséggel és igen remek kerettel.  Félidőben a Nekünk Mindegy még egy góllal vezetett, de egészen a lefújás pillanatáig oda-vissza pattogott az eredmény, sőt 20 mp-el a lefújás előtt is ők vezettek eggyel, majd ezután következett egy 2 perces (gyakorlatban már csak 20 mp-es) kiállítás, melyet a Chicago eredményesen kihasznált, Pribék István ‘Törő’ egalizált 7-7-re, így a felek készülhettek a büntetőre.


Sportágunk történelme során másodszor rendezünk olyan bajnokságot, ahol  a lebonyolítás playoff-al zárul, az első ilyenen 2018 nyarán a Nekünk Mindegy szintén döntőzött, szintén 7-7-et játszottak a Legjobbkocsma.hu-val, viszont a bajnoki címet eldöntő büntető párbajt akkor elveszttették.


De ezúttal nem, ugyan az első lövést kihagyták, de a Chicago viszont az összeset, így végül ezüstérmesek maradtak, Fahmy Ahmedék pedig tavasz után a nyár bajnokai, mégha csak büntetőkkel is! Őt magát pedig a résztvevő csapatkapitányok megszavazták a szezon legjobb játékosának, így már a harmadik aranykártyát gyűjti be, de az ezüstérmes Chicago sem maradt különdíj nélkül, ugyanis a csapat ‘nagyöregje’, Törő két díjat is bezsebelt: Ismét megválasztotttuk a szezon legrutinosabb játékosának, a szavazáson pedig bekerült első ízben a szezon legjobb fiktív csapatába, bronzkártyásként.

Gratulálunk Urak, jó kis rövidített nyári szezon volt ez idén, köszönjük mindenkinek a részvételt, a TOTALLSPORT.COM főtámogatónknak pedig a kiváló díjazást!


NE FELEDJÉTEK, hamarosan indul az őszi szezon, tessék nevezni az I. és II. Osztályba, IDE KATTINTVA!



TOVÁBBI FOTÓKÉRT IDE KATTINTS!



Ha fent vagy INSTAGRAMON, nézd meg az összefoglaló story rengeteg gólvideóját,

 ▶ IDE KATTINTVA! ◀



TABELLA:

Góllövő lista:

Frissítve: 08.24.
Név / Csapat Gólok száma
Molnár Ferenc (Black Team) 52
Fahmy Ahmed (Nekünk Mindegy) 39
Oláh Márk (Malév) 35
Gold Péter (RB Óbuda) 31
Pribék István (Chicago) 31
Bagó József ‘Sügi’ (Nekünk Mindegy) 29
Géczi Attila (Angels) 29
Gergely Adrián (Black Team) 26
Oláh Róbert (RB Óbuda) 25
Garai Gergő (Cageball Warriors) 24
Romhányi Bálint (Chicago) 24
Ábrahám Gábor (Malév) 21
Rékási Tamás (RB Óbuda) 21
Saári Zoltán (Angels) 21
Baranyi Péter (E-sense) 20
Sásdi Patrik (Chicago) 19
Guzy Péter (Cageball Warriors) 17
Nagy Richárd (Hungarokatalánok) 16
Radwan Monir (RB Óbuda) 16
Szabó Róbert (Olympic Red Bull) 16
Gulyás Csaba (UFC) 15
Vincze Tamás (Black Team) 15
Károlyi Attila (Hungarokatalánok) 14
Pleva Ádám (Chicago) 14
Jónás Gergő (UFC) 13
Varga Olivér (Bokafogók) 13
Keresztes Dávid (Hungarokatalánok) 12
Nagy Péter (Bokafogók) 12
Schrötter László (E-sense) 12
Bubori Dezső (Malév) 11
Jónás Richárd (Hungarokatalánok) 11
Kanalas László (E-sense) 11
Kovács Dániel (Chicago) 11
Ladányi Tibor (Chicago) 11
Román Krisztián (Malév) 11
Tamás Alex (Hungarokatalánok) 11
Klepáts Tamás (Angels) 10
Márkus Roland (Black Team) 10
Csík Balázs (Olympic Red Bull) 9
Docze Szabolcs (Cageball Warriors) 9
Dörgő Zsolt (Malév) 9
Radó Roland (Olympic Red Bull) 9
Aradi Áron (E-sense) 8
Dudás László (Nekünk Mindegy) 8
Hejduk István (Angels) 8
Takács Gábor (Bokafogók) 8
Bocskai István (Cageball Warriors) 7
Csík Attila (Olympic Red Bull) 7
Gelniczky László (Nekünk Mindegy) 7
Kovács Gábor (UFC) 7
Wenglarz Zoltán (Angels) 7
Ruszkai Ádám (Bokafogók) 6
Szabó Gábor (Chicago) 6
Sziám Nezam (Black Team) 6
Faragó Imre (UFC) 5
Kobolák Gergely (Nekünk Mindegy) 5
Müller György (UFC) 5
Szabó Viktor (Cageball Warriors) 5
Juhász Dávid (Bokafogók) 4
Lájer István (E-sense) 4
Szekeres Róbert (Cageball Warriors) 4
Balázs Ádám (E-sense) 3
Lesták Levente (Bokafogók) 3
Muszta Péter (Olympic Red Bull) 3
Alabér Balázs (E-sense) 2
Koller Tamás (Cageball Warriors) 2
Pohánka Zsolt (Cageball Warriors) 2
Molnár Tibor Róbert (Black Team) 1
Szívós János (Cageball Warriors) 1
Bagó István (Nekünk Mindegy)
Isztolyka Ádám (Chicago)
Korlát Tamás (Malév)
Sós Márkó (Malév)

Eredmények:

A CSOPORT B CSOPORT
Black Team Angels
Bokafogók Cageball Warriors
Chicago Hungarokatalánok
E-sense Malév
Olympic Red Bull Nekünk Mindegy
UFC RB Óbuda

1. FORDULÓ
A csoport 2020.07.20. Eredmény
18:30 Bokafogók – UFC 4-7
19:15 E-sense – Black Team 7-23
21:30 Chicago – Olympic Red Bull 30-5
B csoport
18:30 Nekünk Mindegy – Angels 20-10
20:00 RB Óbuda – Hungarokatalánok 7-5
20:45 Cageball Warriors – Malév 11-13
2. FORDULÓ
A CSOPORT 2020.07.27. Eredmény
18:30 Chicago – Bokafogók 12-5
19:15 Olympic Red Bull – E-sense 6-20
21:30 UFC – Black Team 11-17
B CSOPORT
18:30 Angels – Cageball Warriors 11-20
20:00 Malév – Hungarokatalánok 22-14
20:45 Nekünk Mindegy – RB Óbuda 14-10
3. FORDULÓ
A CSOPORT 2020.08.03. Eredmény
18:30 Olympic Red Bull – Black Team 9-30
19:15 UFC – Chicago 6-15
21:30 E-sense – Bokafogók 11-8
B CSOPORT
18:30 Nekünk Mindegy – Hungarokatalánok 22-10
20:00 Malév – Angels 15-9
20:45 Cageball Warriors – RB Óbuda 11-19
4. FORDULÓ
A CSOPORT 2020.08.10. Eredmény
18:30 UFC – Olympic Red Bull 12-8
19:15 Bokafogók – Black Team 7-14
21:30 E-sense – Chicago 9-28
B CSOPORT
18:30 Nekünk Mindegy – Cageball Warriors 15-3
20:00 Malév – RB Óbuda 11-11
20:45 Angels – Hungarokatalánok 12-17
5. FORDULÓ
A CSOPORT 2020.08.17. Eredmény
18:30 Bokafogók – Olympic Red Bull 15-8
20:00 UFC – E-sense 9-11
20:45 Black Team – Chicago 9-23
B CSOPORT
18:30 Hungarokatalánok – Cageball Warriors 18-7
19:15 Malév – Nekünk Mindegy 11-12
21:30 Angels – RB Óbuda 10-25
PLAY OFF 2020.08.24. Eredmény
18:30 AI. Chicago – BI. Nekünk Mindegy 7-7, bü.: 2-0
18:30 AII. Black Team – BII. RB Óbuda
17-21
19:15 AIII. E-sense – BIII. Malév 2-16
20:00 AIV. UFC – BIV. Hungarokatalánok 0-6 j.n.
20:45 AVI. Olympic Red Bull – BVI. Angels 8-25
21:30 AV. Bokafogók – BV. Cageball Warriors 10-19
Tags: × × ×